Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A lengyel parlament megszavazta a képviselői fizetések csökkentését

Ez a cikk több mint 5 éves.

Lengyelországban a parlament alsóháza jóváhagyta azt a törvényt, melynek értelmében 20 százalékkal csökken a képviselők és szenátorok fizetése. A törvény július elsején lép életbe, miután a szenátus és az államfő is jóváhagyta.

A Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt által előterjesztett törvény szavazását majdnem a teljes ellenzék bojkottálta, így 240 képviselő szavazott igennel, 2 nemmel és öten tartózkodtak. Összesen 213 képviselő nem jelent meg: a Polgári Platform (PO), Modern (Nowoczesna) és Lengyel Parasztpárt (PSL) ellenzéki pártok képviselői.

Az ellenzéki Kukiz’15 képviselőinek többsége megszavazta a törvényt, a párt vezetője, Paweł Kukiz azzal indokolta szavazatát, hogy ő „el tudja magát tartani.” Ugyanakkor viszont kiemelte, hogy ha a spórolás a cél, akkor inkább az ő pártjának javaslatát kellett volna elfogadni, amely a képviselők adómentes juttatásainak csökkentését célozta volna.

Jelenleg bruttó 10 ezer zloty a képviselők fizetése, ami nagyjából 740 ezer forint, ez a törvény életbe lépése után 8000 zlotyra, azaz 590 ezer forintra csökken.

Ezen felül számos egyéb adómentes juttatásban részesülnek, fizetésük 25 százalékának megegyező összegben. Ezeket a juttatásokat nem érinti a megszavazott csökkentés.

Az Eurostat 2016-ban közzétett felmérése alapján az átlagbérnél átlagosan 2,4-szer magasabb a parlamenti képviselők fizetése az EU-s országokban. Az EU-s átlaghoz képest nagyobb mértékben különbözik a lengyel képviselők bére a többi állampolgárétól: a politikusok az átlagbér 2,7-szeresét keresik meg. (Magyarországon például az átlagbérnek majdnem a háromszorosa a parlamenti képviselők bére, Olaszországban pedig az ötszöröse. Máltán viszont majdnem megegyezik.) Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke szerint jelenleg a képviselői fizetések csak a kétszeresét teszik ki az átlagfizetésnek.

A lengyel ellenzék azzal indokolta a szavazás bojkottálását, hogy az adómentes juttatásokkal együtt valójában nem mondanak le sokról a 20 százalékos csökkentéssel a képviselők, valamint, hogy az egész törvény csak egy reklámfogás a PiS részéről. Év elején nagy botrányt okozott, hogy Beata Szydło korábbi miniszterelnök 37 ezertől 80 ezer zloty-ig terjedő éves jutalmakkal díjazta kormánya tagjait, aminek köszönhetően a PiS érezhetően veszített támogatottságából a közvéleménykutatások szerint.

Szakértők szerint az alacsonyabb képviselői fizetés még inkább ösztönözheti a korrupciót, de Kaczynski szerint a nép kívánságát teljesítik: mint mondta, a „társadalom szerénységet vár el, ezért megvalósítjuk a szerénységet.” A csökkentés következtében várhatóan évente 13 millió zloty-val csökkennek az állam kiadásai.

(MTI)