Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Embereken és majmokon tesztelték a dízel-kipufogógáz hatásait

Ez a cikk több mint 6 éves.

Egy a Volkswagen, a Daimler, a BMW és a Bosch által finanszírozott kísérlet során azokat a dízelmotorokat is tesztelték, amelyek miatt a Volkswagen korábban  bíróság elé állt, ugyanis 40-szer több károsanyagot bocsájtanak ki a valóságban, mint a hivatalos vizsgálati körülmények között. A szomorú az egészben az, hogy

a kísérletet majmokkal végezték el, akikkel figyelemelterelés céljából rajzfilmeket nézettek egy légmentesen lezárt konténerben, miközben egy Volkswagen kipufogófüstjét kellett belélegezniük.

A kísérletet a szállítási szektor környezeti és egészségügyi helyzetével foglalkozó európai kutatócsoport, röviden EUGT végeztette el.

Nem sokkal később tovább dagadt a botrány, mivel kiderült,

az EUGT 2012 és 2015 között embereken is végeztetett hasonló kísérletet a dízelmotorok kipufogógázának hatásait tesztelve.

A kísérlet során 25 egészséges emberrel különböző koncentrátumú nitrogén-dioxidot lélegeztettek be, alkalmanként több órán keresztül. A gáz hatását az Aacheni Egyetemi Kórházban vizsgálták.

A német kormány nem hagyta szó nélkül a dolgot: kijelentette, hogy a majmokon és embereken végzett kísérletek azonnali kivizsgálását követeli. Angela Merkel kancellár szerint teljesen érthető, hogy az embereket felháborítják az autógyártó cégek kísérletei, amelyek „erkölcsileg semmivel sem igazolhatók”. Szerinte a projektek célja is elfogadhatatlan, mivel az autógyártóknak arra kellene törekedniük, hogy betartsák a károsanyag kibocsátási határértéket, nem arra, hogy a kipufogógáz ártalmatlanságát bizonygassák. Stefan Haufe, a német környezetvédelmi minisztérium szóvivője szerint is kellőképpen bizonyítva van a kipufogógáz ártalmassága, a tárcavezető Barbara Hendricks pedig visszataszítónak és megdöbbentőnek tartja az ember-és állatkísérleteket. Felszólították az érintett autógyárakat, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a kísérletekről és mihamarabb vizsgálják ki az ügyet.

Az EUGT tavaly ugyan feloszlott, a megrendelők közül viszont megszólalt a Volkswagen és a Daimler is a majomtesztek kiszivárgása után. Előbbi szerint az „akkortájt választott tudományos módszerek hibásak voltak”, utóbbi pedig közölte, vizsgálatot indított a történtek miatt, amelyeket „fölöslegesnek és visszataszítónak” tartanak.

Később kiderült, Hollandiában is embereken tesztelték a dízelfüst hatásait, egy különbséggel: ott mindig is teljesen publikusak voltak a tanulmányok. Patkányokon, egereken és önkéntesek bevonásával végezték a kísérleteket, amelyek emberek esetében úgy zajlottak, hogy kiállították őket napi legfeljebb két órára a belvárosba, vagy forgalmas utak mellé. Ez a módszer sem tűnik sokkal humánusabbnak, a holland Országos Közegészségügyi és Környezeti Intézet kutatója szerint viszont a kutatásnak szigorú iránymutatásoknak kell megfelelnie és engedélyeztetni kell orvosetikai szempontból emberek és állatok esetében is.

Eközben a Greenpeace is megszólalt. Úgy döntöttek, petíciót indítanak a Volkswagen dízel autóinak gyártása ellen.

Szerintük a Volkswagen nem csak majmokon, valójában mindannyiunkon kísérletezik.

Szeretnék, ha a levegő tisztasága és az egészségünk megóvása érdekében eltűnne az utakról a dízel. Állításuk szerint ebben úttörő lehetne a Volkswagen, mivel minden gyártónál több dízel autót bocsájt az utakra, ráadásul a legnagyobb, legbefolyásosabb európai dízelpárti autógyártóról van szó, így megvan az ereje ahhoz, hogy az egész autóipart megszabadítsa ettől a veszélyes technológiától.

Forrás: hvg.hu greenpeace.org.uk