Lassan kezdünk hozzászokni, hogy Lázár János már nem az ellenzéken, hanem a kormányon köszörüli a nyelvét, az viszont azért elég meglepő, hogy most éppen az oktatáspolitikának ment neki szőrmentén, főleg, mivel kancelláriaminiszterként még foggal-körömmel védte azt.

Pedig ez történt: a Hír TV szúrta ki, hogy a csongrádi református pedagógusoknak tartott beszédében Lázár arról értekezik, hogy a kormány oktatáspolitikáján nem látszott a más területeken megszokott profizmus, sem a világos jövőkép.

Mennyivel másabb megfogalmazás ez, mint például amikor a magyar nemzeti jövő egyik legfontosabb zálogának nevezte az egyházi oktatási intézményeket, kiemelve, hogy minden ilyen iskola fejlődési törekvését támogatják.

Abban aztán volt minden: oktatás, egyház és jövő is…

Na de Lázár volt az is, aki balhénak minősítette 2016-ban a pedagógusok tiltakozásait és sztrájkját, amikor az oktatás rendbetételét követelték, kifejtette, hogy „az nem lehet, hogy a farok csóválja a kutyát”, és szerinte „az elmúlt évek intézkedései, az ingyenes étkezés bevezetése az óvodásoktól és az ingyenes tankönyv minden gyermek számára” mind azt segítették elő, hogy minden gyereknek egyenlő esélyeket biztosítsanak.

Szóval Lázár János eddig finoman szólva sem volt kritikus a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatban.

És miért is lett volna? Ha valamit, akkor azt nem lehet a magyar kormány szemére vetni, hogy ne határozott elképzelésekkel futott volna neki az oktatási rendszer „reformjának”.

Megdöbbentően szisztematikus és egy irányba tartó intézkedések sorát láthattuk az elmúlt 8 évben, a köznevelési törvény születésétől a tankönyvpiac felzabálásán át a Nemzeti Alaptanterv újraírásáig, és még tovább. A tankötelezettségi korhatár csökkentése, a diákok folyamatos túlterhelése, hittan és erkölcstan, mindennapos testnevelés, a pedagógusok végsőkig hajszolása, a szakképzés totális lezüllesztése, az alternatív iskolák szorongatása, a szegregáció fenntartása… Sorolhatnánk, de minek, ezerszer is elmondta már mindezt rengeteg hozzáértő szakember, még több szülő és meglátszik minden iskolás gyerek szemében is: a mai magyar oktatási rendszer nem korszerű, nem a 21. századra nevel, teljesen kifárasztja a diákokat, és ráadásul épp azokat, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, a hátrányos helyzetű gyerekeket egyenesen az út szélén hagyja felzárkóztatás helyett. A mai magyar oktatási rendszerben az átlagtól eltérő diákok nem jutnak hozzá a képességeiknek megfelelő legjobb szintű oktatáshoz – ami pedig ebben a jelenlegi oktatáspolitika bűne, hogy az egyenlőtlenségeket az elmúlt évek nagyon is tudatos munkájával még tovább mélyítette.

És azt is láttuk, hogy az elmúlt években a magyar kormány teljesen süket volt a kritikákra, legyenek azok akár magyar szakértők vagy nemzetközi szervezetek kritikái, hosszas tanulmányok vagy tízezres utcai demonstrációk, petíciók, állásfoglalások vagy akár a tényeket legjobban bemutató felmérések –  a megszokott profizmussal ignorálták ezeket a vészjelzéseket, és haladtak rendíthetetlenül a kijelölt úton.

Az elmúlt években nagyon is tudatos és profin kivitelezett lezüllesztése folyt az oktatásnak, ebben nincs igaza Lázár Jánosnak, aki egyébként maga is hatékonyan és aktívan asszisztált ahhoz, hogy ez az oktatáspolitika megvalósulhasson.

Bár persze nézhetjük onnan is, ahonnan a szintén pozíciójától elköszönt Balog Zoltán, az emberi erőforrások egykori minisztere is nézte: szerinte vége van az átmenet nehézségeinek az oktatásban, megszűntek a működési problémák és bejáratott rendszerben folyik a tanítás.

Igaz, Balog saját legnagyobb érdemének azt nevezte, hogy a nagypéntekből sikerült munkaszüneti napot csinálnia.

Így néz ki a „megszokott profizmus” a gyakorlatban.