Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Czibere Károly szerint alig maradt szegény ember Magyarországon

Ez a cikk több mint 6 éves.

800,000 fővel csökkent a szegények száma Magyarországon 2012 vége óta – mondta el Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára ma délután a Magyarország és a fenntartható fejlődési célok című konferencián Budapesten. Czibere a kormány szerinte szegénységet felszámoló politikájából külön kiemelte előadásában a rezsicsökkentésnek, a devizahitelek forintosításának, és a foglalkoztatás, azon belül is a közmunka bővítésének hatását.

Az államtitkár ehhez hozzátette, a magyar kormány évente a GDP 4,7%-át fordítja a szegénység felszámolására az országban.

Czibere Károly győzelmi jelentésének nagyban ellentmond az a kutatás, amelyet a Policy Agenda idén tavasszal készített a Friedrich Ebert Alapítvány és a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízásából. A kutatás során másodszorra határozták meg Magyarországon a reális létminimumot, miután a Központi Statisztikai Hivatal 2015-ben felhagyott ezzel.

Az eredmények alapján viszont nagyon is nagy gondok vannak Magyarországon, ahol most 88,016 forint kell az alapvető létfenntartáshoz. Még a legutóbbi KSH adatok szerint is igaz, hogy az 1,8 millió magyar gyermek egyharmada szegénységben él. Szakértők ezt a számot ráadásul a KSH számításainál jóval magasabbra becsülik.

És noha a létminimum alatt élők száma 2016-hoz képest valamelyest csökkent, az Eurostat adatai szerint még mindig Romániával és Bulgáriával vagyunk egy szinten a szegények számát tekintve. A szegénység által veszélyeztetett gyermekek számából nagyjából következtethetünk arra is, hogy jelentős számú kisgyermekes családot érint a mélyszegénység továbbra is az országban.

A munkanélküliséggel járó nélkülözés mellett pedig egyre jelentősebbé vált a közmunka megjelenésével hazánkban a munkaszegénység, vagyis az a jelenség, hogy az akár közfoglalkoztatásban, akár a versenyszférában dolgozó nem keres eleget az alapvető létminimum eléréséhez, így a munkanélküliség csökkenése mellett is állandó marad a szegények száma.

(MTI/Eurostat/Népszava)