A kötcsei találkozó előtt kérdezték Gulyás Gergely újdonsült Lázár Jánost mit gondol a Fideszhez köthető pénzek közbeszerzési sikereiről:
„Azt remélem, hogy mindenki, aki Magyarországon tisztességes versenyben vesz részt, és teljesítményre képes, az tud nyerni. Mindig elmondtam, hogy közbeszerzéseken az a fontos, hogy minőség, tudás, teljesítmény és árverseny kell legyen, ezeknek kell érvényesülni, ezt kell a közbeszerzési törvénynek is szolgálni”
Persze mindenki tudja ebben az országban, hogy Gulyás Gergely hazudik, aki már valaha találkozott Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc nevével, ha máséval nem is. Nem is azzal van a gond, hogy ne tudnánk, hogy ezek lopnak (meg előtte is loptak, ha még nem is így). A gond azzal van, hogyan értelmezzük ezt és milyen következtetést vonunk le ebből.
A választások utáni ellenzéki közvélekedés egyik fontos alapköve volt, hogy a tudatlan vidéki tömegekhez nem is jutnak el a hírek, meg nem is értik azt, hogy mit jelent a korrupció.
Szerintem, és a médiahasználatot mutató kutatások is azt mutatják, hogy eljut hozzájuk, pontosan tudnak arról, hogy milyen korrupció van az országban. A közvélemény-kutatások szerint is, szinte mindenki szembesül a problémával.
A helyzet nem az, hogy attól lenne legitim a rendszer, hogy nem tudják mit csinál, hanem az, hogy úgy legitim, hogy tudják az emberek mit csinál.
A közbeszéd értelmezése ugyanis csak addig jut el, hogy ezek az emberek hazudnak és lopnak, de arról nincs szó ez mit jelent pontosan, sőt ellenkezőleg leginkább azzal intézzük el közösen mindannyian a dolgot, hogy:
– de máshol is lopnak
– ha mások lennének hatalmon azok is lopnának
Azzal, hogy nem ez a fontos prioritás az ország és saját életünk szempontjából. De ez egy ördögi kör. Hiszen valójában létezhet olyan ország, ahol kevesebbet lopnának, ahol lenne következménye a hazudozásnak. Ha mi tudatosan ilyen országot építenénk és együtt közösen megbüntetnénk azt aki anyagilag és morálisan megkárosítja a közt.
Csakhogy amikor azt mondjuk, hogy úgyis mindenki aki odakerül ilyen lesz, már meg is teremtjük a lehetőségét annak, hogy aki odakerüljön az olyan is lehessen.
A kormány pedig erre tudatosan játszik rá, előidézi azt a kognitív helyzetet amelyben mi is összekacsintunk Magyarország lerohasztásában. Ugyanis minél többet hazudnak és lopnak, annál nehezebb azt gondolni, hogy ezen lehet változtatni. Minél mélyebbre süllyedünk a szarban, annál nehezebb azt mondani ki lehet ebből jönni.
Így szép lassan elfogadjuk azt, ha azt hazudják, szarban élni természetes, mert mégis könnyebb elfogadni azt a hazugságot, hogy lehetetlen olyan életet élni, amelyben életünk nem egy pöcegödörben telik, mint szembenézni a lehetetlenek tűnő feladattal, hogy kijöjjünk onnan.
Meg hát ahhoz, hogy kijöjjünk szembe kéne nézni azzal a felelősséggel, hogy ha kis részben is de mi mindannyian is felelősek vagyunk a szarba csuszásért, hogy itt bár egy jól kitervelt elfoglalása zajlott és zajlik az államnak, de mi az állampolgárok sokasága, nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt ez ellen. Meg szembenézni azzal a kérdéssel, vajon ha megteszünk mindent egyénként, akkor is sikerülhetett volna megakadályozni ezt a morális lecsúszást a pöcegödör?
Pedig ezen az úton el kell indulni, ha ki akarunk kászálódni, és ennek az az egyik első lépcsőfoka, hogy felvázoljuk és elképzeljük azt, milyen lenne egy normálisabb ország. Hogy elképzeljük azt, hogy börtönbe kerül aki korrupt, hogy elképzeljük azt ezekből a pénzekből milyen beruházásokat lehetett volna véghezvinni a közösség javára. Aztán pedig ezeket az elképzeléseket le kell fordítani a politika nyelvére, és nem szabad engedni belőle, és támogatni kell azokat akik nem engednek.
Aztán el kell magyarázni, hogy a korrupció elleni harc, nem csupán arról szól, hogy hova tűnnek a tízmilliárdok, hanem arról is kell szólnia, hogy milyen erkölcsi alapokat képzelünk el a közösségeinknek, és milyen prioritások mentén folytatjuk ezeknek a közösségeknek a vezetését. Hogy a népet vagy a hatalmasokat szolgálja-e a politika.
És végre az előbbit kéne szolgálnia, mert már nagyon büdös van.