Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Nem fontos, hogy meleg vagy. Isten tett azzá, és így szeret téged, én pedig nem bánom.”

Ez a cikk több mint 5 éves.

A chilei Juan Carlos Cruz alig tér magához, mióta egy hetet Ferenc pápa rezidenciájában tölthetett, majd azt is megérte, hogy a pápa kikényszerítette 34 chilei érsek lemondását az egész helyi egyházat behálózó pedofília- és abúzus botrányok nyomán. Három hónappal ezelőtt még keményen konfrontálódott Ferenccel, aki chilei utazása során azt is mondta neki, hogy rágalmakat terjeszt, mert azzal vádolt egy püspököt, hogy jelen volt, miközben egy társa szexuális abúzust követett el a még fiatal Juan Carlos ellen.

Most pedig megtapasztalhatta Ferenc 180 fokos fordulatát.

Juan Carlos Cruz, Forrás: Facebook

Először is a pápai rezidencián töltött egy hét alatt nagyon kedves volt vele, személyes bocsánatkéréssel kezdte: „Bocsánatot kérek tőled, a pápa és az egyház nevében. Bocsánatot kérek a magam nevében, mert én voltam annak a helyzetnek az okozója, ami annyi fájdalmat keltett benned az utóbbi hónapokban.”

Juan Carlos Cruz az El País spanyol napilapnak nyilatkozott erről a pálfordulásról, amely szerinte döntő lesz az egyház viszonyában a pedofil és más jellegű abúzusokkal kapcsolatban.

Beszélt arról, hogy elmondta a pápának, rossz emberekkel veszi körül magát, egy valódi maffia próbálja eltussolni a chilei egyházon belül, hogy kiderüljön az igazság, és hazugságokat terjesztenek az olyan áldozatokról, mint például ő maga. De emiatt Ferenc hitele is megingott a dél-amerikai országban: ezért voltak látogatásakor olyan kevesen a miséken.

Az őt ért erőszakról is beszélt, részletesen, sírva, az egyházfő pedig nagy fájdalommal fogadta beszámolóját.

Juan Carlost az is nagyon felkavarta, hogy a pápa levelében, amelyet a chilei vezetéshez intézett, saját szavait és más áldozatokét látta viszont. Ekkor érezte, hogy nem afféle protokoll látogatáson vett részt, hanem valóban komolyan vették őket. Ez pozitív visszajelzés volt a többi erőszak túlélőnek is, hogy végre számítanak a szenvedéseik és a büntetlenségnek vége lehet.

A chilei férfi nem szeretne a túlzott optimizmus hibájába esni, de most, az egyház történelmében páratlan, kollektív lemondás nyomán szeretne bízni abban, hogy valóban elindul a változás.

Az interjúban elhangzik még valami, aminek nagy jelentősége lehet a katolikus egyház történetében. Juan Carlos állítása szerint ugyanis nem csak katolikus hite került szóba, amelynek nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnia az egyház elöljáróinak viselkedése nyomán, hanem homoszexualitása is.

Erre Ferenc, állítása szerint azt mondta, hogy

„Juan Carlos, az, hogy te meleg vagy, nem számít. Isten tett azzá, és így szeret téged, én pedig nem bánom. A Pápa így szeret téged, neked saját magad elfogadva kell boldognak lenned.”

Bár nem publikus kijelentésekről van szó, és a Vatikán nem is erősítette meg Cruz szavait, de mindezt valószínűbbé teszi, hogy Ferenc már korábban is mondott hasonlókat, szintén az érintettek beszámolói szerint.

De nyilvánosan is nyilatkozott arról, hogy „nem szabad kirekeszteni a melegeket, hanem el kell fogadni és a hitükben támogatni kell őket”. Sőt, bocsánatot is kellene kérniük tőlük az egyháznak.

Mindez persze nem jelent átfogó fordulatot a katolikus egyház homoszexualitáshoz való viszonyában, de kétségtelenül nagy jelentősége van, ha az egyházfő valóban szembe megy a hivatalos állásfoglalással, és azt állítja, hogy a szexuális identitás isten döntése, és nem egyéni választás eredménye.