Kedden módosította az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyvet (Btk.) a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal kapcsolatban. A törvénymódosítást a fideszes Selmeczi Gabriella, Répássy Róbert és Horváth László javaslata alapján 173 igen szavazattal fogadták el.

Eszerint a 12 évesnél fiatalabb gyermekek ellen elkövetett szexuális erőszak innentől 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ha az elkövető a gyermek rokona, gyámja, gondozója, vagy valamilyen függőségi viszonyban áll vele.

Korábban a Btk. különbséget tett az esetek között attól függően, hogy a bűncselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el, ez mára már nem szempont, a büntetés mindkét esetben egységes.

Még ennél is szigorúbban, 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik azokat, akik a velük függőségi viszonyban lévő 12 évesnél fiatalabb gyermek sérelmére testi fenyegetéssel, vagy a gyermek védtelenségét kihasználva követnek el szexuális erőszakot.

A törvénymódosítást előterjesztő képviselők szerint a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények morális és erkölcsi szempontból is a legsúlyosabbak. Szerintük kiemelt szigorral kell azokat az eseteket kezelni, amelyekben az elkövető az a személy, akinek gondoskodnia kell a gyermekről.

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint a gyermekekkel szembeni szexuális visszaéléseket 70 százalékban olyan emberek követik el, akik bizalmi viszonyban állnak a gyermekkel, rendkívül jó manipulátorok, pontosan tudják, hogyan férkőzzenek a gyermek közelébe. Van tehát létjogosultsága annak, hogy a törvény erősebb büntetést szab ki azokra az erőszaktevőkre, akik a gyermekkel közeli kapcsolatban állnak, mégis az érezhető, hogy az állam nem a jó végén fogta meg a problémát.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa elmondta, szerinte ugyan helyesen döntött a kormány a törvénymódosítást illetően, érdemben azonban nem sokat segít a helyzeten.

A probléma a rendszerben van, ezen pedig nem a büntetések súlyosbítása fog változtatni.

Nincs egységes protokoll, ami szerint eljárnak, nincsenek képzett, a gyermekeket érő szexuális erőszak esetekre specializálódott szakemberek a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságon sem. Pedig sokkal inkább rájuk lenne szükség, mint törvénymódosításra.

Jól érzékelteti a rendszer hibáit, hogy sok esetben még a feljelentésig sem jut el egy ügy, míg sokszor megszüntetik a nyomozást bizonyíték hiányában. Ha mégis sikerül bíróságra vinni, 5-6 évig is elhúzódhat, ami borzasztó megterhelő a szexuális erőszakot átélő gyermek számára. Elvileg létezik videós rögzítés, így elég lenne egyszer elmesélnie a történteket, a gyakorlatban azonban szinte sose élnek ezzel a lehetőséggel. Így gyakorlatilag ellenérdekeltté teszik  az áldozatot a trauma feldolgozásában, mert ha évekkel később újra vallomást kell tennie és ez eltér az évekkel korábbi nyilatkozatától, akkor a védelem beleköt annak ellentmondásosságába.

A gyerekek nem azért nem jelzik, hogy szexuális zaklatás, vagy erőszak áldozataivá váltak, mert nincs elég súlyosan büntetve a bűncselekmény.

Sokszor csak akkor derülnek ki az esetek, amikor már egy válóper zajlik, mert ekkor meri elmondani a gyermek a történteket, ekkor nincs már kiszolgáltatva az erőszakos szülőnek. Az ilyen esetekben sincs egyszerű helyzetben a gyermek és az őt védő szülő (általában anya), mivel a jogalkalmazók között gyakori az áldozathibáztatás. Ha válóper során kerül elő a gyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszak vádja, szinte minden esetben felmerül a hamis vád sztereotípia.

Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a prevencióra, a gyerekek szexuális nevelésére, a megfelelő szakemberek kiképzésére. Változtatni kellene az egész áldozathibáztató szemléletmódon és szakmaiatlan döntéshozatalon.

A témában kompetens szakemberek teljes hiánya befolyásolja a nyomozás hatékonyságát, a bíróság igazságosságát és végső soron emberek életét is.

A törvénymódosítás tehát édeskevés mindaddig, amíg gyökeres szemléletváltás nem következik be.