Képzeljük el azt a tragikus jelenetet, hogy Párizs, Nizza, és most Egyiptom után Magyarországon is terrortámadás történne. 50 ember azonnal meghalna, 100 megsérülne. Ilyen borzalmas tragédia esetén a kormány és a hatóságok az állampolgárok biztonsága érdekében rögtön intézkednének. Szirénáznának a rohammentők. Azonnal kiszállna a rendőrség, a TEK.

Elkezdenék felderíteni az esetet, hogy kik vettek részt a megszervezésében, felelősségre vonnák az elkövetőket és azokat, akik tudtak róla, de elmulasztottak szólni. A kormány megerősítené a határaink védelmét. Rendkívüli forrásokat kapna a rendőrség és a katonaság. Nagyobb lenne a jelenlétük az utcákon, és képzést kapnának arról, hogyan lehet a merénylőket felismerni, hatékonyan közbeavatkozni.

A sajtó hónapokig erről cikkezne, a családok erről beszélnének otthon. A túlélők és a hozzátartozók ingyenes pszichológiai segítséget kapnának, a barátaik együttéreznének velük, támogatnák őket. Munkahelyük megértéssel viszonyulna a gyógyulással töltött idejükhöz.

Azok a nők, akiket végül megöl a partnerük, nem egy pillanat alatt válnak semmivé. Legtöbbször hosszú évekig tartó bántalmazás és terror előzi meg ezeket a gyilkosságokat.

Ebben az országban minden évben meghal 50 nő, mert megöli a jelenlegi, vagy volt partnere. Nem 100, hanem 200.000 sérültje van éves szinten a párkapcsolatokon belül nők ellen elkövetett erőszaknak.

Amikor terrortámadás áldozatai lesznek emberek, akkor (teljes joggal) elvárjuk a kormánytól és a hatóságoktól az azonnali és hatékony beavatkozást. Ezzel szemben, amikor nőket tömegével gyilkolnak le partnereik, mi történik?

Amikor az áldozatok bántalmazás miatt a rendőrséghez, bírósághoz, gyermekvédelmi intézményekhez fordulnak, gyakran ellenséges környezetbe kerülnek. Megkérdőjelezik a tapasztalataikat, a szavaikat. Néha már a portáson sem jutnak tovább. Az ismerőseik, rokonaik azt mondják nekik, hogy adjanak még egy esélyt, hiszen mindenki követ el hibákat.

A gyámhatóságon és a bíróságokon a gyerekek érdekeit semmibe véve kötelezik őket arra, hogy kapcsolatot tartsanak kínzójukkal. Mindezeket olyan sztereotípiákkal igazolva, hogy „a gyereknek apa kell”. Bele sem gondolnak abba, hogy milyen egy gyereknek, ha az az apa időnként belenyúlkál a bugyijába, vagy alkalomadtán kékre-zöldre veri őt.

A sajtóban ezeket a bűncselekményeket gyakran szerelemféltésként, vagy családi veszekedésként írják le. Miközben egy olyan társadalmi jelenségről van szó, ami minden évben heti egy nőt a sírba juttat, s ki tudja hányat kórházba.

Mit tesz a magyar kormány azért, hogy megakadályozza ezt a tömeggyilkosságot? 2014-ben aláírta ugyan az Isztambuli egyezményt, azonban mind a mai napig nem építette be a magyar jogrendbe, nem ratifikálta azt. Az Egyezmény alkalmazása valódi és hatékony segítséget jelent a családon belüli erőszak áldozatainak.

Egy olyan átfogó keret, ami a nők elleni erőszak problémáját rendszerszinten kezeli és láttatja. Beavatkozást sürget a megelőzéstől kezdve, a tudatosságnövelésen és oktatáson át, az áldozatok igényeit központba helyező segítségnyújtásig. A ratifikációval Magyarország kimondaná, hogy elítéli a nők elleni erőszak minden formáját és határozott intézkedéseket hoz azért, hogy minél kevesebb nő váljon áldozattá, legyen megfelelő segítség és az elkövetőket felelősségre vonják. Az állam mindeközben folyamatosan együttműködne az évtizedes tapasztalatokat felhalmozó, az áldozatokkal közvetlenül kapcsolatban álló nőjogi civil szervezetekkel.

A nők elleni erőszak megállítása és az erőszak túlélőinek megfelelő ellátása éppen ezért nagy részben politikai akarat kérdése. És egyáltalán nem pártpolitikai, hiszen a probléma minden pártállású embert ugyanúgy érinthet.

Annak ellenére, hogy  az isztambuli egyezményt mi magunk nem tudjuk ratifikálni, sokat tehetünk azért, hogy biztonságosabb hellyé tegyük az országunkat. Szervezetként csatlakozhattok a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE Egyesület és a PATENT Egyesület nyílt leveléhez, melyben a kormányzathoz, az illetékes minisztériumokhoz fordulnak, hogy felhívják őket arra, lépjenek előre a ratifikálással. A levelet a 16 Akciónap kampány vége után a szervezetek képviselői eljuttatják a közvetlen címzetteknek.

Amennyiben szakemberként, szociális munkásként, rendőrként, pedagógusként találkozhattok érintettekkel, menjetek el a NANE által tartott képzésekre, hívjátok meg képviselőit az intézményetekbe. Terjesszétek, olvassátok az információs kiadványaikat. Ha van rá lehetőségetek, támogassátok és honoráljátok anyagilag is a munkájukat.

Magánszemélyként csatlakozhattok a ratifikálást követelő petícióhoz, melyet már most több, mint 5000 ember írt alá. Mutassuk meg, hogy elvárjuk a kormányzattól a hatékony intézkedést!

Mindenki személyesen az életében is tehet azért, hogy megállítsa a bántalmazást. Higgyetek azoknak a nőknek, akikről megtudjátok, erőszak érte őket! Kérdőjelezzétek meg a bántalmazót, hiszen neki áll érdekében hazudni! Ha bántalmazásnak lesztek tanúi, avatkozzatok közbe! Álljatok az áldozatok mellé egyénileg és intézményesen is!

A szöveg a Néma Tanúk Felvonuláláson elhangzott beszéd szerkesztett változata.