Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gyuri bá, jobban tetted volna, ha csöndben maradtál volna!

Ez a cikk több mint 6 éves.

Eljött a nap, amikor a Fideszben tapsolnak Soros György mondatainak. Én sose rajongtam Soros Györgyért, de most sikerült átélnem pár percre azt az érzést, amit a Fidesz szavazói éreznek vele kapcsolatban, és itt vége is minden pozitívnak, ami eszembe jut Soros György tegnapi nyilatkozata kapcsán.

Csütörtökön a davosi Világgazdasági Fórumon tartott beszédet Soros György, ahol a magyar belpolitikát is érintette. Ilyeneket mondott az Index szerint:

Orbán Viktor megvásárolta az MSZP vezetőit és a feltörekvő kis pártokban is vannak kémei, így nagyon nehéz lesz összefogniuk és elérniük a kormányváltáshoz szükséges szavazatszámot, ezért valószínűleg idén is a Fidesz nyeri majd a választást.

Az igazi kívülálló, félinformációk alapján kárt okozó beszéd mintapéldája ez.

Mert az a helyzet, hogy vannak az ellenzéki pártokban a Fidesz által megvásárolt emberek. Az MSZP-ben bőven vannak ilyenek. De nem az MSZP minden vezetője ilyen ember, és a párton belül is folyamatos csata zajlik (ilyen volt Botka esete), hogy ezek az emberek tudnak irányítani, vagy sem. A dolog amúgy is bonyolultabb, hiszen nem úgy képzeljük el, hogy a Fidesz egy az egyben megvesz embereket, hanem közös érdekek, közös üzletek révén befolyásolnak egyes politikusokat, vagy tesznek érdekeltté egyes döntésekben.

Az MSZP egy az egyben való lefideszesezése azokat a tisztességes politikusokat, például Kunhalmi Ágnest, vagy az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergelyt is megvádolja, akiket speciel nem vett meg a Fidesz.

Aztán az is szép állítás, hogy a kis pártokban is ott vannak a Fidesz kémei. De melyikben, egyáltalán melyik a kis párt? Az LMP és a DK az? Az Együtt, a Párbeszéd, a Liberálisok vagy még ennél is kisebbek? Ezt nem tudjuk meg, így a mondat szabadon felhasználható és mindegyik pártra vonatkozik.

És persze ott van a nem lehet győzni a választáson mondat. Ez is igaz lehet akár, vagy éppen nem, erről egy elég kemény vita folyik egyébként. De kérdés, hogy mi a győzelem? Nekünk itt, ezeknek a szerencsétlen embereknek, akik ebben az országban élnek, és nem fideszesek, például már az is a jobbik verzió, ha nem lesz a Fidesznek kétharmada. Valójában arra a győzelemre, hogy 50%-os parlamenti mandátum alá szorítsák a Fideszt, abszolút van esély. Az pedig már fél lábbal kormányváltás lenne, hiszen a Fidesz nem tudna egyedül kormányt alakítani, így minden bizonnyal új választást kéne kiírni úgy, hogy az ellenzék sokkal nagyobb erőt kap, mint eddig.

De ha nem mennek el az emberek szavazni, mert meg vannak győzve, hogy nem lehet nyerni, akkor négyötöddel fog nyerni a Fidesz.

Persze ez nem Soros György bőrére megy. De nem baj, jön Gyuri bácsi és megmondja, nincs ennek semmi értelme. Hát kösz.

Ez a tipikus messziről jött ember, aki leült beszélgetni a régi rendszerváltó SZDSZ-es haverjaival (lásd Magyar Bálint, a rendszerváltás kudarcát, a magyar társadalom folyamatait figyelembe nem vevő, maffiaállam elméletére való hivatkozást), aztán odamondogatott. Csak kicsit nagyobb felelőssége van, mint egy random értelmiséginek. Hiszen ma ő a Fidesz ellenfele, a Fidesz tette azzá, így a mondatai óriási súllyal esnek latba.

Meg ugye, ha a választással kapcsolatos mondásai még nem is lennének szörnyen károsak, már maga a megszólalás is az. Eddig teljesen jogosan lehetett azzal érvelni, hogy Sorosnak nincs jelentősége, csak a Fidesz találta ki, hogy be akar avatkozni a magyar politikába. Erre most beáll, előáll és életre kelti a Fidesz propagandáját.

Jó lesz ez az általa támogatott szervezeteknek is, amelyek eddig jogosan arra hivatkoztak, hogy Soros csak a pénzt adja, nem szól bele abba mit csinálnak. Egy ilyen nyilatkozat után ezt sokkal nehezebb lesz elhinni.

Nem pontosan tudom kik ülnek Soros stábjában, kik adnak neki tanácsot, a magyar belpolitika jelenlegi vagy volt szereplői közül kikkel beszél, ki találta ki, hogy megszólaljon, és ki tömi ilyen féligazságokkal a fejét, de csak annyit szeretnék nekik üzenni: barátaim, ti mind csöppet tudatlanok vagytok.