Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szeged indította a hétvégi tüntetések sorát

Péntek este pár száz fő – a HVG szerint 500, az Andy Vajna hatáskörébe tartozó delmagyar.hu szerint 200 – tartott előtüntetést a szegedi Klauzál téren. A „Talpra, Szeged! Mi vagyunk a többség!” néven meghirdetett esemény volt az első a szombat esti budapesti tüntetés mellett szervezett események közül. Vasárnapra hirdettek tüntetést Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán és Székesfehérváron, de Dublinban is tartanak megmozdulást szombaton.

A szegedi tüntetést „arányos, valóban demokratikus választási feltételekért, méltányos és szabad médiarendszerért, valamint a társadalmat megosztó kormányzati propaganda ellen” szervezték. Az eseményen többnyire egyetemi hallgatók szólaltak fel, illetve egy történelem szakos egyetemi dolgozó is.

Az esemény szervezője, Tarnay Kristóf szerint azért gyűltek össze tüntetni, mert „nem szabad most elfutni, meg kell mutatni magunkat, a hangunkat kell hallatni. Meg kell mutatni, hogy itt vagyunk, és bátran kifejezni azt a véleményünket, hogy nem kérünk ebből az aljas gyűlöletkampányból, az aljas propagandából. Nem kérünk az elfogult, az adóforintokból pártreklámot folytató közmédiából, nem kérünk az aránytalan választási rendszerből, és nem kérünk ebből a pályából, ami teljesen egyértelmű, hogy merre lejt!”

Az első felszólaló Kaczúr Ágnes pedagógus volt, aki szerint el akarják tőle vitatni a magyarságát csak azért, mert nem Fidesz-hívő. Körmendi Zoltán egyetemi hallgató szerint Magyarországon a demokrácia hasonlít a focira, mivel a stadionokba és a parlamentbe is kevesen járnak be, de akik bent vannak, azok is csak „csicskapártoznak” és szotyit köpködnek. Körmendi beszélt arról is, hogy az országban megszűntek a szétváló hatalmi ágak, nincsenek megfelelő ellensúlyok, a köztársasági elnök, a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria elnöke is fideszes.

Az eseményen felszólalt még egy tanárszakos hallgató, egy gimnazista és Tarnay Kristóf szervező is. A szervezők arra is megragadták az alkalmat, hogy telekocsikat szervezzenek a szombati budapesti tüntetésre.

Az eseményt a Szeged Televízió a Facebookon élőben közvetítette, itt megtekinthető az összes elhangzott beszéd.

Olvass tovább!