Végre enyhülhetne az abortusztörvény Írországban?

Egy friss közvéleménykutatás szerint az írek egyértelmű többsége az abortusztörvény enyhítésére szavazna, a terhességmegszakítást a 12. hétig engedélyeznék – olvasható a Guardian cikkében. A közvéleménykutatás apropóját az adta, hogy a kormány éppen ez ügyben készít elő népszavazást.

Arra a kérdésre, hogy “Szavazna-e az alkotmány módosítására, ha azt eredményezné, hogy az abortusz a 12. hétig legális lenne?” 56% válaszolt igennel, 29% nemmel, és 15% nyilatkozott úgy, hogy nem tudja, vagy nincs véleménye.

Az alkotmány megváltoztatása ebben az esetben azt jelentené, hogy törölnék belőle azt a módosítást, ami majdhogynem bármilyen körülmények között tiltja az abortuszt.

Az ír miniszterelnök, Leo Varadkar azt mondta, majd hétfő este fejti ki álláspontját egy találkozón, ahol a népszavazás részleteiről fognak beszélni, amit várhatóan májusra tűznek ki.

Megoszlik a témában Varadkar pártjának, a Fina Gaelnek és a fő ellenzéki pártnak, a Fianna Fáilnak a véleménye. Általánosságban elmondható, hogy a parlament konzervatív, vidéki tagjai ellenzik a reformot, míg a városiak inkább egyetértenek vele. A Fianna Fáil tagjainak nagy része, akik nem támogatják az abortusztörvény enyhítését, megpróbálják megakadályozni a májusi népszavazást.

A kérdésnek van egy generációs vetülete is: az alkotmánymódosítást támogatók 74%-a 18-24 év közötti, 65 év fölött viszont 36% szavazná meg a változtatást.

Az ország továbbra is elsöprően katolikus, de a közvélemény sokkal liberálisabb lett szociális ügyekben az elmúlt években. Az abortusz teljes tilalmát csak 2013-ban oldották fel, hogy olyan esetekben engedélyezve legyen, amikor az anya élete veszélyben van.

Az utóbbi hónapokban vált a vita egyre hevesebbé és elkeseredettebbé, a népszavazást már tavaly szeptember óta tervezik.

Olvass tovább!