Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Menekült munkások sztrájkoltak Olaszországban, miután valaki lelőtte egyik társukat

Ez a cikk több mint 5 éves.

Menekült mezőgazdasági munkások sztrájkoltak ma a dél-olaszországi Calabriában, miután a hétvégén egy társukat lelőtte valaki.

Az áldozat a 29 éves nyugat-afrikai Soumalia Sacko volt, aki egy menekülttáborban élt másik körülbelül 1000 menekülttel, akik segédmunkásként a déli régió termését takarította be, gyakran nagyon alacsony fizetésért. A férfi két társával egy elhagyott gyárépület mellett fém hulladékokat gyűjtött, hogy kunyhókat tudjanak építeni belőle. Ekkor egy fehér férfi négyszer rájuk lőtt egy shotgunnal. Egyikőjüket lábon lőtte, Sackot pedig olyan súlyos találat érte, hogy kórházba szállítása után meghalt.

Sacko – csak úgy mint társai – legálisan élt Olaszországban 2010 óta, és csatlakozott olyan törekvésekhez, melyek a menekült munkavállalók jogainak megerősítéséért dolgoznak,

mint például a USB nevű alulról szerveződő szakszervezet, ami segít képviselni külföldi munkások ezreit a dél-olaszországi mezőgazdaságban.

A szervezet mára sztrájkot hirdetett, hogy felhívják a figyelmet Sacko halálára. A demontráció néhány órával azután kezdődött, hogy Matteo Salvini a bevándorlásellenes Liga nevű párt képviselője letette esküjét, így Olaszország belügyminisztere és miniszterelnök-helyettese lett.

Salvini a gyilkosság után egy nappal azt mondta, „vége a jó időknek az illegális bevándorlók számára”. A miniszter ellátogatott egy sziciíliai menekült központba, ahol azt monda, Olaszország és Szicília nem lehet Európa menekülttábora.

A rendőrség jelenleg nem kezeli gyűlölet-bűncselekményként az ügyet, a helyi aktivisták szerint viszont rasszista motivációjú bűncselekményről van szó.

„Soumalia halott, mert valaki úgy gondolta, meg kell halnia.” – mondja egy pap, aki a menekültek jogaiért kampányol. Szerinte nem csak a maffia vagy az egészségügy hiányosságai gyilkolnak, hanem a rasszizmus is.

A USB június 16-ára országos demonstrációt szervez, hogy rávilágítson az olaszországi menekült munkavállalók helyzetére.

Az Orvosok az Emberi Jogokért (Doctors for Human Rights) nevű jogvédő szervezet olasz csapata szerint 3000 menekült él a táborban és a környékén, dolgozik segédmunkásként a mezőgazdasági betakarítások idején minimálbárért, villany és folyóvíz nélkül él, többségük ráadásul érvényes tartózkodási engedéllyel. Mindezt a szervezet „szégyenletes embertelenségnek” nevezi. Szernitük a viskókból álló „város” a legnagyobb gettók egyike Olaszországban.

Frissítés: Korábban tévesen írtuk, hogy Salvini az események előtt egy nappal nyilatkozta a cikkben szereplő állításait, a tévedésért elnézést kérünk.

(Forrás: the local.it, címlapkép: Rainnews/Twitter)