Na persze nem az történik, hogy a független közszolgálati hírügynökség jól odamond a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárnak, Czibere Károlynak. Inkább csak véletlenül került egymás mellé egy politikusi nyilatkozat és egy infografika, de a kormányzati retorika és a valóság közötti szakadékot mi sem mutatja jobban.
Az MTI először beszámol arról, hogy Czibere szerint idén tovább folytatódnak a bérfejlesztések a szociális szférában. És az államtitkár tényleg tud nagyot álmodni: 2018-ra a szociális szférában 233 ezer forintra nő az átlag bruttó bér, a 2014 és 2016 közötti 22 százalékos bérfejlesztés után 2018-ra az átlag bruttó kereset 60-62 százalékkal fog emelkedni 2013-hoz képest.
„Czibere Károly példaként elmondta, egy idősek bentlakásos intézményében főiskolai végzettséggel dolgozó ápoló 27 éves munkaviszonnyal 2013-ban még 166 800 forintot keresett, addig 2018. január elsejétől 288 685 forintot, míg 2018. november elsejétől pedig már 311 780 forintot vihet haza. Ez számára 144 980 forintos bérnövekedést jelent 2013-hoz képest – fűzte hozzá.„
Tíz perccel később az MTI saját infografikával rukkol elő, amely a szociális ellátás területén dolgozók nettó béreinek alakulását mutatja.
Az ábrából kiderül például, hogy a 2014-16 közötti 22 százalékos bérfejlesztés a nettó átlagbéreken nem túlzottan látszott meg, az államtitkár által említett időszakban csupán 7,5 százalékos emelkedés tapasztalható. Mindez úgy, hogy abszolút számokban a nettó bérek még mindig siralmas szinten vannak. 2016-ban például az ágazatban dolgozók nettó átlagbére 75 ezer forint alatt maradt.
Az ábrából egyébként az is kiderül, hogy Czibere fent idézett példái sem nagyon képezik le egy átlagos dolgozó helyzetét, olyan ágazaton belüli legmagasabb béreket hoz fel példának, amelynél a többség jóval kevesebbet keres. Ez egyébként teljesen bevált statisztikai játék kormányzati kommunikációban: mindig azokat a számokat kell példának hozni, amelyek a legjobb képet mutatják. Nem baj, ha nem képezi le egy ágazat vagy társadalmi csoport teljes helyzetét.
Czibere mesés számaihoz képest az igazság az, hogy a szociális szférában dolgozók, többségükben nők, úgy végeznek el létfontosságú gondoskodási munkákat, hogy közben az állam egyáltalán nem becsüli meg őket. Havi nettó keresetükből gyakorlatilag lehetetlenség megélni, a kormányzat pedig – a kijelentésekből ítélve – egyáltalán nem az ő hétköznapi valóságuk talaján mozog.
