Elmondom, milyen nem fehér bőrű magyarként nézni, ami Magyarországon választási kampány címén zajlik.
Én nem vagyok fehér, de ezen őszintén szólva 35 évig nem igazán gondolkodtam. Nem gondoltam magamra barna bőrűként. Bőrszínemet nem tartottam lényegesnek. Apukám afrokubai, ne bonyolítsuk fehér, indián vérvonalakkal a dolgot, legyen elég annyi, hogy fekete. Az 1980-as évek hófehér Szentendréjén voltam kisgyerek, és nem emlékszem rá, hogy bármilyen atrocitás ért volna. Az óvónők tanakodtak néha azon, hogy mi lehet a megfelelő fogalom a bőrszínemre, hogy milyen vér lehet bennem, de ez nem traumatizált. Egy értelmiségi környezet burkában nőttem fel. Általános iskolában, majd a gimnáziumban volt néhány cigány, vagyis nem fehér iskolatársam, de egyébként éltem a budapesti értelmiségi palánták életét.
2018-ra azonban lényeges lett a bőrszínem. És ez nem azért van, mert évek óta Nyugat-Európában élek, ahol sokan vagyunk hasonlóan sötétebb bőrszínű, de a legkülönfélébb hátterű emberek. Abszurd lenne, ha a bőrszín jelentene közös identitást más-más származású, anyanyelvű, vallású személyeknek. Hazám, Magyarország kormánya azonban a már harmadik éve folyó és egyre csak durvuló gyűlöletkampányával minden nem európai származású és/vagy nem fehér bőrű embert faji kérdéssé redukált. Az afrikai vagy közel-keleti menekültektől a cigányságig mindenkit.
Hazám miniszterelnöke 2016. október 23. óta arról beszél, hogy fenn kell tartani az etnikai tisztaságát Magyarországnak. A hozzám hasonló „kevert fajú” és/vagy már itt született barna bőrű emberek és gyerekeink nem kívánatosak. Ha lehet, még gyűlöletesebbek vagyunk, mint a kormányplakátokon a hazát fenyegető arctalan, idegen, színes bőrű tömegek, mert a kulturális, etnikai egyszínűség cáfolatai vagyunk. Mi vagyunk a kapun belülre került ellenség.
Ahogy a Prima, Junior Prima, és Minőségi Újságírásért Díjjal is kitüntetett, kifejezetten divatos és menő jobboldali sztárújságíró fogalmazott a multikulturális társadalmakkal kapcsolatban a geci-gate óta függetlenségét ismét megtaláló, trendi hetilapban: a hányás is lehet sokszínű. Azt is kifejtette, hogy úgy 10 százalékos arányig lehet integrálni minket, utána bizony az jön, hogy hozzánk kell a többségnek igazodnia. Ez ténykérdés, matek – írja.
Ha azt gondolnánk, hogy ilyen gondolatokat csak a Stumpf Andráshoz hasonló, a fenti érvelése alapján valóban rasszista közírók fogalmaznak meg Magyarországon, tévedünk. A baloldali összefogás fiatal, világot látott miniszterelnök-jelöltje is kifejtette, hogy Magyarország zárt társadalom, nem voltak gyarmatai, így az emberek nem szoktak hozzá az évszázadok alatt, hogy más bőrszínű embereket lássanak maguk között (most ne menjünk ebbe bele, de pl. Svédországnak vagy Finnországnak sem voltak gyarmatai, ahogy a magyar történelem évszázadai alatt is megtapasztalhattuk a különféle etnikumok, vallások keveredését…).
Ráadásul a miniszterelnök-jelölt azt is tudni véli, hogy a magyar nyelvet pont 20 éves kor felett nem lehet „rendesen” elsajátítani, és mivel a magyarok sem beszélnek idegennyelveket, az integráció nálunk rendkívül problémás lenne. A hajuknál fogva előrángatott érvek csak még nyilvánvalóbbá teszik, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nézetrendszere jelenti a magyar közbeszéd fősodrát.
Minket gyűlölni most sikk. Velünk rántják össze a szavazótábort a jobboldalon, és baloldalon is megnyugtatják az embereket: ne aggódjatok, mi sem szeretnénk ezekből itt egy darabbal sem többet látni.
Még szerencse, hogy 10 százalék alatti az arányunk, így az ünnepelt újságírónak még épphogy elviselhető a jelenlétünk, és talán még a baloldali miniszterelnök-jelölt sem vitatja, hogy így még magyarul is meg lehet tanítani azokat közülünk, akik felnőttként kerültek Magyarországra.
A dolgok logikája szerint roma honfitársaink is előkerültek a gyűlöletkampány során. Orbán Viktor Miskolcon egyenesen ellenük uszított. Pécsett Mellár Tamást vádolják szórólapokon azzal, hogy romák betelepítésére készül. Már a „kvóta népszavazás” kampányában is elhangzott kormányzati szereplők részéről érvként, hogy Magyarország a romák miatt nem tud befogadni menekülteket, hiszen őket kellene előbb integrálni.
Szerdán egy lakossági fórumon Lázár János is arról beszélt, hogy az újonnan érkező bevándorlókat sem tudnánk integrálni, hiszen „600 éve élünk együtt a cigányokkal, és mind a mai napig nem tudtuk őket integrálni„.
Az évszázadok óta Magyarországon élő, magyar anyanyelvű cigányságot az ország vezetői ugyanúgy nem tekintik a magyarság részének, mint a részben vagy egészben nem európai származású, barna bőrű magyarokat.
A rasszizmus következetes, minden nem fehér bőrű magyar nem kívánatos személy. Így lettünk tehát mi, nem fehér bőrű magyarok egy, a gyűlölet által meghatározott kényszerközösség. Hát ilyen „innen” nézni, ami Magyarországon folyik.
Üdvözlettel,
Labanino Rafael
