A választások után Orbán Viktor bejelentette, hogy kereszténydemokráciát szeretne, vagyis az illiberalizmus hívószavát lecserélte most erre a sokkal szalonképesebb hívószóra. Hogy ez pontosan milyen hangsúlybeli eltolódásokat eredményez a kormánypárti kommunikációban, az nem világos – bár úgy tűnik, a kommunikációs gépezet részei is kísérleteznek az új irányokkal.

Alig egy hete járt Budapesten Milo Yiannopoulos brit-amerikai újjobboldali botrányhős, aki a kormányzati intelligencia krémje előtt értekezett többek közt szexuális étvágyáról, és arról, hogy a muszlimok mekkora veszélyt jelentenek az európai melegekre.

Milo budapesti jelenléte annyira felszította a tolerancia tüzét a kormánypárti írástudók körében, hogy a 888 egyik szerzője csütörtökön publicisztikában bújt elő, hogy tudjuk, akkor most már ő is „buzi” lenne, többek között ezért is támogatja a jobboldalt, hiszen az védi meg őt a bevándorlóktól.

Közben pénteken a Magyar Időkben egy teljesen más hangvételű publicisztika jelent meg, mely jól megfeddi az Erkel Színházat, amiért bemutatta a 2000-ben forgatott Billy Elliot c. film musical-változatát.

„Hogyan történhet meg az, hogy egy ilyen jelentős állami intézmény, mint az Operaház, tökéletesen szembemegy az állam céljaival, és a legérzékenyebb korban lévő, ​tíz év körüli fiatalok számára készült előadást ilyen penetráns, féktelen melegpropagandára használja fel?” – teszi fel a kérdést a szerző.

Azt is számon kéri Ókovács Szilveszter igazgatón, miért is nem szedett ki bizonyos jeleneteket a musicalből, ha már mindenképp színre akarták vinni.

Most akkor vagy az történik, hogy valaki nem kapta meg a körlevelet a minisztériumból, amely tisztázta, hogy mi is az aktuális helyzet a „buzifronton”, négy fal között toleráljuk őket, vagy publikusan előbújt állapotukban védjük-e a migránshordáktól.

Vagy pedig egy olyan ritka pillanatban vagyunk, amikor tanúi lehetünk a kormányzati irányvonal kristályosodásának, és nem egy Tellér Gyula-esszéből kell majd értesülnünk a már eldöntött álláspontról.

Ennek a kristályosodásnak nem a melegekhez fűződő viszony az igazi tétje, hanem inkább az, hogy csatlakozik-e a Fidesz-tábor a korszerű nyugati újjobboldali ideológiához, vagy megmarad a jó öreg kelet-európai szélsőjobboldaliságnál.

Világos törésvonalak is érzékelhetők ebben a folyamatban: a Schmidt Mária-888 vonalon mozgó NER-ifjak kétségtelenül ezt a trendibb, milóista alt-rightot próbálják meghonosítani a magyar ugaron, miközben létezik egy szocializációjában  „idősebb” csoport is, amelyiknek ez a „négerfarkas” új jobboldaliság nem tűnik túl kényelmes dolmánynak.

A két verzióban más az ellenség, más a megvédendő érték, más a jó és más a rossz. Ezeknek a kérdéseknek pedig egy ideológiai konstrukció esetében elég nagy jelentősége van.

Persze a Fideszben az „írástudók” tudják, hol a helyük, és azt is, hogy az ideológia a terepen, a politikai harcokban kristályosodik ki, és nem kell annak olyan koherensnek lennie, mint ahogy azt a politikai harc értelmiségi státuszra igényt tartó szélén gondolnák. Így történhetett meg, hogy a Fidesz egyszerre adoptálta a nyugati széljobb újdonságát, miszerint a zsidók már barátok, a muszlimok az új ellenség, de közben a jól beidegződött antiszemita reflexekre is jól rájátszottak a Soros-kampányok egymást követő hullámaiban.

A harmadik magyarázat tehát pont az lehet, hogy itt különböző célcsoportokra targetált üzeneteket olvashatunk, amelyek a széttöredezett nyilvánosság eltérő szegmenseinek szólnak:

négy fal közé a buzikkkal az egyik szegmensnek, megvédjük a toleráns nyugati civilizációt a másiknak.

Bármelyik forgatókönyv is áll közelebb a valósághoz, egy biztos: az ellenségképzés, a kirekesztés és a diszkrimináció elválaszthatatlan része a Fidesz politizálási módjának. A társadalomba beivódott előítéletek pedig egy csettintésre nem megváltoztathatók. Következésképp, bármely korábbi mumus (zsidók, romák, melegek, stb.) avanzsál is baráttá a kormánypárti kommunikációban, valódi védelemre ne számítson. Ezután is csak eszköz lesz, de ezúttal már a fragmentált nyilvánosság keretei között egyszerre lehet elismerés és megbélyegzés tárgya is.

(címlapkép: Facebook / XXI. Század Intézet)