Utoljára a Horthy-korban volt ennyire kevés kézben a magyar termőföld

A jelenlegi magyar termőföld-eloszlás kísértetiesen hasonlít az 1935-ösre, utoljára akkor volt ilyen kevés magánkézben a föld, mint most. Ezt Kovách Imre vidékszociológus, az MTA doktora mondta egy keddi beszélgetésen.

A gazdaságok alig több mint öt százaléka használja a földek kétharmadát, és az ötven hektárnál nagyobb gazdaságokhoz (az összes gazdaság 10,5 százalékához) tartozik a földek háromnegyede.

Kovách előadásából az is kiderült, hogy a földhasználat koncentrációja a rendszerváltás utáni években megszakítás nélkül zajlott. Az azóta eltelt időszakban 7-800 ezer kisebb termelő adta fel a mezőgazdaságot, miközben a nagy gazdálkodó szervezetek száma 2,6 ezerről 8,7 ezerre növekedett.

A folyamat során – amelyre a mindenkori kormányok, pártállástól függetlenül segítettek rá – a szegények földjei a gazdasági és kapcsolati tőkével rendelkezőkhöz kerültek át. Ez a második világháború előtti éveknél is erőteljesebb földkoncentráció jórészt már 2004-re, az uniós csatlakozás idejére megvalósult, a nagy földgazdálkodók tisztában voltak vele, hogy az uniós támogatások miatt a földhasználat rövid távon aranybányává fog változni.

2010 után minőségbeli változás nem állt be, az állami földek bérbeadása és kiárusítása csak apró átrendeződéseket hoztak.

Kovách szerint a földkoncentráció okozta legnagyobb kár, hogy Magyarország elmulasztotta annak lehetőségét, hogy a földre, a vidékre támaszkodva próbáljon küzdeni a szegénység ellen, holott ennek mikéntjére kiváló nemzetközi példák is a rendelkezésünkre állnak.

Az LMP pár hónapja készített egy infografikát, amely kiválóan ábrázolja, hogy a jelenlegi földmágnások által használt földek mértéke könnyűszerrel versenyezhet a Monarchia korabeli arisztokráciájának birtokaival.

(Forrás: LMP)

Az LMP-s Sallai R. Benedek nemcsak a földkoncentrációra, de az agrártámogatások eloszlásán belüli egyenlőtlenségekre is felhívta a figyelmet. A 2017 első felében kifizetett 200 milliárd forintnyi agrártámogatás 60 százalékát a gazdák csupán 3,8 százalékának osztották ki, a gazdák fennmaradó 96 százaléka osztozik a 40 százalékon.

(24.hu / Mérce)

Olvass tovább!