Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

LMP: Az asztalt nem rúgtuk fel, de felállunk

Ez a cikk több mint 6 éves.

Kedd délután sajtótájékoztatott tartott az LMP-Új Kezdet szövetség vezérkara, mely során értékelték az elmúlt napok ellenzéki tárgyalásait. Az LMP vasárnap az MSZP-Párbeszéd szövetséggel és a DK-val tárgyalt, hétfőn pedig a Jobbikkal, ám egyik megbeszélésen sem született eredmény. A zöldpárt vezetői most elmondták, innentől kezdve a kormányváltás másik feltételére, a választók mozgósítására fognak koncentrálni.

Szél Bernadett a párt miniszterelnök-jelöltje a tárgyalások tanulságáról azt mondta, az ellenzéki párttömbök még nem értették meg a polgárok akaratát, hogy minden körzetben egyetlen ellenzéki kihívó álljon szembe a fideszes jelöltekkel: a Jobbik továbbra is 106 körzetben akar jelöltet indítani, a baloldal pedig a Jobbikkal nem akar megegyezést.

Szél arra is rámutatott, csak veszteségminimalizációra lenne jó egy nem teljes ellenzéket magába foglaló megegyezés, de az LMP nem ebben, hanem a kormányváltásban érdekelt.

„De ahol egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik”

– mondta Szél, majd bejelentette, pártja ezentúl a kormányváltás másik feltételére, a választók mozgósítására fog összpontosítani. Véleménye szerint az ellenzéki szavazók nagyon aktívak, és az LMP ezentúl azon fog dolgozni, hogy mindenki érezze át a történelmi felelősséget, hogy el kell mennünk szavazni.

Hadházy Ákos társelnök hozzátette, hogy a tárgyalóasztalt nem rúgták fel, ezentúl is meghallgatják az ellenzéki pártok ajánlatait.

„Ezt a választást a Fidesz nem tudja megnyerni, csak az ellenzék tudja elveszíteni” – mondta.

Újságírói kérdésre Hadházy úgy nyilatkozott, továbbiakban sem kizárt, hogy egyes választókerületekben egyoldalú visszalépésekre kerüljön sor, ám ők azt szerették volna, ha nem ad-hoc módon, hanem nagy számban és széles körben jön létre erről megállapodás.

Szél Bernadett ehhez még hozzátette, hogy nem szeretnék megállapodási showműsorral terhelni a polgárokat, ők eddig is diszkréten kezelték eddig a dolgokat, és inkább az LMP programjának megismertetésére fektették a hangsúlyt. A választásokig hátralévő időszakban is így tesznek, végigjárják az országot, hogy mindenkivel megismertessék a párt javaslatait, és választáson való részvételre buzdítsanak.

A teljes sajtótájékoztató itt nézhető végig:

Időközben az LMP pestszentimrei-pestszentlőrinci jelöltje (Budapest 15-ös oevk) a 24.hu információi szerint visszalépett Kunhalmi Ágnes javára. Ugyancsak kedden a Momentum is visszalépett ebben a körzetben, másik két jelöltje hasonlóan tett.

(Címlapkép: MTI / Szigetváry Zsolt)