„Bízzuk a politikát a férfiakra!” hangzik a 2. MKKP Békemenetet vezető teherautó platójáról, az Oktogonról induló tömeg pedig hangosan, nevetve éljenez. Az esős, hűvös március 15-i tüntetéssorozat színfoltjának tekinthetnénk a Magyar Kétfarkú Kutyapárt Békemenet-paródiáját, és persze bizonyos szempontból valóban szórakoztató a sok ötletes, a kormány politikáját kifigurázó tábla és megszólalás. A választási kampány élesedése miatt azonban a kutyapárti mobilizáció politikai felelőssége minden korábbinál nagyobb.

És a viccel nincs baj, sőt. Már a tavalyi, a CEU bezárása kapcsán kialakult tüntetés-sorozat idején is komoly szerepe volt a Kétfarkúaknak abban, hogy a tüntetések nem egy kis létszámú, zárt szubkultúra részvételével zajlottak. Családokat, fiatalokat vonzottak a laza atmoszférájú, békés események, és a korábbiakhoz képest jóval nagyobb számban sikerült olyan embereket elérniük, akiknek addig nem fordult meg a fejében, hogy utcai eseményeken nyilvánítsanak politikai véleményt. A békés, bulis, már-már fesztiváli, de céltudatos hangulat megtette hatását.

Kis országunk szedett-vetett politikai kultúrájának egyáltalán nem tesz rosszat, ha elkezdjük elsajátítani a politikai véleménynyilvánítások ilyen típusú formáit.

A hasonló politikai véleményt képviselő ismeretlenekkel való találkozás nagyon lelkesítő tud lenni, az eufória, a reménykép erősödése növekvő politikai érdeklődést eredményezhet a tüntetéseken résztvevők körében. A magas politikai érdeklődés számos vonatkozó kutatás szerint a politikai tudás, illetve az „edukált”, tudatos szavazók számának emelkedését segítheti elő. A tájékozott szavazó pedig nem az a fajta, akit az egyszerű populista szövegekkel meg lehet fogni. Ő programot olvas, vitákat hallgat, kinyilvánítja és formálja a véleményét, majd a rendelkezésére álló információk birtokában választ pártot magának a szavazófülkében. Legalábbis szeretjük ezt gondolni.

A 2. MKKP Békemenet Facebook-eseményének oldalán összesen 21.000 felhasználó jelezte érdeklődését vagy részvételi szándékát. Ez azért már tetemes szám, és helyszíni becslések szerint 8-10 ezer tüntető menetelhetett dél és három óra között az Oktogonról Deák tér felé.

A tömegben olyan feliratokat lehetett látni, mint „Se VEJed, se nélküLED”, „1 vőre jutó GDP”, „1 vő + 1 após= 2 farok”, „Legyen béke, de csak ha továbbra is félhetünk”, „Legyen 18-ban 4/3”, „Halál a jegesmedvékre!”. A színpadon felszólalók paródia mondatait hangos nevetés kísérte. Noha ők jóval többen voltak, nagy fricska azért ez a CÖF-ösöknek.

Az érem másik oldala, hogy a Kétfarkú Kutyapárt már nem csak mozgalomként van jelen a magyar politikában. Március 5-ig sikerült összegyűjteniük az országos listaállításhoz szükséges mennyiségű aláírást, így rajta lesznek április 8-án a szavazólapon. Ez mindenképpen politikai sikernek tekinthető például ahhoz képest, hogy a pártot a 2014-es önkormányzati választások idején – vélhetően nem minden hátsó szándék nélkül – túl későn jegyezte be a bíróság ahhoz, hogy időben elkezdhessék az ajánlás-gyűjtést. A Kétfarkú Kutyapártot hónapok óta rendre 1 százalékon mérik a közvélemény-kutató intézetek.

Politikai tényező lett tehát a 2003-ban Szegedről induló street art mozgalomból. Noha kezdettől fogva viccpártként definiálták magukat a nyilvánosság előtt, 15 évvel ezelőtt vélhetően ők sem gondolták ezt ennyire komolyan. Aztán az idő előrehaladtával folyton emelték a tétet. Kovács Gergely, a párt elnöke évek óta hol kevésbé, hol gyakrabban meghívott vendég a különböző politikai műsorokban. A kormányt kifigurázó beszédekkel, a karikatúra táblákkal, a menet élén a hangfalból bömbölő kommunista indulókkal ezek a srácok ma tízezer embert meg tudnak mozgatni egy nemzeti ünnepen, és ez már nem játék.

Azt régóta tudjuk, mennyire fontossá vált a stratégiai szavazás az ellenzéki oldalon az új választási rendszerben. A kormányt váltani akaró szavazópolgárok irányába így vagy úgy, de sokan igyekeznek csepegtetni azt a kulcsfontosságú információt, hogy minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell szavazniuk egyéniben.

Igen ám, de honnan tudná az egyszeri választópolgár, ki a legesélyesebb az ellenzéki indulók közül? Habár a Közös Ország Mozgalom felmérései néhány választókörzetben valamelyest eligazíthatják a tájékozott választópolgárt, sok ellenzéki szavazó tanácstalan a kérdést illetően. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy ha elméletileg esélyesebb az egyik jelölt a másiknál, még egyáltalán nem biztos, hogy a Jobbikos szavazók a DK-sra adják a voksukat. (A tucatnyi kamupártról a szavazólapon pláne, ami szintén a szavazó tájékozódását akadályozza.)

Kormányváltás vagy politikai identitás – ez volt az elmúlt hónapok legfontosabb belpolitikai kérdése. Az ellenzéki pártok akármilyen sokáig is játszották a húzdmeg-ereszdmeget, semmilyen politikai együttműködésről sem sikerült érdemben megegyezniük a kampányt megelőzően. Tisztelet az MSZP és Párbeszéd szövetségének, ami persze azért mégiscsak inkább a „hoztam is ajándékot, meg nem is” politikai esete.

Arról azonban ritkán esik szó, hogy az alacsony visszalépési hajlandóságot az ellenzéki pártok részéről az is magyarázhatja, hogy az új választási törvény szerint a 106-ból 27 egyéni választókerületben egyéni jelölttel kell bírni egy pártnak ahhoz, hogy rákerülhessen az országos listára.

Úgyhogy a Kétfarkú Kutyák most komoly politikai döntés előtt állnak. Növekvő népszerűségük nem zárja ki, hogy meglepően sok protestszavazatot kapnak április 8-án listán.

Valóban be akarnak jutni a parlamentbe (amire most amúgy vajmi kevés esélyük van) vagy megelégszenek mozgalmi szerepükkel? Ha az előbbi, nem léptethetik vissza  egyébként esélytelen egyéni képviselőjelöltjeiket.

Ha az utóbbi, ideje feltenni maguknak a kérdést: mit veszítenek, ha nem lehet voksolni rájuk? Számomra úgy tűnik, a „kutyapárti” identitás már a levegőben van, és akkor is ott marad, ha nem húzható iksz a viccpártra. Kellően nehéz a kormányt váltani akaró ellenzék dolga, nem kéne még tovább nehezíteni.