„Mr. Soros azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat.”

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Financial Times-nak beszélt arról, hogy leginkább ez áll a kormány és a Nyílt Társadalom Alapítvány konfliktusa mögött, miközben Kovács álláspontja szerint „legitim módon csak a választott képviselők politizálhatnak”.

Talán ideje lenne elgondolkodni a demokrácia mibenlétéről…

Kovács (illetve nyilván a kormány) álláspontja az, hogy a „civil társadalom” csak ne szóljon bele az ő ügyeikbe, a politika az a nagyvadak (úgynevezett politikusok) játszótere. A fő probléma ezzel az, hogy jelenleg Magyarországon a legitim módon választott képviselők politizálása feletti kontroll erősen sérült, magyarán a kormány a maga eszközeivel mindent megtesz azért, hogy saját képére szabja az országot, saját hatalmát növelje, saját érdekeit védje.

Mindehhez pedig értelemszerűen mindenki más letaposására van szükség.

Kezdve a legitim módon megválasztott ellenzéki képviselőkkel: őket büntetések sorával (és ebbe a pénzbüntetéstől, a kitiltással való próbálkozásig és a kérdéseikre adott válaszok elsumákolásáig tényleg sok minden belefér) folyamatosan gátolja a kormány, hogy feladatukat végezzék – a többiről meg gondoskodnak ők maguk…

A civil társadalom még ennél is cudarabb sorsra van ítélve: a civil szervezetek megbélyegzésével, munkájuk ellehetetlenítésével a kormány valóban arra játszik, hogy végleg elzárja azokat a csatornákat, ahol érvényesülhetnek a szabad és gyakran alulról szerveződő társadalmi kezdeményezések.

Olyan,  társadalmilag hasznos cselekvések akadhatnak így meg, amelyeknek megrendelője nem az állam, és amelyek közül nem egy pont arra vállalkozik, hogy a NER működésének visszásságaira is rávilágítson. S mint ilyenek, nem kívánatosak a rendszer számára. Ellehetetlenítésük viszont azt is eredményezi, hogy még kevésbé fogjuk tudni, mi folyik ebben az országban.

És ott vannak az egyszerű állampolgárok, akik elvétve tényleg megpróbálnak a közügyekkel érdemben foglalkozni, felszólalni az igazságtalanság és az elnyomás ellen. Amennyiben kiszabadulnak az állami szervek által létesített kontroll alól, őket a hatalom egész egyszerűen eltapossa. Átgázol rajtuk, fenyegeti, vagy megpróbálja hitelteleníteni őket.

Ezek nem demokratikus módszerek, nem a demokratikus hatalomgyakorlás eszközei, egy olyan kormány kezében, amely nem a nép érdekében cselekszik.

Csakhogy ebben az esetben felmerül a kérdés: azok a politikusok, akik legitim módon választattak meg, nem rúgták-e fel szerződésüket a magyar állampolgárokkal, amikor ilyen politizálásba fogtak?

Biztos, hogy erre kaptak felhatalmazást?

A hatalomgyakorlás bizalmi kérdés. Erről döntünk négyévente, hogy ki az, akiben megbízunk annyira, hogy a kezébe adjuk a hatalmat, hogy az országról, a népről gondoskodjon. Nem véletlen, hogy még Kovács is végrehajtó hatalomnak nevezi magukat – hiszen ők csak azt hajtják végre, amire elméletben felhatalmazást kaptak.

Jelen kormány azonban már régóta nem így gondolkodik. Akkor sem, amikor saját, önös (gazdasági, politikai, pusztán hatalmi) érdekeit a társadalom érdekei elé helyezi, és akkor sem, amikor úgy tesz, mintha ezzel az égadta világon semmi probléma nem lenne. Ez a fajta végrehajtás pedig alapvetően sérti a demokrácia egyik alapelvét.

Magáról a népképviseletről ugyanis egyre kevesebb szó esik, a népet a kormány egyre kevésbé képviseli.

Nem véletlen, hogy a Freedom House legutóbbi jelentéséből már az derül ki, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon áll a leggyengébb lábakon a demokrácia (amire a kormány mindössze annyit reagált, hogy a Freedom House is Soros köpönyegéből bújt elő).

Ráadásul a jelentés külön kiemeli, hogy ebben a gyenge lábakon álló demokráciában tovább romlik a helyzet a civil szervezetekkel és az ellenzékkel szemben fokozódó megfélemlítés miatt.

Jó hír: még a szabad országok közé vagyunk sorolva.

De a kormány ereje pont abban rejlik, hogy vasmarokkal szorítja szavazótáborát – például azzal, hogy egy konstruált, hamis világképet épít köréjük, a felvásárolt sajtónyilvánosságon keresztül, és a milliókért kiragasztott plakátokon –, és büszkén hivatkozik is arra, hogy eme tábornak köszönhetően tudja hatalomban tartani magát. (Miközben azért jó, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a Fidesz hatalomban tartásának egyik eszköze a választási törvény átírása, és ezzel egy számukra kedvező választási rendszer kialakítása volt…). És erre a választási győzelemre hivatkozva tevékenykednek – ami számunkra kevés jót jelent.

Épp ilyen helyzetekben lenne alapvető fontosságú az, hogy legyen, aki a hatalmat kézben tartó (foglyul ejtő) kormány tevékenységét figyelemmel kíséri, és időről időre megkongatja a vészharangokat. Van ilyen szervezet egyelőre Magyarországon, ha nem is kirívóan sok, de azért akad. És jól látható az elmúlt években, hogy hogyan igyekszik a kormány megfojtani őket.

Szokás manapság azt mondani, hogy a civilek ne politizáljanak. Sőt, manapság az a civil, aki politizál, stigmatizálja magát, bélyeget kap, gyanússá válik. És persze ellenőrzéseket is kap, törvényt hoznak ellene, megfigyelik, megfélemlítik.

Mintha a politika, ha egy civil műveli, akkor mocskos dolog lenne. De őszintén: az a politika, amit a jelenlegi kormány művel (és nem csak a civilekkel), nem sokkal mocskosabb?

És különben is: hogyan lenne lehetséges az, hogy a civilek nem politizálnak?

Ma, amikor a fékek és ellensúlyok rendszerét a Fidesz-KDNP nyolcadik éves kormányzásába fordulva gyakorlatilag porig rombolta, amikor kérdésessé válik a független igazságszolgáltatás; a pártok tisztességes gazdálkodását ellenőrző Állami Számvevőszék hatalmát arra használja, hogy az ellenzéket kicsinálja (és egy miniszter lép közbe, hogy ne törjön ki a világbotrány); amikor a köztársasági elnök is leginkább csak bólogat a károsabbnál károsabb törvények aláírásakor, és a köztársaság alapeszményét köpi szembe, amikor a társadalmi tiltakozások ellenére is párttársai ámokfutásához asszisztál – ugyan miféle kontrollja lehet a politizálásnak, ha nem a civil felügyelet?

Persze, a korlátokat azért jó, ha látjuk. Mert a civil felügyelet jelenleg legfeljebb az ügyek feltárásából és (korlátozott) megjelenítéséből áll, valódi érdekvédelem, tényleges fékező erő nincs már senki kezében – de ennek is az a legfőbb oka, hogy nincs már eszközrendszerünk arra, hogy valódi retorziókat követeljünk.

És nyilván fárad is a civil szféra, évek óta tart a kivéreztetése ezeknek a szervezeteknek, egyre többen hagyják el immár nem csak a pályát, de még az országot is. Ezzel is jó, ha tisztában vagyunk.

Mert ha ezek az emberek és szervezetek, akik lassan végképp feladják, nem lesznek, Magyarország még egy fokkal kiszolgáltatottabb lesz a hatalomgyakorlóknak.

Azok a százezrek és milliók, akiknek már ma is csak a civil nyilvánosság ad hangot (a mélyszegénységben élők, a romák, a nők, a gyerekek – soroljam még?), végleg elnémulnak.

Nem lesz, aki ellenőrzi a végrehajtó hatalmat. És akkor tényleg bármi megtörténhet.