Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Novák Előd Toroczkai és maga mellett kampányol a Jobbik elnökségéért

Ez a cikk több mint 5 éves.

Novák Előd Facebook posztjában elemzi a Jobbik szerinte egyik nagy hibáját. Sokszor emlegetik a párttagok, hogy mely ötleteiket „lopta el” a Fidesz, mi mindent valósított meg és mennyit profitált az ő elképzeléseikből.

Novák visszaemlékszik 2015 júniusára, amikor a Jobbik-elnökségben Toroczkai László részéről felmerült a határkerítés ötlete, amit a vezetőség végül elvetett, a Fidesz pedig egy-két hónapra rá megcsinált. Ám szerinte valójában inkább kishitűségről van szó.

Úgy gondolja, ha 2015-ben a Jobbik lett volna kormányon, akkor sem építette volna meg a kerítést, hiszen még ellenzékből sem merte felvetni az ötletet, így tehát az sem igaz, hogy a Fidesz a Jobbiktól lopta azt.


Novák a választás előtt nem akarta feszegetni a témát, most azonban beleáll a Jobbik középre húzó politikájába. Úgy gondolja, a Jobbiknak is határozott álláspontot kell elfoglalnia a migráció témakörében:

„a Fidesz a migrációs tematikával nyerte meg a választást, és Kósa Lajos a 2019-es önkormányzati választás kampányfőnökeként már elárulta, hogy azt a kampányt is erre a témára fogják alapozni, így ha valóban győzni akarunk, akkor meg kell mutassa hiteles arcát, reális megoldási javaslatait a Jobbik e témában.”

-írja.

Mivel Vona Gábor lemondása után közeleg a Jobbik tisztújító kongresszusa, Novák  Toroczkai László elnöksége mellett kampányol, magát pedig alelnöknek ajánlja, hogy erősítse a Jobbik „bátrabb, kezdeményezőbb, felelős munkáját”, így „a semmitmondó politika helyett a társadalmi problémák reális megoldására képes párt képét” mutathatná a Jobbik a győzelemre jutás érdekében.

Egy Toroczkai-Novák elnök-alelnök párossal biztosan nem maradna a Vona-féle néppártos vonal, ami maga a Facebook-poszt és a kommentekre lelkesen válaszoló Novák szavaiból is lejön: egyik fő feladata a Jobbiktól elpártolt szavazók visszacsábítása lenne.

(Címlapkép: Facebook)