Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kocsis Máté visszatér, és még az is lehet, hogy belügyminiszterként

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nem akármilyen visszatérése lehet az országos politikába Kocsis Máténak: a Magyar Nemzet információi szerint a Fidesz 2018-as győzelme esetén a józsefvárosi hivatalát hamarosan elhagyó polgármester Pintér Sándort válthatja a belügyminiszteri székben.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kontrát Károly a múlt héten arról beszélt, hogy a magyar emberek biztonsága lesz a kormány számára a legfőbb érték 2018-ban is. Ennek szellemében ma felröppent a hír, hogy az idén 70. életévét betöltő Pintér Sándor belügyminiszter nyugdíjba vonulása esetén

a lehetséges utód pedig nem más, mint a többek között szegényellenes politikájával hírhedtté váló Kocsis Máté.

A VIII. kerületi polgármesterről már lehetett tudni, hogy otthagyja hivatalát. A Fidesz egykori kommunikációs igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a kormánypárt felkérésére indul a 2018-as országgyűlési választáson. Kocsis 2013-ban vonult vissza az országos politikától, bár kerületi hírekkel is legalább annyit szerepelt az országos sajtóban, mint korábban.

Ha eljátszunk a gondolattal, hogy Kocsis Máté valóban belügyminiszter lesz, és hogy ezzel miként vetülhet rá a nagypolitikára józsefvárosi ténykedése, nem túl fényes jövőkép tárul elénk.

Nehezen elképzelhető például, hogy egy esetleges Kocsis-tárca komolyan változtatna a hajléktalanság kriminalizációjának tendenciáján,

amely a Pintér-érát is jellemezte. Pintér Sándor volt az, akinek a kezdeményezésére módosították, és amelynek következtében visszakerült a törvénybe az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése tényállás.

Kocsis pedig pontosan ebben a témában hozott intézkedéseivel lett országosan híres: ő volt az első Budapesten, aki rendeletben tiltotta a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, illetve lett 2011-ben a Fidesz hajléktalanügyi referense. Neki volt köszönhető, hogy még a 2013-as törvénymódosítás előtt a VIII. kerületben a padon alvó, szatyrot lepakoló vagy kukában turkáló embereket sorban hordták be a szabálysértési irodába a rendőrök, akik a hajléktalanoknak is azt tanácsolták, inkább menjenek át egy másik kerületbe. Szintén Kocsis nevéhez fűződik a 2011-es, hajléktalanokról szóló, a józsefvárosi lakókat erkölcsi döntés elé állító népszavazás, amely végül érvénytelen lett.

Kocsis Máté hivatalában annak idején ülősztrájk is zajlott, miután aktivisták tüntettek a hajléktalanokat érintő intézkedések ellen, majd az ügyfélfogadási időt kihasználva több tucatnyian betódultak a polgármesteri titkárságra és leültek a földre. Nos, ez a Belügyminisztérium épületében valószínűleg sokkal problémásabban kivitelezhető.

A belügyminiszter-aspiránsi „portfólió” további kétes elemeit képezik Kocsis rendfenntartásra irányuló intézkedései.

A kerületi bűnmegelőzés javítására 2012-ben a VIII. kerületi önkormányzat a rendelkezésre álló, hivatalos rendfenntartó erő, a rendőrség mellett saját egységet, a zömmel priuszosokból álló, „Jófiúk” nevet viselő csoportot hozott létre. Az sem állt távol a polgármestertől, hogy 2015 nyarán Facebook-bejegyzésben keltse a kerületben gyújtogató és késelő menekültek hírét, miközben erre semmilyen bizonyíték nem volt, és nincs azóta sem.

Kocsis Máté rendpárti politikai karakterének erősítését szolgálta még az a mozzanat is, amikor javaslatára a Józsefvárosi Önkormányzat felmondta az együttműködést a Kék Pont kábítószer függőket segítő alapítvánnyal – az indoklás szerint tűcserét is bonyolító ellátóközpont közelében túl sok volt az eldobált, használt tű. Az utóbbi hónapokban pedig a több mozgalomnak, tüntetésszervezői találkozónak és független képviselői kampánynak is otthont adó Auróra közösségi ház jogszerűtlen bezáratásával, valamint a 14 év felettiek játszótér-használatát büntető rendelettel, illetve az attól való visszatáncolással vétette észre magát.