Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Beperelte Márki-Zay Pétert a hódmezővásárhelyi kórház

Ez a cikk több mint 6 éves.

A hódmezővásáhelyi kórház igazgatója, Kállai Árpád és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója, Németh László közleménye szerint a polgármester nyilatkozatai súlyosan megsértették a kórház jó hírnevét és az intézmény dolgozóinak becsületét, a kórház ezért beperelte Márki-Zay Pétert.

Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy egy márciusi Székkutason tartott fórumra Márki-Zay is meghívást kapott, ahol azt mondta,

Albániában jobb az egészségügyi ellátás, mint Magyarországon,

majd több példát is megemlített a közvetlen környezetéből a vásárhelyi kórház egészségügyi ellátásával kapcsolatban:

barátját csontig vágott kézzel hazaengedték vacsorázni, mielőtt ellátták volna, a szomszédja pedig 3 napig sem ételt, sem ellátást nem kapott. Szerinte hírzárlat van a kórházban, így sok eset nem kerül a nyilvánosság elé.

Márki-Zay ma estére egészségügyi fórumot hirdetett meg, amelyre meghívta a kórház és az ÁEEK igazgatóját is, akik szerint a rendezvény – az elmúlt hetek eseményei és a polgármester megkeresése alapján – az intézmény ellen irányuló gyűlöletkampány folytatása, ezért nem vesznek részt rajta.

„Az egészségügyben és a kórházban nincs helye a politizálásnak, az egyéni politikai ambíciókat és célokat sem a kórház, sem az ÁEEK nem támogatja” – írták.

Szerintük Márki-Zay „alaptalan hangulatkeltése” kockáztatja a páciensek és orvosok közötti bizalmi kapcsolatot, ami a biztonságos betegellátás alapja, ezért felszólították a polgármestert, kérjen nyilvánosan bocsánatot az intézmény 570 dolgozójától.

A polgármestert egyébként felkérték, hogy mondjon beszédet a múlt heti szombati budapesti tüntetésen, de úgy döntött, csak egy levelet küld maga helyett, ugyanis kormánypárti és ellenzéki körökből is megkapta azt a kritikát, hogy polgármesterként túl sokat foglalkozik országos politikával Hódmezővásárhely helyett. Az ellene indított helyi lejárató kampány miatt pedig szerinte most valóban arra van szükség, hogy elsősorban a városért végzett munkájával, a rövid idő ellenére is látványos eredményekkel szeretne bekerülni a híradásokba.

Most azonban úgy tűnik, hiába tesz eleget ennek a vállalásnak, és szervez helyi fórumot az egészségügyről, az érintettek inkább beperlik ahelyett, hogy érdemi párbeszédbe kezdenének vele.

(MTI)