Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

NVI: azért lett kisebb a végleges részvétel, mint a korábbi, mert a szavazatszámlálók elfáradtak a strigulázásban

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Mérce szerkesztőségében is feltűnt, hogy míg 18 óra 30 perckor 68 százalék feletti részvétel volt, a végleges részvétel csupán 66 százalék lett. A Magyar Nemzet most meg is kérdezte, hova tűntek ezek a szavazók, a válasz pedig egészen érdekes.

Rákérdeztünk a különbség okára az NVI-nél, amelynek kommunikációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztályvezetője azt írta: az eltérés oka nagyon egyszerű.

– A napközbeni részvételi adatokat a szavazatszámláló bizottságok úgy rögzítik, hogy minden választópolgár érkezésekor egy strigulát húznak

– írta kérdésünkre Listár Dániel. Mint közölte, ezen strigulákat összeszámolják hétkor, kilenckor, tizenegykor, délután egykor, háromkor, ötkor és fél hétkor, majd ezeket teszi közzé az NVI.

Ám úgy fest, a szavazatszámlálók a nap végére elfáradhattak és több strigulát húzhattak be a kelleténél – mással nem nagyon lehet magyarázni azt, hogy a végleges adat alacsonyabb, mint a nap közbeni. – A végleges részvételi adatok a jegyzőkönyvi adatokból jönnek, amelyeket úgy határoznak meg, hogy megszámolják a választói névjegyzéken a leszavazott választópolgárok aláírásait – jelentette ki lapunknak az NVI főosztályvezetője.

Egyébként lenne racionális magyarázat is a jelenségre, hogyan csökkenhetett a részvétel. A  18 óra 30 perces adatban ugyanis az átjelentkezős szavazókörök részvétele is benne van. A jelen feldolgozottságnál az eredményben viszont még nincs benne. És mivel aki átjelentkezik, az nagyobb eséllyel megy el szavazni, mint aki nem, ezért lehet most különbség a rendszerben.

A tegnapi választáson több furcsaság is történt. Nagyon sokan kerültek be például a nemzetiségi választói jegyzékbe tudtukon kívül, így nem szavazhattak országos listára. Több történet szól arról, hogy a szavazóknak direkt nem pecsételték le a szavazólapját, és több olyan esetről is hallottunk személyes körben, amikor a mozgóurnát egyszerűen nem voltak hajlandóak kivinni az azt kérő állampolgárokhoz.