Most éppen nem Soros Györgyön pörög a Fidesz körüli sajtó nyilvánossága, hanem a 888-tól a Pesti Srácokon át ívelő vita köti le az ifjú propagandaipari élmunkásokat.
A nagy fideszes buzivita.
A téma két helyről táplálkozik. Egyrészt a Magyar Időkben elindult egy cikksorozat, amely először a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét, Prőhle Gergelyt vádolta a rendszerellenes elhajlással. A cikkek szerint Prőhle nem-fideszes irodalmárokat is meg merészel hívni, vagy műveiket népszerűsíteni a kormány pénzén, ahelyett, hogy végleg leszámolna a liberális métellyel. Majd Ókovács Szilveszterbe, az Operaház igazgatójába szálltak bele azért, mert a Billy Elliot című darabot merészelték az általa vezetett intézményben színpadra állítani, amely a Magyar Idők szerzője szerint a homoszexualitást népszerűsíti.
Mindeközben viszont a Fidesz-propaganda egy másik mélyrétegében Schmidt Máriáék meghívták a nyíltan meleg, sőt, a néger farkak szopkodásáról áradozó nemzetközi újjobboldali sztárt, Milo Yiannopoulost Magyarországra, nem sokkal később pedig a 888 egyik szerzője maga is coming outolt.
Azóta a 888 egy álneves olvasói levélben szállt bele az ókonzervatívokba egy olyan cikkel, ami úgy állítja be a 888-at és körét a haladás és a jövő zálogának, hogy azt az azóta jobb létre szenderült Galamusban is írhatta volna bármilyen elvakult modernista, globalizációpárti, liberális szerző:
„Az új, modern, fiatalos irány egyre nagyobb tempót diktál, amellyel a régi vágású napilaposok egyelőre nem tudják felvenni a versenyt”
„A magyar jobboldali nyilvánosság egy részét még mindig a kommunista belügyi tudósítók, a náci romantikát dédelgetők és a megkövesedett Wass Albert-fanok uralják. Nekik igazi trauma a 21. század, túl gyors, túl sok a gondolat, túl sok a kihívás. Egy újabb fordulatra ők már nehezebben képesek. Pedig a 21. század az ajtónkon dübörög.”
Ezt pedig már a szomszédvár, a Pesti Srácok sem hagyhatta szó nélkül, és Huth Gergely kimondta, miről szól a háború egy, a Heti Választ ekéző cikkben:
„A PestiSrácok.hu régóta nem zárt olyan rossz félévet, mint a mostani lesz, a választásra tekintettel kiváró, hibernálódó reklámpiacnak és véget nem érő helyezkedésnek köszönhetően. Ha rövid időn belül nem normalizálódik a médiavilág, lehet, csak a politikai pamfletújságírók maradnak talpon, akik már ma komcsizzák, ókonzervatívozzák a régieket. ”
Majd tegnap reggel Dj Jeszy rántott kardot, hogy elmagyarázza, szép dolog a másság tisztelete, de „nem kell, hogy a gyerekeket fogékonnyá tegyük a homoszexualitásra.” majd elmondja azt is, kultúrharc zajlik, és hogy szembe kell szállni végre a liberális-baloldali kultúrhegemóniával. Üzen Prőhlének is és Ókovácsnak is:
„A kultúrában sokáig hegemóniával, gyakorlatilag teljhatalommal rendelkező baloldal képviselői továbbra is jelentős számbéli fölényben vannak, és a kevéske jobboldali intézményvezető még mindig – valószínűleg ösztönösen – hozzájuk próbál igazodni, nekik (is) próbál megfelelni.
Nem. Nem kell, hogy folyton kisebbrendűségi érzésünk legyen. Hogy elhiggyük azt a hamis toposzt, hogy a művészet (a humor stb.) mindig baloldali. De azt sem kell higgyük, hogy kötelességünk egyensúlyt teremteni.
Vagyis de: legyen egyensúly – csakhogy ettől még irtózatosan messze vagyunk. Mind a magas-, mind pedig a tömegkultúrában él még a progresszív-liberális dominancia, az onnan érkező gondolatok, üzenetek nyomasztó túlsúlya. Ráadásul ezek az üzenetek számos esetben rendkívül károsak is. Nem. Nem kell, hogy a gyerekeket fogékonnyá tegyük a homoszexualitásra.
Nagyjából itt tart a csata, ahol egyik oldalon a Schmidt Mária és a 888 körül csoportosuló „haladó” szélsőjobboldaliak, és a Magyar Idők hasábjain publikáló, retrográd szélsőjobboldaliak csapnak össze.
Már ha itt tényleg bármilyen értékrendbeli elkötelezettségről van szó.
A helyzet azért érdekes, mert úgy tűnik, ellenzék hiányában megteremti a rendszer saját ellenzékét, és úgy tűnik, akár valamilyen bandaháború is beindulhat az erőforrásokért a Fidesz által uralt országban.
Azt persze nem tudjuk, valójában milyen egyéni sérelem, milyen erőforrásokért folytatott harc áll a háttérben. De feltűnő, hogy az egyik oldalon a szénné tápolt Terror Háza, és a habonymédia körül álló emberek, míg a másik oldalon, az érdemi kulturális teljesítményt nem produkáló, csupán a propagandagépezet egyszerű alkotóelemeiként kezelt Pesti Srácok és Magyar Idők állnak.
Kívülről nézve az lenne jó, ha legalább röhögni tudna az ember azon, hogy az évi – lényegében csak adófizetői pénzből fizetett – több százmilliós költségvetéssel rendelkező Pesti Srácok arról beszél, mennyire szűkös számára a reklámtorta, hogy miként harcol a Fidesz által leuralt országban a mi pénzünkön egymással a szélsőjobb.
De azért mégiscsak a Fidesz-propaganda „élvonaláról” van szó, amelynek a szava általában nem céltalan, támadásai következményekkel járnak. A mostani vita is következményekkel járhat a PIM-re, az Operaházra, az ott dolgozókra, a velük kapcsolatban állókra, vagy arra nézve, hogy a kormánypárt miként áll hozzá a meleg emberekhez, jogaikhoz, szerepükhöz a társadalomban.
Így nem lehet teljesen hátradőlve és tét nélkül nézni azt, ami történik.
