Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Trump a világ ellen: az USA Izrael fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet

Ez a cikk több mint 6 éves.

Donald Trump újabb konfliktuszónában kavarja meg váratlanul a kártyákat, lényegében a világ tiltakozásával kísérve. Az Egyesült Államok elnöke délutáni beszédében bejelentette, hogy az Egyesült Államok a palesztinok által is jövőbeli fővárosuknak tekintett Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, ennek megfelelően az amerikai nagykövetséget is ide helyezik át Tel Avivból. Az egyoldalú lépés felrúgja a várost illető, 70 éve fennálló nemzetközi konszenzust, és minden bizonnyal fokozni fogja a régióban tapasztalható feszültségeket. A tegnap este óta lebegtetett döntés ellen a nap folyamán a palesztin vezetők és számos arab ország tiltakozott, európai vezetők és még Ferenc pápa is rosszallásukat fejezték ki a döntés kapcsán.

Palesztin nők tüntetnek a döntés ellen, fotó: APAImages/REX/Shutterstock

Jeruzsálem városának keleti részét 1967-ben foglalta el és csatolta magához Izrael állam. Az elfoglalt területen azóta a nemzetközi közösség tiltakozása ellenére számos izraeli telep alakult, és 1980 óta Izrael állam a szent várost Izrael egységes városának tekinti. Csakhogy a palesztinok közben úgy tekintenek a területre, mint a leendő palesztin állam fővárosára, és ezért a nemzetközi közösség sem ismeri el Izrael állam Kelet-Jeruzsálem feletti szuverenitását.

A nemzetközi közösség által évtizedek óta szorgalmazott két állami megoldás azt jelentené, hogy az izraeli mellett egy palesztin állam is elismerésre kerülne, ennek fővárosa pedig a gyakori elképzelés szerint Kelet-Jeruzsálem lenne. A két állami megoldásra legutóbbi hónapokig mind az érintettek, mind a nemzetközi közösség a békefolyamat szükségszerű kimeneteként tekintett, legalábbis a szavak szintjén.

Trump mai bejelentését azzal indokolta, hogy nem haladtak a béketárgyalások a két fél között, Izrael azonban 70 éve vár arra, hogy Jeruzsálemet fővárosaként ismerjék el. Szerinte a mai bejelentéssel egy új korszak kezdődik a konfliktus kezelésében.

Trump mostani bejelentéséig a mindig is Izrael legfőbb szövetségének számító Egyesült Államok is azon az állásponton volt, hogy Jeruzsálem státuszát az izraeli-palesztin tárgyalások keretében kell rendezni.

A bejelentéssel Trump arab és európai vezetők, illetve Ferenc pápa intését is semmibe veszi, akik mind arra hívták fel az elnök figyelmét, hogy ne szaladjon előre Jeruzsálem státuszát illetően, ami bármilyen átfogó és tartós megállapodás kapcsán a tárgyalás részét kell képezze.

Trump tegnap több arab és európai vezetőt is tájékoztatott döntéséről, többek közt a palesztin elnököt, Hahmúd Abbászt. Az elnök szóvivője szerint Abbász figyelmeztette Trumpot: a döntés aláásná a Közel-Keleti béke lehetőségét, és a régió és a világ stabilitását és biztonságát. A palesztin miniszterelnök, Rami Hamdallah szerint Jeruzsálem elismerése ellehetetleníti a békefolyamatot és a két állami megoldást.

Gázában még a beszédet megelőzően több tüntetést is szerveztek Trump döntése ellen, a tüntetéseken többek közt amerikai és izraeli zászlókat is égettek.

A bejelentés után a területet kormányzó Hamász úgy fogalmazott, hogy a döntéssel „a pokol kapui nyílnak meg”.

A palesztin vezetőkéhez hasonló nyilatkozatokat tettek a nap folyamán az USA térségbeli arab szövetségesei is. Abdullah Jordán király és Szalman szaúdi király pedig azt is hozzátette, hogy az egyoldalú döntés fel fogja háborítani a világ muszlimjait, hiszen Jeruzsálemnek és az itt található Al-Aksza mecsetnek rendkívül fontos szerepe van az Iszlámban.

Az 57 muszlim többségű államot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (The Organisation for Islamic Cooperation) közleménye szerint a tagállamok megszakítanák a kapcsolatot azokkal az államokkal, amelyek Jeruzsálembe költöztetnék a nagykövetségüket, vagy elismernék Izrael szuverenitását Kelet-Jeruzsálem felett.

Recep Tayyip Erdogan török elnök parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, Trump lépése „vörös vonal” „a muszlimok számára”, és a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztésével fenyegette Izraelt.

Az Egyesült Államok több európai szövetségese is tiltakozását fejezte ki a lépés kapcsán. Macron francia elnök Trumppal való telefonbeszélgetése során azt hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem sorsa tárgyalásos úton kell eldőljön, valamint azt, hogy Párizs továbbra is a két állami megoldás híve. Azonos álláspontját erősítette meg Theresa May is, aki a délután folyamán szintén beszélt az USA elnökével.

Ferenc pápa is aggodalmát fejezte ki ma délelőtt, és arra kérte a feleket, ne nyúljanak Jeruzsálem státuszához.

Trump beszédét követően Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök „történetinek” nevezte az elnök bejelentését, Jeruzsálemben pedig az Egyesült Államok tiszteletére piros-fehér-kék kivilágítást kapott több nevezetes épület.

(Independent, Guardian)