Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A rendőrség közleménye szerint ott is voltak, meg nem is a Ligetvédők megverésénél

Ez a cikk több mint 5 éves.

Közleményt adott ki a BRFK a két héttel ezelőtti esetről, amikor a Valton nevű, Fideszhez köthető biztonsági cég emberei, a Városliget Zrt. alkalmazásában állva, megverték a Városligetben demonstráló Ligetvédők egy csoportját.

A Népszavának küldött közlemény szerint a biztonsági szolgálat egyes munkatársaival és a Ligetvédőkkel szemben is felmerült a csoportosan elkövetett garázdaság és a súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja.

Mint ahogy mi is beszámoltunk róla két héttel ezelőtt, a Városligetben bejelentett demonstrációt folytató Ligetvédőkre támadtak a Valton emberei, elsöpörték őket, majd dulakodás kezdődött, ahol volt, akit hátba rúgtak, olyan is, akit fojtogattak, Antal Nikolettát pedig szabályosan leütötte a cég egyik biztonsági őre.


A rendőrség mostani közleményében arra is próbált választ adni, hogyan lehetséges, hogy nem volt jelen a rendőrség a bejelentett demonstráción az akció pillanatában. Erre elég furcsa választ adtak most a Népszavának:

A BRFK járőrei a helyszínt nem hagyták el, a demonstrációval érintett területen folyamatosan jelen voltak, és a bejelentést követően 5 percen belül a helyszínre érkeztek, és intézkedtek. A helyszínen egy főt elfogtak és előállítottak a zuglói rendőrkapitányságra.

A helyszínen készült videók és képek tanúsága szerint egyébként a rendőrség tényleg körülbelül 5 perc után odaért a helyszínre, mert az egységeik a Városliget területén voltak, és korábban is ott voltak a demonstráció helyszínén. A kérdés viszont az, amire ebben a közleményben sem válaszoltak, miért nem biztosították a bejelentett demonstrációt abban a pillanatban, amikor az eset történt.