Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Külön frakciót alapít, de szövetségben dolgozik az MSZP és a Párbeszéd

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Párbeszéd három politikusa, Karácsony Gergely (aki átadja mandátumát), Szabó Tímea és Tordai Bence mellé ül át az MSZP-Párbeszéd közös listájáról a parlamentbe jutott Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője és a szocialista Burány Sándor, aki továbbra is az MSZP tagja marad.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, szeretnék fenntartani az MSZP és a Párbeszéd együttműködését, ezért alapítanak két külön a frakcióból frakciószövetséget. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte, írásos megállapodást kötnek a frakciószövetségről, és szoros koordinációt folytatnak majd.

A trükkös lépésre azért volt szükség, mert  frakcióalapításhoz legalább öt képviselőre van szükség, a Párbeszédből viszont – ahogy az imént már említettük – csak hárman jutottak be a Parlamentbe. A két frakció több felszólalási lehetőséget biztosít a szövetségnek, a Párbeszédnek pedig nagyobb önállóságot biztosít majd.