Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Munkahelyi túlterheltségről írt búcsúlevelében egy öngyilkos tűzoltó

Nagy Lajos, a Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnál dolgozó műszaki-biztonsági tiszt a május 14-én a tűzoltólaktanyában vetett véget önként életének.

A századost pénteken helyezték örök nyugalomra a Lángolvagok beszámolója szerint.

A portál úgy tudja, a temetésen a katasztrófavédelem hivatalosan nem képviseltette magát, a megyei igazgató sem ment el, és a veszprémi tűzoltóparancsnok is csak civilben jelent meg.

Sok jelenleg szolgáló hivatásos tűzoltó megjelent ugyan, de csak mint magánemberek.

A Lánglovagok azt írja, a ravatalozónál elhangzott beszéd után a gyászolók kimentek a sírhoz, ahol búcsúzásképp szirénaszó is felharsant. A polgári szónok után Garabics Tibor nyugalmazott tűzoltóezredes, egykori veszprémi tűzoltóparancsnok elmondta, hogy rettenetesen felháborító, és ő szégyenli magát azért, hogy Lajos temetésén a katasztrófavédelem hivatalosan nem képviseltette magát. Kijelentette, ha már a szervezet nem vesz méltó búcsút az elhunyttól, akkor megteszik ezt a nyugállományban lévő tűzoltók.

Az egykori parancsnok felszólalása után Sümegi Imre nyugalmazott tűzoltószázados mondott búcsúbeszédet, majd ismét Garabics Tibor lépett elő, és egyrészt arról beszélt, mélységesen szégyellje magát az, aki a Blikknek azt az álinformációt adta, hogy Lajos öngyilkosságához anyagi problémák vezettek. Az egykori parancsnok kijelentette, hogy Lajosnak sosem volt hitele, mindent akkor vett csak meg, amikor már összegyűjtötte rá a pénzt.

Garabics Tibor beszédében egyértelműen arra célzott, hogy a dezinformáció a vezetés részéről jöhetett, hogy ne kerüljön nyilvánosság elé, valójában munkahelyi okok vannak az öngyilkosság mögött.

A beszámoló szerint Garabics Tibor ezt követően elővett egy bekeretezett szöveget, ami az ő idejében a parancsnoki iroda ajtaja felett volt, és az elöljáró kötelezettségeiről szólt:

„A munkáltatónak általános kötelezettsége, hogy a munkavállalónak egészséges és biztonságos munkahelyi környezetet biztosítson, a jogok gyakorlásában és kötelezettségek teljesítésében a dolgozókkal együttműködjön. Az egészséges környezet nemcsak a megfelelő hőmérsékletet, vagy a baleseti veszély elhárítását jelenti, hanem a szellemi, lelki egészség és az emberi méltóság szempontjából elfogadható körülmények megteremtését is.”

Az egykori parancsnok végül felkérte a mostani és volt kollégákat, hogy aki úgy gondolja, az egy szál fehér szegfűvel búcsúzzon el a Lajostól. Ezután körülbelül fél órán keresztül kígyózott a sor a sírhoz.

Nagy Lajos halála előtt két búcsúlevelet írt, az egyiket a katasztrófavédelem vezetésének. A levelet, amelyben anyagi gondok helyett valóban munkahelyi terhekről ír, a százados számítógépén találták meg:

„Tisztelt Munkáltatóm!!!!

A munkám során olyan helyzetbe kerültem a cégnél, hogy egész egyszerűen nem látok más kiutat, mint az öngyilkosságot.
Akkora terhelést kaptam a cégnél, hogy nem bírtam megbirkózni vele. Olyan szintű elmaradásom van a munkámban, hogy azt már semmiképpen nem tudom helyrehozni.
Ezekért az elmaradásokért ÉN VAGYOK A FELELŐS, senki más.

Akkora hibákat vétettem, amelyekért másképpen nem tudom vállalni a felelősséget.

Nem tudom, hogy mennyire igazságos az, hogy ebben a beosztásban azoknak is ugyanannyi határidejük van egy munka elvégzésére, akiknek csak 2 szerük van és 30-35 emberük, mint nekem, akinek 15 szere és 90 embere van. Sokszor egész egyszerűen nem tudtam, hogy minek álljak neki, mert mire végigmentem a folyosón, vagy átértem a raktárból az irodába, már 2 vagy 3 újabb feladatot kaptam. Egyszerre, egy időben 2-3 helyen kellett volna lennem. Ez meg ugye nem lehetséges, tehát valamit csak el kellett hagyni.

Ha meg olyan dolgokat hagyok el, mint amilyeneket sikerült, akkor meg felelősségre vonnak, hogy miért nem végeztem el ezeket. Az meg senkit nem érdekel, hogy nem volt rá időm és energiám még azzal is foglalkozni. Ebben az új rendszerben egy bizonyos beosztású emberre, emberekre akkor mennyiségű munkát sóznak rá, hogy úgy érzi, hogy őneki be kell érni reggel fél nyolcra, és hazamehet valamikor este 6-kor, 7-kor. Vagy ha nyugodtan akar dolgozni, akkor bemegy hétvégén, és akkor meg tudja csinálni nyugodtan. Gyakorlatilag tavaly szeptember eleje óta minden munkanap dolgoztam, szabadság nélkül. A decemberi 9 napot nem számolom szabadságnak, mert akkor ebből a 9 napból 6 napot bent voltam dolgozni. Meg lehet nézni a 2017-es kulcsnyilvántartó könyvben, mikor vettem fel a kulcsdobozomat, az a valódi, nem a munkaidő nyilvántartás.

[…]

A fiúkhoz lenne még egypár szavam.

Próbáljatok meg TŰZOLTÓNAK maradni, de ne pufogjatok már annyit. Ha valamit meg kell csinálni a laktanyában, akkor magatoknak csináljátok. Ez régen is működött, most miért nem tudjátok ezt csinálni???

[…]
Mindent köszönök fiúk! Jó volt veletek. Kár hogy így alakult.

Nagy Lajos”

 

(Forrás: Lánglovagok.hu, via Szakszervezetek.hu)

 

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, tárcsázd a telefonos lelki elsősegély-szolgálatot a 116-123 számon, ami éjjel-nappal ingyenesen hívható! És olvasd el ezt az oldalt!

Ha másért aggódsz, ezt az oldalt nézd meg.

Olvass tovább!