Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az új osztrák kancellár két lovat próbál megülni

Ez a cikk több mint 6 éves.

A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a radikális jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) pénteken koalíciós megállapodásra lépett, két hónappal a jobboldalnak kedvező választások után.

A megválasztott kancellár, Sebastian Kurz, aki 31 évesen a világ legfiatalabb vezetője lesz, eddig  külügyminiszterként vett részt a politikai életben.

Kurz egyelőre tartja magát az FPÖ bevándorlóellenes politikájához, pénteken bejelentette, hogy csatlakozik Donald Tuskhoz, aki elutasította a kötelező kvótákat, amik szerinte „hatástalanok” és „nagyon megosztóak”.

Az FPÖ és az ÖVP koalíciós tárgyalásai még október végén kezdődtek meg. Időközben Heinz-Christian Strache, a szélsőjobboldali párt vezetője gyakorlatilag megzsarolta az ÖVP-t: azzal fenyegetett, hogy ha nem kapják meg a belügyminiszteri posztot, akkor ellenzéki pozíciót vesznek majd fel az ÖVP-vel szemben.

Az osztrák államfő, Alexander Van der Bellen december 16-án szombaton találkozik a két párt vezetőjével, itt erősítik meg a megállapodást. A kormányalakításra hétfőn kerül majd sor, ekkor történnek majd a miniszteri eskütételek is.

A most kirajzolódó kabinet nagyobb, mint a korábbi, tehát nem tükrözi a beígért kormányzati kiadáscsökkentéseket: egy kancellár, 13 miniszter és két államtitkár szerepel a tervekben, ami egy fős bővítés a mostanihoz képest. A kitűzött célt, az 50%-os női kvótát nem ugrották meg, egyelőre három női tagja van a kormánynak.

A tervek szerint a szélsőjobboldali FPÖ vezetője, Heinz-Christian Strache kapja majd a kancellárhelyettesi posztot, és ő felel majd a sporttárcájáért is. A külügyminisztériumot az FPÖ által kinevezett Karin Kneissl vezeti majd, aki nem párttag, inkább független szakértőnek tekinthető. Kneissl kétség kívül nem euroszkeptikus, amit az ENF-fel (jobboldali, unió-ellenes pártcsalád az EP-ben) való gyakori konfrontációja is mutat. A belügyi tárca Herbert Kickl-höz kerül majd.

A Der Standard szerint látványos, hogy az ÖVP-t jelentősebben nehezebb egyben tartani, mint az FPÖ-t, de a kormányalakításra Kurznak sikerült összerántania a csapatát.

Egyes források arról írtak, hogy Kurz kiemelte, kormánya Európa-párti lesz, bizonyos EU-s részlegeket a külügyminisztériumtól a saját hivatalához rendel majd és állítólag azt is leszögezte, hogy nem lesz a Brexithez hasonló népszavazás az országban.

(Der Standard, The Local, MTI)