„Magyarország olyan ország, amire a legkevésbé jellemző az európai kultúrkörben, hogy az embereket ki lehet tenni az otthonaikból.” – válaszolta Z. Kárpát Dánielnek Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben.

De hasonlóan válaszolt az MSZP-s Bangóné kérdésére is. Orbán szerint a magyar és az európai kultúra a nők tiszteletére épít, de most migránsok jönnek Európába, akik nem tisztelik a nőket, és erőszakosak. „Nyújtson segítséget a kormánynak, hogy Magyarországot és Európát a migrációtól megvédhessük, így tehetjük a legtöbbet a nők elleni erőszak ellen.”

A két idézetben két közös dolog van. Egyrészt a két idézet a kormányt ért kritikákat megpróbálja egy olyan kulturális keretben megválaszolni, mintha az az állítás, hogy kilakoltatások vannak Magyarországon, vagy a nők ellen követnek el erőszakot hazugság lenne azért, mert ez ellentétes a magyar emberek kultúrájával.

Ezzel pedig egy olyan értelmezését hozza létre a politikának, mintha a kormány bírálata, a fennálló magyarországi viszonyok kritikája egyenlő lenne a magyar nép, a magyar kultúra, a magyarság bírálatával.

A másik közös dolog a két idézetben, hogy mindkettő hazugság a feltett kérdésekre adott válaszként. Mert lehet azt állítani, hogy az európai és a magyar kultúrában benne van a nők tisztelete (egyfajta tisztelet része is, bár kérdés, ez hogyan mérhető, mit jelent, és mi következik ebből, erről sajnos Orbántól nem kaptunk választ), de ez sajnos nem segít abban, hogy a nők elleni erőszak, a családon belüli erőszak, a gyerekek elleni erőszak, vagy bármilyen párkapcsolati erőszak létező jelenség Magyarországon. A NANE számai szerint 2014 és 2016 között 166 nő halt meg családon belüli erőszak következtében.

Ugyanígy. Minden bizonnyal, ha megkérdezünk egy magyar állampolgárt, azt mondja úgy általánosságban, hogy ne veszítse el senki az otthonát csak úgy. De a számok nem azt mondják, hogy ilyen nem történik. Idén több mint 1000 kilakoltatásra került eddig sor. Az igazságügyi minisztérium számai szerint 900 ezer emberrel (majdnem minden 10. magyar állampolgárral) szemben van valamilyen végrehajtási eljárás, több tízezerre tehető azok száma, akiket a kilakoltatás fenyeget.

Tehát létezik egy orbáni valóság, ahol mint a mesében, nem történnek szörnyűségek, nincs rossz, mert a magyar emberek mind tisztességesek, csak a jó van. De ez lenne a magyar valóság is?

Ha körbekérdezünk az ismerősi körünkben, vajon tényleg ezzel a valósággal találkozunk? Nem hallottunk még erőszakról, zaklatásról, ami az ismerősi körünk valamelyik tagját érte? Nincs senki a környezetünkben, akinek nagyobb tartozása, devizahitele lenne, akit a végrehajtás, a kilakoltatás réme fenyeget? Nem találkoztunk rémséges kilakoltatási sztorikkal?

De nem is az a kérdés, melyik valóság az igazság. Mert ezt tudjuk. Az a kérdés, az országnak melyik valóság figyelembevétele hasznos.

Ha foglalkozunk a problémákkal, megpróbáljuk megoldani őket, ha segítjük az állampolgárokat egyről a kettőre jutni, vagy ha az igazságot eltakaró kultúrmasszákban hiszünk, és valami idealizált magyar jóságtól várjuk a reményt.

Nem lehet kérdéses, és az sem, egy ilyen a szokásostól egyébként el nem térő miniszterelnöki hétfő után, hogy változás kell, hogy az igazsággal foglalkozzunk végre!