Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Helyi lapokat bírságolt az NVB a fideszes jelöltek túlzott szerepeltetése miatt

Ez a cikk több mint 6 éves.

Kormánypárti képviselőjelöltek aránytalanul gyakori szerepeltetése miatt bírságot kapott két budapesti kerületi újság, a Csepeli Hírmondó és a XVI. Kerületi Újság is. Mindkét sajtóorgánumot az Együtt bejelentése, majd fellebbezése nyomán büntette meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A csepeli lap Németh Szilárdot, a Fidesz képviselőjelöltjét, illetve Tarlós Istvánt és Orbán Viktort szerepeltette túl sokat a bizottság álláspontja szerint. Az ügyben még március végén tett panaszt az Együtt, azonban a helyi választási bizottság nem talált kifogásolni való az újság ténykedésében. A párt fellebbezett, az NVB pedig szombaton kimondta, hogy a lap megsértette az esélyegyenlőség a jelöltek és jelölő szervezetek közti eljárási alapelvét, amiért 1 millió 380 ezer forintos büntetést rótt ki.

Szintén az Együtt tett panaszt a választási eljárási törvény megsértése miatt a Budapest 13. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottságnak, miután a XVI. Kerületi Újság március 27-ei számában aránytalanul sokat szerepeltette Szatmáry Kristófot a többi jelölthöz képest. A helyi bizottság ebben sem látott kivetni valót, így a párt ebben az esetben is az NVB-hez fordult.

Az NVB pénteki határozatában helyt adott a fellebbezésnek, és kimondta, hogy a XVI. Kerületi Újság önkormányzati lapként  jogsértő módon a Fidesz képviselőjelöltjét népszerűsítette, amiért 345 ezer forintos bírságot kapott. A bizottság álláspontja szerint a helyi választási bizottság által megjelölt megjelenítések száma és ezzel párhuzamosan a választási kampányban állásfoglalásként értelmezhető tartalom összességében megalapozza azt a látszatot, hogy az önkormányzati lap a semleges pozícióját feladva valamely jelölt és jelölő szervezet mellett foglal állást.

Szabó Szabolcs, az Együtt csepeli–soroksári országgyűlési képviselője, valamint Vajda Zoltán, a párt XVI. kerületi jelöltje felszólította Németh Szilárdot és Szathmáry Kristófot, hogy maguk fizessék ki a lapokra mért büntetést.