Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Május 8-án folyamatos tüntetés lehet a Parlament alakuló ülése alatt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az eddigi két nagy tüntetést szervező Mi vagyunk a többség csoport megállapodott a többi kis tüntetés szervezőivel, így délelőtt 10-kor már elkezdődnek a tüntetések a Kossuth téren, majd este 6-kor a munka után érkezőkkel kiegészülve tartanak nagy tüntetést.

10 órára a Kossuth térre egy Civil Ellenzéki Kerekasztal nevű Facebook oldal jelentett be demonstrációt, velük az eddigi nagy tüntetéseket szervező csoport megállapodott, hangtechnikát biztosítanak nekik, illetve a nap folyamán Orbán Viktor fogják hangszórók segítségével szembesíteni saját korábbi mondataival, például az alábbival:

Így aki munkaidőben is ki tud menni a Kossuth térre tüntetni, lényegében a nap folyamán végig tiltakozhat. Azok pedig akik dolgoznak 18 órakor a Mi vagyunk a Többség nagy tüntetésén fejezhetik ki a véleményüket a most megalakuló országgyűlésről.

Persze az még mindig kérdéses hol tehetik ezt meg. A Kossuth teret ugyanis a rendőrség, és a kormányerők le fogják zárni, a védett személyekre való tekintettel.

Ahogy kérdéses az is, a lezárás mennyire lesz sikeres, hiszen a Jobbik megígérte, ha a hatóságok kordont húznak a Kossuth tér köré, ők le fogják bontani azt.