Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A múlt heti diáktüntetés után a Tanítanék is az utcára hív

Ez a cikk több mint 6 éves.

Két évnyi munkával és tapasztalattal a háta mögött vonul újra a Kossuth térre a Tanítanék Mozgalom. Szerda délutáni sajtótájékoztatójukon elmondták: akkor is tiltakoznak az oktatáspolitika és a kormánypropaganda összemosása ellen, ha kormány a füle botját sem mozdítja.

A Tanítanék tagjai mondandójuk bevezetéseként tételesen haladva felidézték a mozgalom által két évvel ezelőtti megalakulása óta szervezett különböző tiltakozási megmozdulások hosszú sorát, a 2016. márciusi polgári engedetlenségi akciótól az ikonikus kockásinges és esernyős tüntetéseken át egészen a Sándor Palota tavaly nyári körbelufizásáig. Mindezzel azt demonstrálták a mozgalom képviselői, hogy hiába reagáltak minden egyes, az oktatást hátrányosan érintő kormányzati intézkedésre az elmúlt két évben, a minisztérium részéről minden egyes megnyilvánulásuk süket fülekre talált. Azt is megemlítették: több alkalommal is hiába hívták vitára Balog Zoltánt és Palkovics Lászlót.

Miután a kormánnyal való párbeszéd konstruktív párbeszéd reményét már rég elvesztették, úgy fogalmaztak: a továbbiakban már nem a minisztériumnak címzik mondandójukat, hanem a elsősorban a választókat szeretnék megszólítani akcióikkal.

„Jó ideje tudjuk, látjuk, hogy ezzel a kormánnyal beszélni nem lehet. Mi előre tekintünk, és inkább arra koncentrálunk, hogyan lehet helyrehozni mindazt a kárt, amit ez a kormány okozott az oktatásban.”

Azt ugyanakkor fontosnak tartják, hogy reagáljanak az elmúlt szűk hónap oktatáspolitkai intézkedéseire.  Így pedig a múlt pénteki diáktüntetés után újabb demonstrációra kerül sor vasárnap délután 15 órakor a Kossuth téren. A mozgalom képviselői elmondták hogy azért állnak ki újra, „két év tapasztalatait összegezve” az Országház elé, mert felháborítja őket a szakképzésben és egyetemen dolgozók elnémítása, kifogásolják Balog Zoltán teljhatalmát az iskolaalapításokat érintő kérdésekben. Emellett tiltakoznak a tankerületek intézmények feletti hatalma, és az iskolák államosítása ellen.

Kiemelten károsnak tartják a Honvédelmi Intézkedési Tervet (HIT), amellyel szerintük a kormány gyűlöletpropagandát és félelmet plántál az iskolákba. Törley Katalin ezzel kapcsolatban elmondta hogy a honvédelem egy teljesen másik minisztériumra tartozna és az egész HIT beleillik egy militarizációs folyamatba (utalva ezzel az iskolákban létesítendő lőterekre). Mindezzel pedig a kormányzati kommunikáció betuszkolta az egyetlen választási témáját az iskolákba.  Az iskolák kormánypropaganda szolgálatába állítása ellen tiltakozva a Tanítanék

egy „Honvédelmi Erőforrások Minisztériuma” feliratú táblát helyezett el az EMMI falán.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleményük a 19-ei diáktüntetésről, a mozgalom tagjai elmondták: fontosnak tartják, hogy elkezdett aktivizálódni a középiskolás korosztály, és nagy eredmény, hogy megszületett az első, valóban alulról szerveződő kezdeményezés. Hozzátették azt is, hogy vitatják a híradásokban 2000 főre becsült tömeg nagyságát, mert úgy gondolják, hogy a tüntetők akár kétszer ennyien is lehettek.

A Tanítanék teljes sajtótájékoztatója itt tekinthető meg: