Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán „egyfajta interjút” adott a Hír TV-nek

Ez a cikk több mint 6 éves.

Gödöllőre látogatott ma Orbán Viktor, ahol Rogán Antal és Vécsey László, a Fidesz helyi képviselője társaságában sétálgatott, amikor is a Hír TV stábja az esélytelenek nyugalmával a miniszterelnök nyomába eredt.

Orbán Viktor a Hír TV-nek: fake newsnak nem nyilatkozom. Inkább elmenekült a számára kínos kérdések elől.

Orbán Viktor a Hír TV-nek: fake newsnak nem nyilatkozom. Inkább elmenekült a számára kínos kérdések elől.

Posted by Hír TV on Saturday, 10 March 2018

Havasi Bertalan ismét emberi pajzsként lépett a Hírt TV munkatársa és Orbán Viktort közé, azzal szerelve le az újságírót, hogy „interjúhoz időpontot kell egyeztetni”. A riporter erre megjegyezte, hogy esze ágában sincs interjút készíteni, mindössze egy kérdést szeretne feltenni a miniszterelnöknek. A kormányfő sajtófőnöke visszakérdezéssel oldotta fel az ellentmondást:

„De hát az is egyfajta interjú, nem?”

Színt vitt az újságíró és Havasi párbeszédébe az is, hogy nem igazán volt meg kettejük között az összhang a nexust illetően:

„Az sem működik, Berci, te is tudod” – mutatott rá a riporter az Orbán Viktortól való időpontkérés szélmalomharcjellegére. Mire Havasi úgy válaszolt, „nem tudom, Ön ezt honnan veszi, hogy ez nem működik, de ennek ez a rendje”.

Az újságíró és az operatőr kitartása arra azért elegendő volt, hogy a Transporterébe beszálló miniszterelnöktől megkérdezzék, hogy válaszolna-e egy kérdésre. Orbán Viktor pedig egy, az örökkévalóságnak szóló képzavarral adott nemleges választ:

„Fake newsnak nem nyilatkozom!”