Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz-propaganda hangnemével vetekedve számol be a Hír TV a Jobbik válságáról

Ez a cikk több mint 5 éves.

„Masírozgattak szegénytelepeken, cigányoztak jó néhány évig, amikor meg a Fidesz jobbról előzte őket, hirtelen cukik lettek és kisállatokat simogattak. Szélsőjobboldali, radikális, néppárti: 15 éves története során hosszú utat járt be a Jobbik.”

Nem az Echo TV-t, és nem is a közmédiát idézzük, az idézett mondatok Simicska Lajos tévéjében hangzottak el. A Célpont című műsor stábja a Jobbik és a Simicska Lajos kezében lévő médiumok közti harmonikus viszonyra egyáltalán nem emlékeztető adást készített.

A Jobbik válságával foglalkozó riport végigvezeti a nézőt a Jobbik fordulatokban gazdag történetén, a párt kezdeti radikális agendájától, amit megválasztásától Vona Gábor is képviselt, a 2013-ban induló, az elnök által végigvitt „néppárti” fordulaton keresztül a ’18-as választás után kialakult, pártszakadással is fenyegető krízisig.

Vonát az elmúlt években kormánypártról és a baloldali-libárális tábor felől is sok támadás érte pálfordulása miatt, a Hír TV műsora is felidézte, mekkora utat járt be a párt néhány év alatt.

„Magyarországon 10-15 százalék radikális van, ezeket az embereket kell megszólítanunk… a Jobbik Magyarországért mozgalom az ő pártjuk. „

– idézi a műsor a 2006-ban frissen elnökké választott Vonát, aki a párt 2013-ban meghirdetett néppárti fordulata után fokozatosan kiszorította a „cukiságkampányt” kritizáló radikális szárnyat a párt vezetéséből.

A cukisággal és a néppártosodással sokra nem mentek – mondja ki az ítéletet a riport, ami a választási kudarcot és Vona Gábor lemondását követő válságról a Simicska-médiák részéről a kampányban szokatlan hangvételben számol be.

Kiemeli például, hogy a Jobbik tisztújító kongresszusának helyszínét kordonnal vették körbe, és a Vona Gábor jobbkezének tartott Szabó Gábor pártigazgató nem a szokásos, baráti hangnemben üdvözölte a Hír TV riporterét, majd ki is tessékelték a stábot a helyszínről, a tévét a kongresszuson sem engedték forgatni.

A műsorban megszólal a forráshiány megszüntetett, korábban a Jobbik háttérintézményeként működő Iránytű intézet munkatársa, aki szerint nem valószínű a pártszakadás, hiszen az adás óta az intézményesülés útjára lépő radikális szárny által esetlegesen alapított új formáció számára nem volna hely a Fidesztől és a Jobbiktól jobbra.

A riport ennek ellenére kritikus a néppárti vonallal is. Kiemeli azt az elmúlt években épített polgári imázzsal nehezen összeegyeztethető tényt, hogy a pártelit által támogatott Sneider Tamás a ’90-es években „Eger szkinhed-vezére volt”, és egy roma férfi megveréséért felfüggesztett börtönbüntetést is kapott.

A riport hosszan vesézi a Toroczkai-Novák által fémjelzett radikális szárny, és az elnökjelölti versenyben Sneider Tamás győzelmével felülkerekedő néppárti vonal látványos, részben a nyilvánosság előtt zajló ellenségeskedését. Toroczkai László sejtetése alapján pedig egészen addig az állításig megy a riport, hogy az ásotthalmi polgármester alulmaradásában hivatalos ellenfeleinél is nagyobb erők lehettek érdekeltek. (Hogy kik, azt nem tudhatjuk meg a riportból.)

A riport végül arra jut, hogy a helyzet „képlékeny” a Jobbikban. Hangnemét tekintve a riport leginkább a Célpont G-nap előtti adásaira, vagy az Echo TV-be átmenekített Informátorból ismerős koncepciós riportjaira emlékeztet, ami csak azért figyelemre méltó, mert Simicska Lajos televíziója a választási kampányban meglehetősen kritikátlanul viszonyult a Jobbikhoz.

(Címoldali kép: képvkivágás a Hír TV adásából)