Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tovább száguldanak a kamupártok

Ez a cikk több mint 6 éves.

Támogatottságarányosan a Fidesz után a kamupártok teljesítenek eddig a legjobban az ajánlásgyűjtésben. 

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a hétfőn kezdődött ajánlásgyűjtés ötödik napján vannak olyan, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által nyilvántartásba vett pártok – nem is kevés -, amelyeket a közvéleménykutatók nem mérnek,

mégis jobban állnak jelöltállítás tekintetében, mint „igazi” riválisaik.

Figyelemre méltó a Szegények Pártja teljesítménye, amely már 4 képviselőjelölttel büszkélkedhet. (A párt egyébként a keleti régióban erős, egy-egy hajdú-bihari és Békés megyei, valamint két hevesi jelölttel.)

Nem panaszkodhat ugyanakkor az a Közös Nevező, az Összefogás és az eggyel cselesebb Kell Az Összefogás sem, akik 2-2 jelölt számára. Tudták összegyűjteni a szükséges 500 ajánlást

Ezenkívül 1-1 jelölttel áll eddig a Csládok Pártja, az Iránytű, az Aquila, az Értünk, értetek- A Hiteles Párt, a NET Párt, a Nemzet és Béke Párt és az A Mi Pártunk (IMA).

Utóbbiak helyzete már csak annak fényében is érdekes, hogy a DK például az NVI adatbázisa szerint még mindig nullán áll, míg a Momentum és az Együtt 1-1 jelöltet tudott állítani.

A nagyobb pártok mai adatok szerint a következőképpen haladnak: míg a Fidesz mind a 106 választókerületben összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat, az LMP 20, a Jobbik 17, az MSZP-Párbeszéd pedig 35 jelölttel áll.

A kamupártok tevékenysége már csak azét sem elhanyagolható, mert nem egészen egy héten belül három olyan körzetben is tudtak jelöltet állítani, ahol kifejezetten éles verseny várható: ilyen Heves 2. számú OEVK-ja, ahol a Szegényekért indít jelöltet, de ilyen Jász-Nagykun-Szolnok 1. és Heves 1. is, ahol az Iránytű és a Közös Nevező már biztosan érdekelt lesz.

További érdekesség, hogy jelen állás szerint Hajdú-Bihar 4.  OEVK-jában a Kell AZ Összefogás Párt, a Szegényekért Párt valamint a Nemzet és Béke Párt jelöltjei három a kettőhöz arányban néznek farkasszemet a Fidesz és az MSZP-Párbeszéd aspiránsaival.

A 2018-as választás már biztosan az eddig legtöbb párt részvételével zajló voksolás lesz: az NVB 93 pártot vett jogerősen nyilvántartásba. A jelöltállításra március 5-éig lesz lehetőségük a pártoknak.