Ha valaki a jobboldali kormánymédiából (Magyar Idők) tájékozódik, akkor úgy tudja, hogy a magyar munkaerő-piacon minden rendben. Főleg azok, akik csupán az öles szalagcímeket figyelik, a teljes cikkeket már nem olvassák el. „Megvalósult a teljes foglalkoztatottság” – hirdeti a Magyar Idők, vagyis nincs munkanélküliség. „A piacon továbbra is hatszázezres a munkaerő-tartalék”, ergo a munkaerő-hiánytól sem kell félnünk. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Aki nem ezt mondja, az minimum Soros-ügynök vagy migráns.

Aztán persze, ha elolvassuk a cikket, akkor kiderül, hogy az igazság árnyaltabb a nagybetűs részben harsogottnál még a Magyar Időkben is. Az elemzői vélemények között vannak kritikusabbak: „Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője pedig arra mutatott rá, hogy szerkezeti változásokra van szükség a munkaerőpiacon, amelyre a részmunkaidő, valamint a piacképes szakképzés jelentené a megoldást.” Itt felsejlik, hogy nem minden tökéletes a munkapiacon – különben miért lenne szükség változásokra? Valamint az is kiderül, hogy a szakképzéssel sincs minden rendben (a hivatalos álláspont szerint a szakképzéssel minden rendben van), mert jelenleg állapotában nem ad piacképes tudást. Homokszemek a gépezetben.

Mi a helyzet valójában a hazai munkaerő-piacon?

A gazdasági aktivitás és vele párhuzamosan a foglalkoztatás növekedése kétségtelen tény, mint ahogy tény a munkanélküliségi ráta csökkenése is. Tekintettel arra, hogy 2008-09-ben egy komoly pénzügyi-gazdasági válság rázta meg a fejlett gazdaságokat, amely recessziót és növekvő munkanélküliséget eredményezett, egyáltalán nem meglepő, hogy 2017 végén a munkanélküliségi ráta sokkal alacsonyabb, mint 2010-ben volt.

A gazdasági válságot – a tőkés gazdasági működés logikája szerint – automatikusan fellendülés követi (lásd economic fluctuation/business cycle), a munkanélküliség csökkenése gazdasági automatizmusok következménye. Az alábbi tábla szépen mutatja, hogy a válság okozta növekedés hogyan olvad el – nem csak Magyarországon – az évek múlásával. (A bordó vonal mutatja a magyar munkanélküliségi ráta alakulását.)

forrás: OECD

Az alacsony munkanélküliségi ráta örvendetes ugyan, de az továbbra is tény, hogy a KSH által publikált munkanélküliség ráta torzítja a valóságos képet, amennyiben foglalkoztatottként veszi számításba a közmunkásokat és a külföldi munkahelyre ingázókat egyaránt.

2017 végén 178.400 közmunkás és 103.000 külföldi telephelyen dolgozó javította a statisztikát, ha őket is figyelembe vesszük, akkor az így kapott korrigált munkanélküliségi ráta 2-3 százalékponttal meghaladja a publikált értéket.

forrás: MKIK GVI

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- Vállalkozáskutató Intézetének 2017 végi Gazdasági havi Tájékoztató kiadványában megjelent munkaerő-piaci elemzésében a KSH által publikált és a korrigált adatok kapcsán a következőt olvashatjuk: „A munkanélküliségi ráta esetében azonban még a foglalkoztatási rátánál is nagyobb a különbség a korrigálatlan és a korrigált mutatók jelenlegi értékei, illetve a 2009 óta bekövetkezett változás mértéke között. A korrigálatlan érték 2009 első negyedéve óta 5,5 százalékponttal csökkent, míg a korrigált érték csupán 2,8 százalékponttal. 2017 második negyedévében a korrigálatlan és korrigált munkanélküliségi ráták között jelentős, 3,2 százalékpontos különbség figyelhető meg.” (Kiemelés B.F.)

A közmunkások munkaerő-piaci helyzetét (státusát) nehéz pontosan meghatározni, de az biztos, hogy sem piaci alapon, sem az állami szektorban foglalkoztatottnak nem lehet őket tekinteni. A pozitív, valódi értékeket teremtő eseteken túl a rendszer maga inkább egy roppant szigorú feltételekhez kötött és a függési viszonyokat felerősítő, megalázó segélyezés.

Ráadásul, a hivatalos állásponttal ellentétben nem segít visszajutni a (piaci) munka világába. És hogy a kormány hogyan szeretné ezt ösztönözni? Úgy tűnik, hogy egyebek mellett a minimálbér és a közmunkás minimálbér közötti távolság növelése által. A havi bruttó 81.600, nettó 54.300 forintos közmunkás minimálbér idén egy forinttal sem emelkedett. Lázár János szerint „várhatóan évekig nem emelnek majd a közfoglalkoztatottak havi 54300 forintos fizetésén, hogy minél többen visszatérjenek a munka világába.”

Tekintsünk el attól, hogy ezer más, pozitív ösztönzőket használó módja van annak, hogy a közmunkások (egy része) állami segítséggel visszatérjen ^[1]  a „munka világába”, és koncentráljunk arra, hogy Lázár János szerint vissza kell térniük, azaz most nincsenek ott. De legalább valahol vannak, és addig sem lopnak ugyebár.

Ami azt illeti, nemcsak a közfoglalkoztatottak miatt nincs okunk hurrá-optimizmusra a hazai munkaerő-piacra nézve.

Más dimenzióban adja fel a leckét a munkanélküliség területi egyenetlensége, területi eloszlása. Vannak olyan területek (Budapest, Közép-Magyarország, Észak Dunántúl), ahol a munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt, de közben Kelet-Magyarországon vagy a Dél-Dunántúlon továbbra is 7-8%-os rátát mér a hivatalos (vagyis a közmunkásokat foglalkoztatottnak tekintő) statisztika!

A Budapest – Győr – Székesfehérvár aranyháromszög gazdasági szívóhatása olyan mértékű, illetve bizonyos területek leszakadása olyan mértékű, hogy Borsodban, Nógrádban egyes falvakat már a kiürülés, elnéptelenedés veszélye fenyegeti. „Az ország külső és belföldi migrációjának egyértelmű nyertese Közép-Magyarország, míg a kevésbé fejlett térségek elkezdtek „kiürülni”. Ezek a migrációs folyamatok pedig jobban rányomják a bélyegüket az egyes régiók népességének alakulására, mint a többi, fejlettséghez kevésbé kapcsolódó demográfiai trendek (születés, halálozás).” – írta nemrég a Portfolio.hu a belső migrációs folyamatokat elemezve. A belső vándorlás ugyanakkor nem jelent mindenki számára megoldást. Sokan „ragadnak” a leszakadó régiókban elsősorban megfelelő képzettség híján, vagy egyéb a földrajzi mobilitást gátló tényezők matt (pl. elértéktelenedő saját tulajdonú ingatlan és bérlakások hiánya a célterületen).

forrás: KSH

A leszakadó, hátrányos helyzetű, és így magasabb munkanélküliséggel küzdő területek lakói számára – munkahely-teremtő vidékfejlesztés hiányában – nem marad más csak a közmunka.

A fenti tényezőkön túl a csökkenő munkanélküliségi ráta utalhat a feketegazdaság növekedésére is, hiszen a statisztika szerint ^[2] mindenki foglalkoztatott (azaz nem munkanélküli), aki legalább heti egy óra jövedelmet biztosító munkát végzett. Foglalkoztatott tehát a legális alkalmi munkából élő, az egyéni megbízási szerződéssel foglalkoztatott, vagy a részmunkaidőben dolgozó éppúgy, mint a teljes állásban lévő, és az is, aki feketén dolgozik sokat vagy keveset.

A munka fetisizálása („munka alapú társadalom”) az Orbán-rendszer egyik jellemzője.

De mi a baj azzal, ha a kormány azt szeretné, hogy minél többen dolgozzanak? A válasz a kérdésben rejlik. A probléma a mennyiségi szemlélet, a minél többen hangsúlyozása. Mintha mindegy lenne, hogy mit, pedig az nagyon nem mindegy! A XXI. században nem attól erős egy gazdaság, ha sokan dolgoznak, hanem attól, ha minél többen végeznek magas hozzáadott értékű munkát.

Az egyszerű munkafolyamatok automatizálhatóak, az összeszerelő üzemben végül nem maradnak munkások, mert helyüket átveszik a náluk sokkal termelékenyebb robotok. A feladat tehát a képzettség, a tudás növelése és a munka fogalmának újragondolása, mert hosszú távon nem kérdés, hogy a mai fogalmaink szerint sokkal kevesebben fognak dolgozni.

Ami a rövidtávot illeti

Magyarországon ma a munkaerő-piac egyre több szegmensében (részpiacán) hiány, azaz túlkereslet tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy az adott ár mellett a keresett mennyiség (állások száma) meghaladja a kínált mennyiséget (munkavállalók száma). Ha a munkapiac tökéletes lenne, akkor az ár, azaz a bérek emelkedésével csökkenne a keresett mennyiség (beindulna a tőkével való helyettesítés, lásd automatizáció), és nőne a kínált mennyiség, azaz a munkaerő-tartalékból a munkapiacra lépve egyre többen vállalnának munkát. Ha a munkapiac tökéletes lenne.

forrás: Ténytár

A valóságban azonban a munkapiac rendkívül tökéletlen piac. Az áralkalmazkodás eleve nehézkes és lassú a szaktudás/képzettség elsajátításának hosszú ideje, a kollektív szerződések és az állami bérszabályozás (minimálbér) rendszere miatt. A „termelés”, vagyis a kínált mennyiség növelését ezen kívül számos intézményi korlát (politikai, kulturális, társadalmi) nehezíti. Például hiába szeretne valaki munkát vállalni 2 éves gyermeke mellett (emelkedő bérek esetén megfontolandó a visszatérés), ha nincs bölcsődei férőhely, akkor „visszatérési képessége”korlátozott marad. Vagy például az egyetemek, főiskolák elvárnak egy bizonyos (minimális) számú óralátogatást, ami intézményes korlátját jelenti a felsőoktatásban résztvevők megjelenésének a munkapiacon. A munkaerő-tartalék mozgósítása, mozgósíthatósága azonban egyéb korlátokba is ütközik. Ezeken a korlátokon túl a munkaerő-piac szerkezete is különleges. A munkapiacon egyszerre van jelen túlkereslet és túlkínálat (lásd munkanélküliség). Az állások és az munkát keresők sok esetben földrajzi és/vagy képzettséget tekintve nem passzolnak egymáshoz. Az előbbi áthidalására lenne megoldás a munkaerő területi vándorlása, amellyel kapcsolatos problémákat már említettük, míg a második problémát lenne hivatott megoldani az átképzés, mint foglalkoztatáspolitikai eszköz.

Amikor tehát azzal a problémával nézünk szembe, hogy kevés az orvos, az ápoló, a programozó, az ács, a buszsofőr vagy a tanár Budapesten, akkor nem mondhatjuk azt, hogy sebaj, van 178.400 közmunkás, sok százezer munkába állni kívánó nyugdíjas, pár tízezer GYED mellett munkát vállalni képes szülő és sok ezer diák, aki a tanulás mellett majd belép a munkapiacra.

Lehet, hogy 600 000 fő ma a munkaerő-tartalék, de abból a 600 000-ből senki sem fog a munkába állni holnap a Svédországba távozott érsebész helyett, mert nincs meg hozzá a képzettsége, tapasztalata, nem tud teljes állást vállalni, vagy remeg a keze.

Gondolom, senki nem szeretne kés alá feküdni, ha a műtétet olyasvalaki végezné, aki tegnap még Borsodban volt nyolc általánost végzett közfoglalkoztatott, szóval jó lenne valami mást kitalálni, mint hogy nincs baj a hiánnyal (pl. munkaerő-import), hiszen ott van a munkaerő-tartalék. De. Baj van. És a munkaerő-tartalék önmagában nem fogja megoldani.