Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Németországban kezdenek kihalni a rovarok

Ez a cikk több mint 6 éves.

Huszonhét év alatt több mint 85%-kal csökkent a befogott rovarok száma Németország nemzeti parkjaiban – írta meg a Plos One természettudományi folyóirat. A 63 különböző, természetvédelmi területen befogott repülő rovarok tömege alapján készített számítások szerint mostanra az ökoszisztémát alapvetően felborító arányban tűntek el a szárnyas rovarok.

A kutatók és elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy ha a jelenség általános, az a természet egyensúlyának felborulásához vezethet, és akár az emberi civilizáció közelgő végét is jelentheti.

A rohamos fogyás oka egyelőre nem ismert, de tudósok arra gondolnak, hogy a vad mezők, erdők számának drasztikus csökkenése, illetve a különböző növényvédő szerek eddig ismeretlen hatásai okozhatják a tömeges rovareltűnést.

„A földi élet kétharmadát a rovarvilág alkotja, [de] most valamiféle horrorisztikus csökkenés következett be számukban. Úgy tűnik lakhatatlanná teszünk óriási területeket a legtöbb életforma számára, ez pedig azt jelenti, hogy hamarosan ökológiai Armageddon elé nézhetünk. Ha a rovarokat elvesztjük, minden össze fog omlani.”

– nyilatkozta Dave Goulson a Sussexi Egyetem professzora, aki a tanulmány egyik szerzője is volt.

A főleg amatőr entomológusok speciális sátorhálókkal 1989 óta gyűjtöttek évi 1500-as mintát mindenféle fajból, ezek elemzésével kapták a Plos One szerzői a megrázó eredményeket. Míg eddig csak egyes rovarfajok eltűnési rátáját vizsgálták, a mostani, folyamatos elemzés az összes fajra kiterjedt. Ráadásul Németország ökológiai és természetvédelmi szabályozása meglehetősen szigorúnak számít, de a fajok eltűnésének felgyorsulását, úgy tűnik, ez nem befolyásolta érdemben.

(Plos One / Guardian)