Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kövér László szerint az armageddon és a Fidesz között kell választani április 8-án

Ez a cikk több mint 6 éves.

Kövér László Fidesz-alapító, az Országgyűlés elnöke és Tuzson Bence fideszes képviselő Gödön tartott választási fórumot szerda este. Kövér mondandóját főként a végletekre fűzte fel: a magyar társadalmat lényegében a Fidesz-választókra redukálva – némileg zsaroló felhanggal kibélelve – kategorikusan kijelentette, hogy ha nem a Fidesz–KDNP marad kormányon, akkor

„Nem lesz Magyarország”.

Kövér az igazmondó juhász mintájára folytatta is a sorosozást, meg nem is.  A politikus szerint ugyanis az amerikai magyar milliárdos az Európai Unióval együtt meg akarja bontani azoknak az európai nemzetállamoknak – köztük Magyarországnak – a szövetét, amelyek a gazdasági és politikai törekvéseik útjában állnak. Ezzel együtt viszont biztos, ami biztos alapon azt is hozzátette: a küzdelem akkor sem fog véget érni, ha Soros György meghal, mért mások fognak a helyébe lépni.

Noha ezzel Kövér maga hirdetett permanens háborút, szerinte jelenleg „Olyan puccs zajlik Európában, mint amit a bolsevikok csináltak száz éve” – nyomatékosította Kövér László, hogy szerinte milyen világrengető tétje van az áprilisi választásoknak. A következő választás ezért a házelnök szerint nem, hogy száz évre szól, de nem csak a magyarok sorsát döntheti el.

Furcsa átkötéssel konkretizálta a „bolsevikok” gyűjtőfogalmat is, mégpedig a civil szervezetek által, név szerint a Transparency Internationalt említve. Szerinte az ilyen szervezetek azok, amelyek az „IQ-nuku, morálisan zavart ellenzéket” támogatják.

(Magyar Nemzet)