Ahogy várható volt, az április 8-i választások árnyékában telt az idei március 15-e. A napot a hivatalos zászlófelvonás indította, de igazából két párhuzamos békemenet robbantotta be. A kormánypárti CÖF által rendezett Békemenet a fideszes nyilatkozatokkal ellentétben nem hozta a történelmi rekordot, a Kétfarkú Kutyapárté viszont az ellenzéki megmozdulások között az élen végzett.

Mozgósításból tehát sem a Fidesz, sem az ellenzék nem vizsgázott jól. Egy széttöredezett, különböző helyeken ünneplő / demonstráló ellenzéki oldal esetében ez nem túlzottan meglepő, a Fidesznek viszont nagyobbat kellett volna gurítania, ha el akarta volna feledtetni az elmúlt hetek mélyrepülését, Hódmezővásárhelyestől, Tiboroczostól, Kósástól, Matolcsystól.

Orbán Viktor nemzeti ünnepi beszédei évről évre, március 15-ről október 23-ra egyre kevesebb újdonságot hordoznak, az idei azonban igen sikeres volt abban, hogy vegytisztára desztillálja a kormánypárti világnézetet.

Miközben a párhuzamos békemenetek – majd utánuk a Jobbik, az MSZP és szövetségeseinek tüntetése – jól mutatták, hogy az ország csöppet sem egyszínű, Orbán továbbra is úgy beszélt, mintha az egységes nép állna szemben a „globalista elittel”.

Ami nyilvánvalóan nem igaz, és a mozgósítási bravúr elmaradásával párosítva, kétségessé válik, hogy vajon elég lesz-e az országra leselkedő Soros-migráns-veszély április 8-án.

Hódmezővásárhely kivételével, az időközi választások mind azt mutatják, hogy a Fidesz mozgósítási potenciálja igen ingadozó, nem meglepő tehát, hogy Orbán az urnákhoz szólította támogatóit.

Miközben a miniszterelnök beszédében jelentéktelen szereplőkként próbálta meg az ellenzéket lefesteni, a „vérszegény pártlisták” a saját démonjaikkal küzdöttek.

Az MSZP, DK, Párbeszéd, Együtt és Liberálisok által szervezett ellenzéki tüntetésen a fő téma az Orbán-rendszer koordináció általi legyőzése volt. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke be is jelentette a színpadon, hogy visszalépnek az LMP-s Szél Bernadett javára, és azt is, hogy a Jobbikal is tárgyalásokat kezdeményeznek. Igaz, a mondanivalót nem túlzottan egyeztethették a többi felszólalóval, hiszen az előtte beszélő Kunhalmi Ágnes és az utána színpadra lépő Karácsony Gergely is elutasította a Jobbikkal való együttműködést.

Az LMP-nél Szél Bernadett erősítette meg újra, hogy a Jobbiktól a baloldalig terjedő teljes koordinációnak látják csak az értelmét, ők ezt elhatározták, most a többi ellenzéki pártnál pattog a labda.

A Jobbik viszont már szólt is, hogy ők köszönik szépen, Gyurcsánnyal nem szeretnének egyeztetni, mindenesetre párt rendezvényén Vona Gábor nagyon lágy húrokat pengetett. Elmondása szerint nem akar magyarok ellen harcolni, ami tovább erősítette a párt fő álláspontját: a baloldali pártokkal nem, de a szavazóikkal szívesen összefognának.

Ám a tény, hogy a legtöbb ellenzéki szavazó nem a pártok, hanem a kétfarkú békemeneten jelent meg, jól mutatja, a választók nem annyira a pártokat követik, de rezsimváltást mindenképp szeretnének.

Ellenzéki szempontból tehát újra világossá vált, a szavazókat nem a koordináció és a megegyezés mikéntjei fogják mozgósítani, és az átszavazásos pártutasítást sem fogják egyhangúan követni a különböző választói szegmensek.

Az ellenzék tehát jobban tenné, ha Orbán receptjét követné, és a hátralévő időszakban főleg a mozgósításra összpontosítana, és urnákhoz szólítana minél több embert.

Mert kormányváltó hangulat az van. De az is látszik, hogy még bravúros mozgósítás nélkül is sokan támogatják a Fideszt. Április 8-án tehát a részvételi arányoknak döntő szerepe lesz.