Az értelmiségi, középosztálybeli, ellenzéki közbeszédet újra eluralta a Fidesz győzhetetlenségéről szóló beszéd: mindenki más-más menekülési útvonalat keres, hogy megindokolja magának, miért nem vívja meg azt a politikai csatát most vagy a távoli jövőben. Pedig ez elkerülhetetlen az ország jobbá tételéhez.

Sokan gondolják azt, hogy a mindent legyőző propaganda, a megszállt állam, a bezsebelt milliárdok, az oligarchák által uralt sajtó, a politikai rendszer irányítása mellett nincs is értelme nekigyürkőzni a Fidesznek. Pedig a helyzet az, hogy ha ezt nem tesszük meg, akkor ő fog besétálni az életünkbe, ahogy most is teszi, az egészségügyben, az oktatásban, vagy a mindennapi mentális állapotukban, az ország közvéleményének tébolyba hajszolásával. Sőt ami még rosszabb, ha nem gyűrközünk neki, akkor az esélyét is elveszítjük, hogy egy jobb országban éljünk.

A problémát nem lehet kikerülni, csak szembeszállni vele. A helyzet pedig az, hogy a választási kampány végével, április 8-án se lesz vége. Sőt, okkal hihetjük azt, hogy a következő négy év konszolidációja nem a társadalmi párbeszédről, hanem a rendszer még durvább megszilárdításáról fog szólni. Még rosszabb lesz.

Hiába akarják sokan azt érezni, hogy április 8. után kibújhatunk majd a levegőre, valójában az április 8-ig tartó időszak a valódi levegő, ha még számít nekünk a közösség, Magyarország. Pontosan április 8-án minden leadott szavazat, minden a Fidesztől elvett mandátum fog egy kicsit több levegőt juttatni nekünk a következő négy évben, és esélyt valami jobbra a távolban.

Kicsit úgy érzem, hogy amikor a társadalom április 8-ra, a választásokra gondol, mintha elfelejtette volna, mi is a végső célja a magyarok közösségének, mi lehet a célja egyáltalán a politizálásnak.

Mintha mindannyian elfelejtettük volna, hogy lehet olyan országban élni, ahol a nép szava többet nyom a latban, mint az oligarcháké, ahol a közösség, és az ő megbízott politikusai, nem szolgáltatják ki a magyar munkaerőt, mint emberi erőforrást a külföldi cégeknek, hanem együtt harcolnak ki tisztességes megélhetést, jobb munkakörülményeket, magasabb bért, több pihenőidőt mindannyiunknak, ahol a magyar állam nem bünteti a szegénységet, hanem olyan oktatási rendszert hoz létre, amely minél több gyereknek adja meg a lehetőséget az előrelépésre, hogy kiművelt emberfő váljon belőle. Ahol az egészségügyi rendszer nem számok, kórtermek, gyógyszerköltések, átlagjavítások összessége, hanem a boldog, egészséges, és minél hosszabb életet lehetővé tévő rendszer, minden egyes magyar állampolgár számára. Egy új Magyarországon.

Mert ez a cél (és még sok minden más), és valójában ezek a célok nem lehetetlenek és nem elérhetetlenek. Ezektől a céloktól pedig messzebb kerülünk, ha a Fidesz egyedül parlamenti többséget szerez, vagy ne adj’ isten, kétharmadot, de közelebb kerülünk hozzá, minél demokratikusabb lesz a közélet, minél inkább érvényesül a kritika, és ezáltal minél inkább rá van kényszerítve a mindenkori kormány, hogy szolgája legyen a népnek, és az ő érdekeit kelljen kiszolgálnia, az oligarchák helyett. Minden szavazat, és minden mandátum ehhez visz közelebb április 8-án.

Persze, ha veszít a Fidesz akkor sem jön el az új Magyarország. Akkor csupán több lehetőségünk lesz arra, hogy a szerintem helyes irányba induljunk el. Több esély lesz a saját életünkbe, és a saját jövönkbe való beleszólásra.

Pont ezért, azt sem érdemes eltitkolni, hogy ha a mai ellenzéki pártok kerülnének hatalomra, ők se hozzák el a Kánaánt. Egyik sem. Mert nem egy sima választás elé nézünk, rendszerszintű problémákkal nézünk szembe, amelyek nemcsak a politikai-gazdasági rendszer, és annak elfoglalása szintjén jelentkeznek, hanem társadalmi problémákként is. Másrészt pedig azért nem, mert a ma pártjai nem kínálnak világos víziót és tervet arra nézve, hogyan jutunk el a fent kívánt Magyarországba, sőt néhány pártnál még ennél is rosszabb a helyzet, azt se tudjuk meg, hogy a 2010 előtti, a mainál demokratikusabb, de azért nagyrészt ugyanúgy oligarchák által uralt világon hogy lépnének túl.

Viszont ezek a tények nem akadályozhatják meg a cselekvést. Nem lehet azt mondani, hogy csak várni kell, és a semmiből majd kinő az új Magyarország. Ilyen nincsen. Intézmények nélkül, politikai képesség nélkül, tőke nélkül, erőforrások nélkül nem fog a semmiből megbukni ez a rendszer, és a kibukkanni az új Magyarország. Azt fel kell építeni.

A rossz hírem pedig az, hogy minden hibájuk ellenére Magyarországon a Fidesz politikáján kívül, csak és kizárólag ezek az ellenzéki pártok rendelkeznek, akár csak minimálisan is, társadalmi támogatottsággal, ismertséggel, pénzzel és tudástőkével.

Lehet például kiröhögni a Momentum és az Együtt támogatottságát. De tud-e valaki mondani olyan civil szervezetet, mozgalmat, aktivista kört, amely rendelkezik stabil 100-120 ezer támogatóval? 20-30 fős stábbal, és 200 fős aktivista körrel, ezt pedig akár egy évig stabilan fent is tudja tartani? És mondja meg valaki, hogyan is lehet ezt az erőforrást is helyettesíteni?

El lehet utasítani a pártokat, de akkor mondjunk náluk jobbat. El lehet utasítani a választást, de akkor adjon valaki útitervet arra, hogyan néz ki az, ahogyan a kívánt új Magyarország felé indulunk el.

Ha pedig ilyen terv nincs, de feladjuk a választásokat, feladjuk a pártokat, akkor ott állunk, hogy nem marad semmi, ami akár csak nyomokban is emlékeztetne egy ilyen új Magyarországra, vagy esélyt és erőforrást jelentene ahhoz, hogy elinduljunk afelé.

Ha feladjuk a pártokat, és ezt a választást, azzal más útiterv híján az igazságos, tisztességes, boldogabb új Magyarországot adjuk fel, a változás esélyét. Ha nem harcol senki az egyenlőségért, a szabadságért, a szolidaritásért, ne adj isten az emberi jogokért, akkor ezek a fogalmak egyszerűen nem fognak létezni.

Ha nem harcol senki, akkor nem lesz senki, aki megvédjen, amikor a következő 4 évben majd éppen téged fognak bántani, vagy a családod, vagy a munkahelyed, vagy a gyereked oktatását, vagy az egészségügyi ellátásodat, vagy a szegények ellátást, vagy az idősek gondozását.

Ha nem harcol senki, ha feladjuk, akkor nem jön el a „messiás”, hanem egyszerűen nem lesz semmi.

Akkor feladjuk. Én nem akarom feladni, mert akkor Magyarországot kell feladnom, márpedig ez az én hazám is, ahol boldogan akarok élni, míg meg nem halok, ahol azt akarom, hogy ti is boldogan éljetek egyszer majd egy új Magyarországon.

(Kép: Csoszó Gabriella, Freedoc)