Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A saját szavazóit is hülyének nézi a Fidesz

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az ATV információ szerint a Fidesz várhatóan visszavesz a sorosozásból, mert helyi szinten nem közvetít elég erős üzenetet annak ellenére, hogy a legelkötelezettebb Fidesz-szavazókat „magas hőfokon” lehet vele tartani.

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és a Békemenet egyik főszervezője először a menetre invitáló Facebook-posztjában írta : „Ebben a felállásban mi most veszélybe kerültünk. Ebben a felállásban már nem fontos, hogy ki Soros embere és ki nem. Itt már csak egy dolog számít, mikor jár jobban a választó?”

Majd az Echo Tv tegnap esti adásában pontosan az előbb említett „magas hőfokon” tartott szavazókról sikerült kijelenti, teljesen hülyének nézik őket. Bencsik őszinteségi rohamában kifejtette, „Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb”.

Az a Soros-plakátokra költött 12,3 milliárd forint is jópofa összeg, kár, hogy nem mérték fel a magyar társadalom intelligencia szintjét, mielőtt kidobták az ablakon az adófizetők pénzét. És a kvótanépszavazásra költött 13 milliárd 104 millió forint is jópofa, kár, hogy érvénytelen lett.

A műsorban Bayer „takarodjatok haza a teveszaros sivatagotokba” Zsolt is osztotta Bencsik véleményét, neki már Soros és a migránsozás is a fülén jön ki. Szerinte fontos témáról van szó, de a választók ezzel nem találkoznak közvetlenül, nekik nem is olyan fontos.

Érdekes fordulat történt tehát a közmédiában és a kormányközeli médiában is (habár a kettő nem igazán különbözik), azt viszont senki se mondja, hogy erre most hirtelen jöttek rá, egy nappal a hódmezővásárhelyi választás után.

A sorosozás és a migránsozás arra tökéletes volt, hogy a vidéki médiát felvásárló Mészáros Lőrinc és társai zsebre tegyék a kampányra fordított adómilliárdok közel 70 százalékát. Meg persze arra is, hogy – ugyan a magyar emberek nagy része életében nem találkozott menekülttel – gyűlöletet és félelmet keltsen és még apróbb darabokra cincálják a szavazókat.

Úgy tűnik, a kormánypárti véleményvezérek már megkapták az ukázt a sorosozás lecsendesítéséről, Budai Gyulának viszont vagy senki se szólt erről, vagy tényleg szentül hisz a Soros-terv létezésében, ugyanis az MTI tudósítása szerint az országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján végig arról beszélt, Karácsony Gergely Soros embere és „együtt akarják lebontani a kerítést, együtt akarják végrehajtani a kvótát, megvalósítani a Soros-tervet.”

A visszavonulást egyébként az ellenzék is megsürgetheti kispest MSZP-s polgármestere, Gajda Péter példáját követve, aki levélben szólította fel a kerületben hirdető 15 plakátcéget, hogy távolítsák el a jogsértő sorosozó és kerítlebontós plakátokat.

Arra hivatkozik, hogy csak olyan plakát rakható ki a közterületekre, amely semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem tartalmaz „ különösen népek, nemzetiségek, etnikumok, nemek, korosztályok” támadását és kirekesztését illetően, illetve gyűlöletkeltésre sem lehet alkalmas. A kerületben működő munkacsoport megállapította, hogy a plakátok megszegik a rendeletet, ezért el kell távolítani őket.

A HVG értesülése szerint a cégek már jelezték, hogy leveszik a plakátokat. Ha ez mégsem történik meg, jövőhéten az önkormányzat emberei megteszik, végső esetben pedig Kispest felbontja a közterületi szerződését a plakátcégekkel. Gajda erkölcsileg teljesen helyén valónak érzi a lépést, szerinte „véget kell vetni a szellemi környezetszennyezésnek”.

A kormány megveregetheti a saját vállát, végül is sikerült megállítani Sorost.