Nem könnyű ma lakást bérelni Budapesten. Az árak az elmúlt pár év során megduplázódtak, ma egy 40 m2-es lakásért gyakran 120 ezer forint feletti bérleti díjat is ki kell fizetni. Az árrobbanás okai közül kiemelkedik a rövid távú szálláshely-kiadás, közismert nevén az Airbnb felfutása. A külföldi turistának nyújtott pár napos szálláshely szolgáltatás sokkal jövedelmezőbb, mint a hagyományos kiadás, nem véletlen, hogy sokan váltottak. Ma 8000 felett van az Airbnb típusú kiadásban kiadott lakások száma Budapesten. Ezek a lakások a hagyományos kiadás piacáról hiányoznak: ami az Airbnb-nél növekvő kínálat, az a klasszikus albérleti piacon kínálatot csökkentő, azaz árat növelő tétel.

A kormány 2018. januárjától tett egy apró lépést, amellyel a hagyományos kiadást végzők helyzetét könnyíti, ám ez messze nem elegendő az albérleti piac konszolidálásához, a kínálat növeléséhez és az árrobbanás megfékezéséhez.

Többször, többen írtunk már a Mérce hasábjain arról, hogy a magyar lakásállomány tulajdoni szerkezete mennyire egészségtelen, hogy a Fidesz-KDNP lakás-magántulajdon fétise^[1] mennyire káros, hogy a CSOK mennyire igazságtalan az alacsony jövedelműekkel szemben, és hogy nincs igazi lakáspolitikája a kormánynak.^[2] Írtunk a következményekről: a lakhatási problémákról, az egekbe szökő albérletárakról, és nem feledkeztünk meg arról sem, hogy ezek egyéb okait is górcső alá vegyük az Airbnb hatásától kezdve az országon belüli vándorlásig bezáróan. Ebben az írásban azt szeretném bemutatni, hogy hogyan hat az adópolitika a lakásbérleti díjakra.

Az adóztatás (adópolitika) szerepe soha nem merül ki abban, hogy bevételt generáljon az állam (központi és helyi költségvetések) számára. Túl azon, hogy az adókivetés, adóztatás forrást biztosít az állam számára közfeladatai ellátására – legyen az stadionépítés, rendfenntartás, vagy szociális támogatás nyújtása –

az adórendszer (adótípusok, adókulcsok, adókedvezmények rendszere) egyben jövedelempolitikai és ágazati (struktúra) politikai eszköz is.

Gondoljunk csak arra, hogy míg az egykulcsos SZJA a magasabb jövedelműek nettó jövedelmét növeli és az alacsony jövedelműek nettó jövedelmét csökkenti, addig a progresszív SZJA a magasabb jövedelműek nettó jövedelmét csökkenti és az alacsonyabb jövedelműek nettó jövedelmét növeli. Az adórendszer gazdasági szerkezet alakító hatását pedig remekül mutatja például az, hogy az új építésű lakások ÁFA kulcsának átmeneti csökkentése mennyivel növelte az építőipar teljesítményét 2017-ben.

Nem nehéz belátni: az adórendszer több, mint az állami bevételek generálásának eszköze. Az adórendszer szabályai meghatározzák, hogy mi mennyibe kerül, végső soron azt, hogy mi lesz drágább, vagy olcsóbb, hogy kinél mennyi jövedelem marad egyes tevékenységek esetén. Az adó nem pusztán pénzbeszedésről szól, de jövedelempolitikai eszköz, ágazati (struktúra) politikai eszköz, árpolitikai eszköz is. Nézzük meg tehát, hogyan adóznak ma Magyarországon a lakáskiadók!

Hosszú távú, hagyományos^[3] bérbeadás adózása

Mennyi adót kell fizetnie annak, aki hagyományos formában albérlőnek adja ki (legálisan) lakását vagy házát és ezért hosszú távú lakáskiadásból származó jövedelemre tesz szert? Először érdemes tisztázni, hogy a bevétel (éves lakbér) és a jövedelem nem azonos kategóriák. A vonatkozó jogszabály szerint ugyanis az adózó bevétele terhére bizonyos költségeket elszámolhat. ^[4]A hosszú távú lakáskiadás adózási szabályai a lakástulajdonos számára kedvezően változtak 2018. január 1-től: a keletkezett jövedelmet csupán a 15%-os SZJA terhei (korábban évi egy millió forint feletti jövedelem esetén 14%-os egészségügyi hozzájárulást is fizetni kellett). Nézzük ehhez képest az Airbnb-zők adóterheit.

Szálláshely-szolgáltatás (Airbnb) adózása

Aki Airbnb-zésre adja a fejét, vagyis pár napra szeretne vendégül látni lakásában (lakásaiban) alapvetően külföldi vendégeket, az „egyéb szálláshely-szolgáltatás” gazdasági tevékenységet végez. Engedélyt kér az önkormányzattól, nyugtát ad, pénztárgépet üzemeltet (kivéve falusi szálláshelyek). A szálláshely-szolgáltatás esetében a szállást kiadónak idegenforgalmi adó fizetési kötelezettsége van, amely adó mértékét a helyi önkormányzat állapítja meg. ^[5]Az idegenforgalmi adó megfizetésén túl a szálláshely kiadója többféle adózási mód közül választhat. Fizethet átalányadót (2018. január 1-től maximum 3 db lakás, lakásonként maximum 8 szoba kiadása esetén), amely összege havi 38400 forint, vagy adózhat tételes költségelszámolás szerint, illetve 10%-os költséghányad alkalmazásával. Az utóbbi két esetben a keletkező jövedelem (bevétel mínusz költségek) után 15% SZJA-t és egészségügyi hozzájárulás adót fizet (EHO), amely mértéke jelenleg 19,5%.

Nézzük, meg először, hogy hogyan alakulnak a havi terhek az Airbnb esetében attól függően, hogy átalányadózást, vagy tételes költségelszámolást választunk (plusz 4% idegenforgalmi adóval számolva mindkét esetben). A tételes költségelszámolásnál bemutatunk egy 30%-os és egy 60%-os költséghányados esetet^[6] is, bár az utóbbi eléggé életidegen. Az alábbi ábra azt mutatja, hogy mennyi adót fizetnek az Airbnb-zők, annak függvényében, hogy mennyi jövedelmük van a lakáskiadásból.

Az ábra azt mutatja, hogy az alacsonyabb (30%-os) költséghányadú tételes költségelszámolás esetén nagyjából 150.000 forintos havi bevétel a határ, amin átlépve az átalányadózás jobban megéri, míg ha valamilyen csoda folytán magasabb költséghányadot tud a szálláshely kiadó produkálni (60%), akkor ez a határ 280.000 forintos havi bevétel körül található. A hazai, elsősorban a budapesti Airbnb árakat figyelembe véve állíthatjuk, hogy gyakorlatilag nincs olyan legális (bejelentett) módon szálláshely-szolgáltatást, vagyis Airbnb kiadást folytató, akinek ne az átalányadózás lenne a legkedvezőbb adózási forma.

Mire jutunk, ha a legkedvezőbb adózási formájú Airbnb típusú kiadás adóterheit összehasonlítjuk a hagyományos bérbeadást terhelő adóval? A következő ábra a hagyományos bérbeadás adóterheit mutatja 30%-os költséghányad mellett a 2017-es adózási, valamint a 2018-as adózási szabályok szerint és az Airbnb típusú kiadás adózását átalányadózási – vagyis a legkedvezőbb – forma mellett. A vízszintes tengelyen az elért jövedelem, a függőleges tengelyen a fizetendő adó található.

Az ábrán jól látható, hogy a 2017-ben a hosszú távú, hagyományos kiadás az éves 1000000 (egy millió) forint feletti bevétel esetén belépő 14%-os egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség miatt nagyjából 240000 forintos havi bevételig adózott kevesebbet, mint az Airbnb típusú kiadás átalányadózással. A 2018-as szabályok szerint (EHO fizetési kötelezettség eltörlése után) a lakását hagyományos bérbeadással hasznosítók szinte bármilyen^[7] havi bevétel mellett kedvezőbben adóznak, mint az ugyanakkora bevételt elérő Airbnb kiadás.

Azonos havi bevétel mellett tehát az adózási szabályok változtatásával a kormány a hagyományos kiadás számára kedvezőbb feltételeket teremtett.

A szabály megváltoztatásától az Airbnb típusú kiadás csökkenését és a hagyományos bérbeadás növekedését, illetve részben a bérbeadások legálissá válását várja (várhatja) a jogalkotó. Dehogy ez tényleg bekövetkezik-e és ha igen, akkor milyen mértékben, az attól függ, hogy az adózás szabályainak megváltozása mekkora változást hoz az egyes alternatívák jövedelmezőségében. Jelen esetben azt látjuk, hogy  a változás nem jelentős.

Egy dolog ugyanis, hogy nagyobb adó terheli a rövid távú lakáskiadást, mint a hosszú távút, csakhogy a lakásunk jóval több bevételt termel nekünk, ha az Airbnb-piacra dobjuk, mint ha a hagyományos albérletpiacon hirdetnénk meg. A különbség pedig tetemes.

Hogyan alakul tehát a jövedelmezőség a két kiadási forma esetében? Ha a jövedelmezőségre vagyunk kíváncsiak, akkor a bevételekből kell kivonnunk az adóterheket (és egyéb költségeket – erről később). Az Airbnb esetében az adott bevételek mellett legkedvezőbb adózási formával, az átalányadózással, míg a hagyományos kiadás esetében 10%-os költséghányaddal számolva a következőt kapjuk:

Ugyanez grafikonon még szemléletesebben mutatja, hogy

nincs az az adócsökkentés a hagyományos bérbeadást illetően, amely mellett ilyen bevételi különbségek mellett nem a rövid távú kiadás, vagyis az Airbnb lenne a kifizetődőbb.

A jövedelmezőséget természetesen az adózáson kívül más költségek is befolyásolják. A felmerülő költségek egy része (az ingatlan amortizációja például) azonosnak tekinthető, míg más elemek eltérőek. Az eltérő elemek között többségben vannak azok, amelyek az Airbnb típusú kiadás esetében merülnek fel, csökkentve annak jövedelmezőséget (szervezési költségek, mosási, takarítás költségek, szállítási költségek, tisztálkodó szerek pótlásának költsége, stb.) Ezek a költségek a hagyományos kiadás esetében hiányoznak, nyilván a háziúr nem cseréli a szappant 3 naponta az albérletben…

Kétségtelen, hogy az Airbnb típusú kiadás jövedelmezőségét ezek a járulékos költségek (az üzemeltetés költségei) csökkentik^[8]

De vajon csökkentik annyira, hogy eltűnjön a fenti ábrán látható 30m²-es lakás esetében kétszeres, az 50m²-es lakás esetében háromszoros jövedelmezőségi előny? Nem hinném.

Az Airbnb típusú kiadás jelentős jövedelmezőségi előnnyel bír a jelenlegi adózási szabályok mellett még az egyéb költségek figyelembevételével is.

Ennek fényében nem csodálkozhatunk azon, hogy a hazai Airbnb piac gyors növekedést mutatott az elmúlt években. Egyre többen csatlakoznak a rövid távú szálláshely-szolgáltatók táborához, sokan vásárolnak, vagy alakítanak át kifejezetten ilyen célú kiadásra lakásokat.

Természetesen

az Airbnb további növekedésének is megvannak a maga korlátai.

Egyfelől, ahogy a kínálat növekszik– változatlan kereslet mellett – a piac telítődik és csökken az ár, illetve a kihasználtsági mutató (vendégéjszakák/hónap), vagyis csökken a bevétel, másfelől a szálláskiadók növekvő költségekkel nézhetnek szembe a kínálati oldalon. A növekvő költségek okai többek között a társasházak (lakóközösségek) növekvő ellenkezéséből, az önkormányzatok szigorúbb szabályozási politikáiból fakadhatnak a jövőben, illetve az új belépők magasabb belépési költségekkel számolhatnak az emelkedő ingatlanárak miatt.

Amennyiben a kormányzat – tekintettel az egekbe szökő albérleti díjak miatt kialakuló lakhatási problémára – nem akarja megvárni, hogy a piaci folyamatok hozzák el hosszabb távon az Airbnb típusú kiadás jövedelmezőségének csökkenését és tereljenek vissza mai Airbnb-zőket a hosszú távú, hagyományos kiadás piacára, akkor további lépéseket kell tennie.

A szabályozási környezet további alakításával ugyanis a jövedelmezőségi előny csökkenthető, a kínálat egy része átirányítható már rövid távon is a hosszú távú bérbeadás felé. Véleményem szerint

a hazai (elsősorban budapesti, illetve nyugat-magyarországi) lakhatási válság nem oldható meg állami/önkormányzati bérlakás-építési program és egy új, központi lakhatási támogatási rendszer nélkül, de vannak olyan szabályozási intézkedések, amelyekkel annak jelenlegi súlyos szintje csökkenthető lenne.

Megfontolandók a következők:

• A lakóingatlanok hagyományos bérbeadásából származó jövedelem adóterheinek további csökkentése, bizonyos feltételek teljesülése esetében akár teljes adómentessége^[9] (ennek költségvetési hatása nem jelentős).
• Központi vagy önkormányzati albérleti regiszter bevezetése, amelybe a lakásukat/házukat kiadóknak regisztrálniuk kell (regisztrációs díj ellenében).
• „Bérleti kockázati társulásoknak” létrehozása, amelyek a bérlők és a bérbeadók közötti bizalmi kockázatok csökkentését valósítaná meg biztosítási alapon. (lásd Darvas at al. vonatkozó javaslata a „Biztonságos Bérlet Rendszerről”)
• Az önkormányzati bérlakás-gazdálkodás felülvizsgálata, az üresen álló, gyakran leromlott állapotú bérlakás-állomány felmérése, felújításának és hasznosításának programszintű kidolgozása és megvalósítása országos hatókörű, egységes^[10] elosztási (hasznosítási) kritériumok mellett, központi állami források biztosításával.
• Az üresen álló magán-lakóingatlanok adóztatása (helyi adóként beszedve), illetve bizonyos „használatlansági” időn túl (10 év) lehetőség önkormányzati kényszerhasznosításra.
• Az Airbnb adóterhelésének (átalányadó mértékének) növelése, és országos üzemeltetési feltételek előírása (pl. társasházi hozzájárulás, ÁNTSZ ellenőrzési kötelezettség, önkormányzati engedély).

A fentiek itt és most pusztán felvetések, hiszen ahhoz, hogy konkrét javaslatok lehessenek, felmérni, kutatni, számolni kell minden egyes esetben a lehetséges változtatások bevezetésének költségeit, hatásukat, várható eredményeiket. Ugyanakkor nem teljesen életidegen felvetések. A Habitat  for Humanity elemzéseiben, vagy a Városkutatás Kft lakhatással kapcsolatos publikációiban találunk hasonló elgondolásokat. Az azonban itt és most is határozottan állítható, hogy

a jelenlegi helyzetben minden olyan szabályozási lépés megfontolandó, amely a lakásbérleti piacon a kínálat növekedését és ezáltal az árak csökkenését vonja maga után.

Az AVM (A Város Mindenkié) 6 pontját a hazai pártok közül elfogadta a DK, az LMP, az Együtt, az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is. Egy innen, vett idézet pontosan megvilágítja, mite van szükségünk:

„Biztonságos megfizethető magánbérleti szektort!

Vissza kell szorítani az árak nagymértékű emelkedését és meg kell erősíteni a lakhatás biztonságát a magánbérleti szektorban. A lakástörvény módosításával és adózási ösztönzőkkel kell előmozdítani a megfizethető és biztonságos magánbérlemények elterjedését. Minden bérlő számára a gyakorlatban is biztosítani kell a lakcímhez való jogot.”