Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már a hatástanulmány is baloldali trükk a Fidesz szerint

Ez a cikk több mint 7 éves.

Kilencmilliárd forintból készül bölcsődéket és óvodákat építeni a határon túli magyar vidékeken a kormány. Amivel önmagában nem is lenne baj, elvi szinten akár egyet is tudunk érteni, a magyar állam ellátja alkotmányban is vállalt kötelezettségét a külhoni magyarok kulturális reprodukciójának segítésében.

Van azonban egy nagy baj: a hatalmas segítő szándék többet árthat, mint használhat. A Hír TV tegnap esti beszámolója szerint Erdélyben például nagyon jó óvodahálózat áll a magyar gyerekek rendelkezésére, így a magyar állami pénzből épülő intézmények nem új embereket vonna be a magyar tannyelvű rendszerbe, hanem a már meglévőktől szipkázna el, azok bezáratását érve el.

Valószínűleg nem mindenhol olyan fényes a helyzet, mint Erdélyben, de egy közpénzt elkölteni készülő kormányzatnak tudnia kellene ezeket a dolgokat, hogy hol segítene a „segítség” és hol ártana.

És épp ez a lényeg: nem tudja.

A Hír TV riportjából ugyanis az is kiderül, hogy az EMMI különböző államtitkárai egymásnak ellentmondanak arról, hogy készült-e előzetes hatástanulmány erről a programról. Míg Rétvári Bence szerint tudnak mindent, Soltész Miklós sokkal eredetibb választ adott:

„Hatástanulmányra biztos nagy szükség van, én ezt el tudom képzelni a baloldali gondolkodásban, mert abból mindig sokan megélnek, de addig ezreket veszítünk el, gyermekeket; a nyelvünkben is és a magyarságunkban is.”

Tehát csak, hogy jól értsük: a magyar kormány nem készít hatástanulmányokat, nem érdekli, hogy milyen hatása lesz a programnak, ugyanis az egy bolsevista trükk le.

Soltész Miklós határon túli diákokat Áld (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Ez ugye két okból is furcsa: egyrészt mert a kormány nem a saját pénzét szórja, ezért a minimum, hogy alá tudja támasztani, hatékonyan költi el a rábízott közös költségvetést. Másodsorban pedig mégis mi ez, hogy hozzávágunk kilencmilliárdot a határon túli magyarokhoz anélkül, hogy tudnánk egyáltalán hasznos-e az nekik.

Az államtitkár urak azt sem tudták megmondani, ki tartaná fenn a létrehozott új óvodákat. Hebegtek valamit, hogy majd az önkormányzatok vagy az egyházak – de speciel az önkormányzatok már fenntartják a magyar tannyelvű közintézmények nagy részét – román adófizetői pénzből – szóval nincs szükségük egy újabb pénzszivattyúra, ami csak rádupláz a már létező intézményekre.

A Fidesz kormányzásának esszenciáját kapjuk vissza ebből a kis kapszulából:

szimbolikus intézkedésekre elköltött pénzek, amik többet ártanak, mint használnak. Mindez megfejelve egy olyan politikai akarnokoskodással, amelyet nem érdekel semmi, sem költség, sem hatás, csak cselekszik. Fejjel a falnak.