Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vasárnap Pécsen és Székesfehérváron is tüntettek a kormány ellen

Ez a cikk több mint 5 éves.

A hétfői és keddi budapesti kormánykritikus megmozdulások előtt vasárnap Pécsen és Székesfehérváron hallatta hangját pár száz kormánnyal elégedetlen állampolgár. Mindkét eseményén szó esett a fideszes propaganda kártékonyságáról és a független média szomorú helyzetéről, a korrupcióról, a bevándorlással kapcsolatos félelemkeltésről.

Pécsen a tüntetést megelőzően a város határában álló „Köszöntjük Pécsett, a kultúra városában!” feliratú plakátra ráragasztották Alföldi Róbert fejét, utalva ezzel a rendező darabjának kitiltására a pécsi Átrium színházból.

Fotó: Babos Attila / Szabad Pécs

A tüntetés Simon Wintermans Pécsen élő holland aktivista beszédével indult, aki arról beszélt, régen még úgy mutatkozott be, hogy holland, most meg már úgy, hogy migráns. Szerinte a kormány agymosást hajtott végre az országban, aminek következtében a migráns szó már azt jelenti: veszélyes, muzulmán, iszlamista terrorista.

Felidézte, hogy a nácik könyveket, újságokat égettek, aztán már magukat az írókat, újságírókat. Embereket listáztak, megmondták, milyen darabokat játszhatnak a színházakban. Az Alföldivel meghekkelt kultúra városa plakátról szólva Wintermans azt mondta, „lehet, hogy emiatt még nem Dachauba küldenek minket, csak a bíróságra.” Szerinte akkor szükségük lesz a jelenlévők támogatására és arra kérte őket, hogy akkor is jöjjenek majd ki az utcára.

Teleki Zsófia és Varga Orsolya pécsi lakosok a kivándorlás nehézségeiről beszéltek. Teleki egyetemista, aki korábban élt egy évet Írországban, de hiányzott a családja, ezért hazajött. Ugyanakkor viszont nem látja itt a jövőjét, és hiába tudja, hogy az anyja örülne az unokáknak, ő nem mer gyereket vállalni úgy, hogy saját magát se tudja eltartani. Varga arra kérte a magyar anyákat, nőket, lányokat, hogy emeljék fel a hangjukat, hogy ne maradjanak csendben. „Higgyük el, hogy a sorsunk a mi kezünkben van!” – szólt a tüntetőkhöz.

A tüntetés sztárfellépője Lukácsi Katalin ex-KDNP-s volt, aki gratulált Pécsnek ahhoz, hogy ott az ellenzéki egyéni jelölt le tudta győzni a Fidesz jelöltjét. Ez után arról beszélt, hogy Orbán magából Jézusból űz csúfot azzal, hogy kereszténydemokráciának nevezi az általa felépített rendszert. Lukácsi szerint a kereszténység alapelvei közé tartozik a mértékletesség, az igazságosság és a peremre szorultak megsegítése. „Mi itt az utcán építjük az igazi keresztényi demokráciát, nem pedig Orbán!” – mondta.

Az utolsó felszólaló Polyák Gábor médiaszakértő volt, aki a magyarországi média helyzetéről és a fideszes propaganda veszélyeiről beszélt. Polyák két évig élt a németországi Münsterben, mint mondta, maga is „migráns” volt. Abban a Münsterben, ahol a választásokat megelőző éjjel egy ámokfutó emberekbe hajtott az autójával, és akiről még jóval az után is azt híresztelte a kormánymédia, hogy iszlám terrorista volt, miután már egyértelműen kiderült, hogy nem. Polyák szerint fontos, hogy az ilyen és ehhez hasonló esetek miatt támogassuk a független médiát, majd Anatole France szavaival zárta beszédét: „Igazunk lesz, mert igazunk van.”

A tüntetés egy performansszal zárult: vegyvédelmi ruhába öltözött emberek „méregtelenítették” a helyi lapot, a Pécsi Híreket, melyet a polgármester személyes reklámfelületének neveztek. A „detox” annyit jelentett, hogy a lap számos példányát lefújták festékkel, majd kukákban a polgármesteri hivatal elé vitték, és ott a földre borították. A tüntetést a Szabad Pécs élőben közvetítette:

A székesfehérvári tüntetésen felszólalt Gulyás Balázs, aki arról beszélt, hogy követelnünk kell Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez, hogy legalább az uniós pénzeket ne lophassa el a kormány. Ő is kitért a sajtószabadság fontosságára, de beszélt arról is, hogy mindenki beszélgessen fideszesekkel,  próbálja meg megváltoztatni a véleményüket a kormánnyal kapcsolatban. Gulyás után egy épp arra járó osztálykiránduló zalaegerszegi diák olvasta fel slam költeményét, melyben arról beszélt, hogy a választások után feladta azt az álmát, hogy majd Pestre költözik, ehelyett külföldre megy majd. A fehérvári tüntetésről a Mérce közvetített:

A címlapkép forrása: Pécsi Stop.