Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Büntetőeljárásra hivatkozva foglalták le rendőrök a múlt heti diáktüntetés egyik szónokának számítógépét

Ez a cikk több mint 6 éves.

Rékasi Zsigmond múlt héten a Független Diákparlament által tartott tüntetésen szólalt fel. A tüntetés végén arra kérte a jelenlévőket, ne menjenek haza, majd páran spontán vonulást tartottak az Oktogonig, ahol nagy számú rendőri egység állta útjukat.

Csütörtök reggel Rékasi lakásában megjelent 4 rendőr, és lefoglalták a fiatalember számítógépét. Ezt Rékasi Facebook-posztjából tudhattuk meg.

A Mérce megkereste a BRFK sajtóosztályát, ahol azt a választ kaptuk, folyamatban lévő büntetőeljárás kapcsán nem nyilatkozhatnak nekünk. Ami azt jelenti, maga a lefoglalás is a büntetőeljárással van kapcsolatban.

Megkeresésére – tekintettel a büntetőeljárás nyomozási szakaszában a sajtónak adandó tájékoztatásról szóló 26/2003. (VI. 26.) BM-IM együttes rendelet 4. § (4)-ben foglaltakra, amely szerint „A nyomozó hatóság – a 6. §-ban meghatározott kivétellel – nem adhat olyan tájékoztatást, amelynek során a gyanúsított, a sértett, a tanú, valamint a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személy azonosíthatóvá válik.” – nem áll módomban tájékoztatást adni.

Nem tudjuk, hogy a büntetőeljárás kapcsolatban van-e a tüntetésekkel, de Rékasi Facebook-posztja és kommentjei alapján úgy tűnik, ő nem tud arról, hogy büntetőeljárás folyna ellene. Próbáltuk elérni a BRFK válasza után Rékasi Zsigmondot, de egyelőre nem sikerült, amint kapunk választ, frissítjük a cikket.

Frissítés 2018. január 26

Sikerült kapcsolatba lépnünk Rékási Zsigmonddal, nyilatkozatairól itt írtunk: