Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ENSZ szerint nem volt jogos az éles lőszer bevetése Izrael részéről

Nem volt jogos, hogy Izrael palesztin tüntetőkre lőtt hétfőn a Gázai övezetben – így ítélte meg a hétfői gázai tüntetéseken történteket az ENSZ emberi Jogi Hivatala kedden közzétett nyilatkozatában. Eközben Németország és Nagy-Britannia független vizsgálatot követel – írja az MTI.

Rupert Colville ENSZ-szóvivő kifejtette, hogy életet kioltó fegyvereket csakis emberölés vagy súlyos sérülés megelőzése végett megengedett használni, márpedig az, hogy a palesztin tüntetők megpróbáltak átjutni az övezet határán lévő kerítésen, vagy abban kárt tenni, nem elegendő alap éles lőszer használatára ellenük.

A szóvivő hozzátette, hogy a kövek és a lángoló benzines palackok hajigálása miatt sem kerültek életveszélybe izraeli katonák, mivel jól védett állasaikba húzódhattak.

Németország kormánya azt javasolta kedden, hogy független vizsgálat derítse ki, mi történt pontosan a hétfői vérontáskor, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a Hamász radikális palesztin szervezetet terheli a felelősség, mivel visszaélt a tüntetés jogával és erőszakot szít. Mindezt Angela Merkel kancellár szóvivője osztotta meg Berlinben újságírókkal.

A brit kormány is vizsgálatot szorgalmaz, és higgadtságra int. “Felszólítjuk mindkét felet, hogy tartózkodjon bármiféle további erőszaktól. A palesztinoknak joguk van tüntetni, de csakis békésen. Aggódunk, hogy szélsőséges elemek saját céljaik végett megpróbálják a békés tüntetéseket erőszakossá szítani. Izraelnek joga van megvédeni határait, de az éles lőszer használata felettébb aggályos” – mondta újságíróknak Theresa May miniszterelnök szóvivője Londonban.

Palesztin tüntetők menekülnek az izraeli válaszcsapás elől. (Forrás: Twitter.com/Mudasar4nation)

A Gázai övezet határán történt hétfői összetűzésnek 60 halálos áldozata van palesztin oldalon. Mintegy 1200-an szenvedtek lőtt sebeket, közülük több mint száz állapota válságos vagy súlyos. Ugyancsak 1200 körüli azok száma, akik más sérülésekkel, egyebek mellett belélegzett könnygáz miatt szorulnak orvosi kezelésre. A 60. halálos áldozat egy csecsemő, aki könnygáz belégzése miatt kedden vesztette életét.

Elfogadhatatlannak nevezte Didier Reynders belga külügyminiszter kedd délután a Gázai övezet és Izrael határán előző nap kirobbant erőszakcselekményeket, hangsúlyozva, hogy az izraeli-palesztin konfliktus rendezése csak az úgynevezett kétállami megoldással képzelhető el. Reynders szerint a Gázai övezetet irányító Hamász szélsőséges iszlamista szervezet kereste a provokáció lehetőségét, amikor teljesen felelőtlenül tüntetésre szólította fel a palesztinokat az amerikai nagykövetség jeruzsálemi megnyitása miatt.

Hozzátette, az izraeli válaszlépések mindemellett teljességgel aránytalanok voltak.

Simona Frankel, Izrael belgiumi nagykövete ezzel szemben azt hangoztatta egy keddi rádióinterjúban, hogy a történtekért kizárólag a “Gázában élő palesztinokat túszul ejtő” Hamász a felelős, amelynek vezetői úgy döntöttek, hogy “feláldozzák fivéreiket és nővéreiket egy, a televíziókban közvetített háborúért”.

Hangsúlyozta, nagyon sajnál minden áldozatot, még akkor is, ha “terroristák”, mint a hétfői gázai összecsapások több mint ötven halottja, akik megpróbáltak a kerítést áttörve bejutni Izrael területére. Meg akarjuk védeni az országunkat. Inkább a bírálatokat választjuk a későbbi részvétnyilvánítások helyett” – fogalmazott.

A palesztin áldozatokra vonatkozó kijelentése miatt a belga külügyminisztérium délután bekérette az izraeli nagykövetet. “Sok mindent végig tudunk hallgatni, de vannak bizonyos határok” – mondta a belga diplomácia vezetője.

(Forrás: MTI)

Olvass tovább!