Ha egy kormány az üzeneteivel a sajtón keresztül el akar jutni a nyilvánosságig, az nem propaganda, hanem a politika alapvető természete – fejtette ki a PestiSrácoknak adott interjújában Kovács Zoltán.

A kormányszóvivő ráadásul azzal is megfejelte az állítást, hogy közölte: a politikacsinálás alfája, hogy a saját érvek, információk, üzenetek, közlendők a nyilvánosságban is megjelenjenek.

„Aki nem tud erről gondoskodni, az nem tud jó politikát csinálni”

Szép ez a gondolatmenet, és jól is hangzik. A baj csak az vele, hogy itt nem egy kormányról, hanem a magyar kormányról beszélünk, és az a gondoskodás, amivel ez a kormány elérte, hogy érvei, üzenetei, közlendői megjelenjenek a nyilvánosságban, az túl megy a politikacsináláson, és pusztán a hatalom megtartásáról, de nem a társadalom tájékoztatásáról szól. Merthogy ez a kormány nem csak azzal van elfoglalva, hogy a saját üzeneteit célba juttassa, de arra is rengeteg energiát fordít, hogy másokat elnémítson.

Ha a gondoskodás azt jelenti, hogy egy lapot pusztán politikai okokból meg lehet szüntetni, az nem szolgálja a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét. Ha a gondoskodás azt takarja, hogy a teljes megyei lappiacot kíméletlenül felkannibalizálják, az csorbítja az emberek szabad választáshoz való jogát. Ha egy ellenzéki lap főszerkesztője azért áll fel, mert vállalhatatlannak tartja azt, hogy az újságban „aljas, uszító propagandahirdetések” jelennek meg, az azt is jelenti, hogy azon olvasók, akik elvileg azért járatnak ellenzéki lapot, mert nem a gyűlöletkeltésre kíváncsiak, már elbújni sem tudnak ezek elől az üzenetek elől.

És ha egy éven belül ugyanannál az ellenzéki lapnál két főszerkesztő is a vállalhatatlan politikai környezetre hivatkozva áll fel, akkor pedig már egyáltalán nem beszélhetünk befolyásmentes lapkészítésről – és ez itt a probléma.

Kovács ugyanis úgy próbálja meg beállítani a helyzetet, mintha ma Magyarországon pusztán politikai kvalitás kérdése lenne, hogy ki milyen mennyiségben és minőségben jelenik meg a sajtóban.

Ez azonban nem így van.

Azzal ugyanis, hogy a kormány érdekkörébe kerül egyre több lap, rádió és tévé, amivel párhuzamosan a még ellenzéki médiumokat a reklámpiac sakkban tartásával igyekeznek kivéreztetni, maga felé billenti a Fidesz-KDNP a nyilvánosság erejét. Úgy nem nehéz eljuttatni a saját üzeneteket a néphez, hogy csaknem minden felület saját kézben van, és nem nehéz gátolni azt sem, hogy az ellenzéki hangok elhalkuljanak.

„Az emberek nem hülyék. Az emberekkel a valóságról kell beszélni és meg kell kérni őket, hogy mondják el a véleményüket. A kormány pontosan ezt teszi. A propagandázás mantrázásakor is a valóságérzékeléssel van probléma, semmint azzal, hogy ki hogy használja a rendelkezésre álló eszközöket, a nyilvánosság elérését” – mondja erre Kovács.

Most hagyjuk is azt, hogy mennyire beszél ez a kormány a valóságról az emberekkel – hisz tudjuk, hogy meglehetősen torz (időnként konkrét hazugságra épül) az a valóság, amit maguk köré építettek az elmúlt években.

A probléma inkább az, hogy mára eljutottunk odáig, hogy ebben a légüres térben, ahol jóformán csak a kormányzat üzenetei jutnak el széles rétegekhez, a valóságérzékelés is megváltozik, így válik a társadalom számára egyetlen látható-olvasható igazsággá az uszító propaganda, amit egyre kevesebben, egyre nehezebb körülmények közt igyekeznek ellensúlyozni. És tekintsük bármennyire is impotensnek az ellenzéki politizálást, azért azt jegyezzük meg: ilyen egyenlőtlen játékban, ahol a szabályok is úgy változnak, ahogy a kormány fütyül, nehéz lenne bármilyen üzenetet (már ha lenne…) érdemben eljuttatni az emberekhez.

Utólag persze könnyű okosnak tűnni, de azért most már kijelenthetjük: rendkívül tudatos volt az a mód, amivel a Fidesz-KDNP kormány 2010 óta leépítette a nyilvánosság tereit. Sok ponton láttuk és jeleztük, hogy ezzel lesznek még bajok, sokan féltették a sajtószabadságot, hogy aztán az újabbnál újabb eseteket látva már csak rezignáltan megvonják a vállukat.

A Népszabadságért még a Parlament előtt tüntettek, nem kevesen. Amikor a Pannon Lapok megyei napilapjainak vezetőségét fejezték le, már nem igazán mozdult meg senki.

Az eredményt pedig látjuk minden egyes alkalommal, amikor kiszúrják egy panziótulajdonos kerekét, mert menekülteket akar üdültetni, vagy SOROS feliratot festenek egy levágott malacra.

Működik.

Ha tetszik, valóban jó politikát csinál a magyar kormány, az erősebb kutya baszik elvet követve: átnyomják, megveszik, leuralják, megfélemlítik, kivéreztetik és bedarálják. Ma ez a jó politika, már amennyiben politikának nevezzük azt, amikor egy kormány pusztán olyan üzeneteket közvetít a társadalom felé saját médiabirodalmából, amelyeknek kizárólagos célja elhitetni a társadalommal, hogy a létező világok legjobbikát csak ez a kormány képes elhozni számukra.

A nép valóban nem hülye – de ebben az egyre jobban leuralt térben ugyan mégis hogyan tájékozódhatna megfelelően arról, hogy mi a valóság és mi az, amit csak el akarnak vele hitetni?

Platón erre azt mondja: ha a barlangban élsz, leláncolva, és csak a hátad mögött égő tűz vetíti az előtted lévő falra az őrök által felmutatott tárgyak árnyát, és te csak és kizárólag ezeket az árnyakat látod – akkor elhiszed, hogy az, amit látsz, az a valóság.

Nagyjából itt tartunk ma, 2017-ben Magyarországon. Visszaterelt minket a kormány egy barlangba, és csak a saját tüzének fényén átszűrt valóságot tárja elénk. Minden mást homályba taszít.

És ebben a helyzetben mindenki, aki a maga egyre szűkösebb eszközeivel igyekszik – csak hogy a platóni hasonlatnál maradjunk – leszedni a láncot és kirángatni az embereket a szabad ég alá, tiszteletet érdemel.