Baloldali ember vagyok. 31 éves. 12 éve, 2006 óta (bár annak is mi lett a vége…) várok arra, hogy újra egy nagy győzelemnek örülhessek, amit át tudok élni.

8 éve élek a Fidesz rendszerében. 8 éve nézem, hogy sorozatban olyan döntéseket hoznak, amelyekkel nem értek egyet, sorozatban olyan döntéseket hoznak, amelyeket, úgy érzem, személy szerint ellenem hoznak, hogy semminek néznek, hazaárulónak, nem egyenlő félnek, ellenségnek, hogy gyűlölnek.

De ma Márki-Zay Péter és az ő csapata pofonvágta őket. És igen, én örülök.

De ez a pofon semmit nem ér, ha nem követi április 8-án még nagyobb. Ehhez az első lépést megtettük. Visszakaptuk a hitünket, visszaadták a hitünket. És nem csak nekünk baloldaliaknak, hanem liberálisoknak, konzervatívoknak, zöldeknek vagy radikális jobbosoknak, az ország többségének.

Van remény. Van remény, hogy ez újra a mi hazánk lehet. És nem a Fidesz szavazóinak ellenében, mert nem ezt kívánjuk, hanem azt, hogy velük együtt legyen ez a mi hazánk.

Van remény, az első lépés megtörtént, és nem lehet az, hogy a következő hetekben ne történjen meg a többi. Most át kell szakadnia a gátnak, ennek kell annak a pillanatnak lennie.

Azoknak, akiknek ez a felelősségük, át kell érezniük ezt a pillanatot, és meg kell lovagolniuk. Ez az ő érdekük is.

Hinni akarom, hogy lehet ez a haza még közös is, és ezt a hitemet nem akarom elveszteni a következő hetekben sem.

Kérlek titeket, kedves pártvezetők, mérjétek fel ennek a pillanatnak a súlyát, és cselekedjétek azt, amit a nép követelni fog a mai este után, hogy a néppel együtt ugyanazt az érzést megélhessétek velünk együtt április 8-án.