Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Első fokon felmentették a magyar korrupciótörténet legnagyobb túlélőjét

Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjét és egy társát, két embert azonban 2-2 év, 4 évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott a Kaposvári Törvényszék új eljárásban első fokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben csütörtökön – adta hírül az MTI

A hírből az is kiderül, hogy miközben Kocsist felmentették, aközben feleségét a megismételt eljárásban első fokon elítélték pénzmosás és orgazdaság miatt.

Balla Barbara tanácsvezető bíró az eljárásról azt mondta: az iratok nehezen voltak kezelhetőek, a nyomozó hatóság elmulasztotta számos, a bizonyítást megkönnyítő bizonyíték beszerzését. Az ügy bonyolultságát érzékeltetve közölte, hogy az elsőfokú ítélet várhatóan mintegy 250 oldal lesz.

A vádirat szerint a vádlottak munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, a cselekmények elkövetése során a Sz. András érdekeltségébe tartozó offshore céget is felhasználtak, így 15 milliárd forint vagyoni hátrány okoztak az MVM-nek, amelyből 12 milliárd megtérült.

De ki az a Kocsis István, és miért olyan fontos ez az ügy?

Kocsis István pályájáról az Átlátszó cikke ad világos képet:  “A Tocsik-botrány idején ő vezette a privatizációért felelős ÁPV Rt-t.” “Az ő nevéhez fűződik az energiaszektor privatizációja is, amely a Fidesz szemében a szoclib korszak egyik legnagyobb bűne.” “Ő volt a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója az emlékezetes 2003-as üzemzavar alatt, melynek kezelését a Fidesz bírálta talán a legkeményebben.” Majd a BKV vezérigazgatója lett, de ahogy az Átlátszó írja: “a 2010 tavaszi parlamenti, illetve az őszi önkormányzati választások után Kocsis még több mint egy éven át, 2011. szeptember 4-ig a BKV élén maradhatott.”

De Kocsis 2017 májusában ott ülhetett a parlament díszpáholyában amikor letette az esküt a Paksi beruházásért felelős miniszter, a pont Kocsist váltó Süli István. Erre Orbán Viktor csak annyit válaszolt az újságírói kérdésekre “nem vagyok én páholyfelelős.”

Persze erre van magyarázat. Állítólag Kocsis adta át a Fidesznek a Hagyó-ügy dokumentumait, és ő segített a paksi beruházást is egyengetni Putyinékkal. Jó káder, mindegy, hogy ahova nyúl korrupció terem.

Aztán 2018 elején sajnos az ügyészség nem képes megfelelő vádiratot összeállítani az ellene folyó perben. Pech.

Csakhogy ez már pech-sorozat, hiszen hiába verte a 4-es metróra vonatkozó OLAF-jelentés után nagy hévvel a mellét a Fidesz, hogy jön az elszámoltatás, nem lett semmi. Még a kormánypárt által ígért parlamenti vizsgálóbizottság se állt fel az ügyben.

Ahogy a beruházó Siemens belső-vizsgálatából is tudjuk, ahogy Elios-ügyben a 4-es metró kapcsán is ott voltak a papírok Polt Péter ügyészsége kezében, mégse csináltak semmit.

Itt nem az MSZP és a Fidesz összebeszéléséről van szó, hanem a régi, 2010 előtti oligarchák átmentéséről és felhasználásáról. Teljesen hamis az az érv, hogy ha kormányváltás jön, akkor visszajönnek a 2010 előtti korrupció kulcsszereplői, mert ezek az arcok a 2010 utáni korrupció kulcsszereplői is. Itt nem volt elszámoltatás vagy elitcsere, oligarcha átállítás volt.

(Címlapkép: MTI/Fotó: Soós Lajos, Forrás: MTI/Átlátszó/Mérce)
Olvass tovább!